Nagyvilág

Trump alapos egészségügyi vizsgálatnak veti alá magát

Ezzel akar véget vetni a szellemi és fizikai alkalmasságáról szóló találgatásoknak.

Jövő héten hivatalos egészségügyi vizsgálatnak veti magát alá Donald Trump, hogy véget vessen a fizikai és szellemi alkalmasságával kapcsolatos találgatásoknak – tudósít a Telegraph. Az amerikai elnököt ugyanaz az orvos fogja megvizsgálni, mint elődjét, Barack Obamát, az eredményeket pedig nyilvánosságra hozzák.

A felmérést Washingtonban, a legnagyobb amerikai katonai kórházban végzik el. Ennek része a vér- és vizeletvizsgálat, a szív állapotának felmérése, és Trumpnak az alvási és szexuális szokásaival kapcsolatos kérdésekre is válaszolnia kell orvosának.

A vizsgálat azért is aktuális, mert a múlt héten jelent meg Michael Wolff újságíró botránykönyve Donald Trumpról, amelyben az az állítás is szerepel, hogy az elnök nem ismeri meg régi barátait, és gyakran ugyanazokat a történeteket ismételgeti szóról szóra. A Fehér Ház méltatlannak nevezte az elnök szellemi alkalmasságával kapcsolatos kérdésfeltevéseket.

Trump a vizsgálattal nem előírásnak tesz eleget, ugyanannyi joga lenne ahhoz, hogy az egészségügyi állapotát titokban tartsák, mint bármely más amerikai állampolgárnak. A korábbi elnökök körében ugyanakkor megszilárdult a szokás, hogy nyilvánosságra hozzák a velük kapcsolatos orvosi információkat.

Barack Obama 2016 márciusában adott ki kétoldalas összefoglalót, ami vérnyomásától kezdve a testtömeg-indexén és koleszterinszintjén át azt is tartalmazta, hogy nikotinos rágógumit használ, illetve alkalmanként és mérsékelten fogyaszt alkoholt. (Fotó: Europress / AFP / Jim Watson)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik