Tóth Andi (Tóth Andi)
Szórakozás

Tóth Andi eljegyzésen és esküvőn gondolkozik

24.hu
24.hu

2015. 11. 19. 09:21

Az X-Faktor mindössze 16 éves győztesének ujjára már gyűrűt is húzott 21 éves szerelme.
Korábban a témában:

Tóth Andi még mindig nem töltötte be a 17. életévét sem, de máris komoly kapcsolatban él. Olyannyira, hogy párjával, a Spoon együttes Petijével már egy “próbaeljegyzést” is tartottak – írja a Bors.

“Emlékszem, a kapcsolatunkban eddig a hetedik hónap elég rázós volt, akkoriban sokat veszekedtünk. Azóta feloldódott a feszültség, és immáron a kilencedik együtt töltött hónapot ünnepeljük. Ennek kapcsán kaptam is egy gitárhúrból készült gyűrűt Petitől, ami amolyan előpróba volt számára egy jövőbeli eljegyzéshez. Azt akarta kideríteni, hogy igent mondanék-e” – mondta el a fiatal énekesnő, aki szeretne korán családot alapítani.

“Anyukám 23 éves volt, mikor én megszülettem, én is ilyen korban szeretnék majd férjhez menni és családot alapítani. De addig még rengeteg teendőm van: magántanulóként be kell fejeznem a gimit, hamarosan megjelenik az új dalom, és egy lemezt is tervezek. Ha pedig Peti egyszer tényleg megkéri a kezem, akkor szeretnék igazi habos-babos ruhában az oltár elé állni és véresen komolyan kimondani az igent” – mesélt terveiről az egykori x-faktoros.

Tóth Andi és Spoon Peti (Array)
Facebook
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.