Pályán kívül

Hullámzó Schumacher állapota

24.hu
24.hu

2016. 02. 06. 10:29

Korábban a témában:

Luca Di Montezemolo, a Ferrari korábbi főnöke csütörtökön azt mondta: új hírei vannak a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher állapotáról,

de azok nem túl jók.

Ennél bővebbet nem árult el, ám nem is ez a meglepő, hanem az, hogy Sabine Kehm, a Schumacher-család szóvivője nem akarta kommentálni ezt a hírt. Pedig ő többnyire azonnal cáfol mindent, ami a sajtóban megjelenik.

Az Index megkereste dr. Óváry Csabát, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvosigazgatóját, hogy vajon mi is lehet most Schumacherrel. Dr. Óváry azt mondta, nagyon nehéz úgy bármit is mondani, hogy nem látták őt magát és a leleteit, de ő úgy gondolja,

Schumachert nagyon komoly trauma érhette, amiben károsodhatott az agykéreg, és bár ebből sikerült bizonyos szintig felépülni, maradványtünetként a beszédkészsége, illetve mozgásszervi képességei nagy mértékben megváltozhattak, csökkenhettek.

Szerinte vélhetően ezekre a maradványtünetekre és azok hatásaira gondolhatott Montezemolo. A legfontosabb, hogy Schumacher túlélte a balesetet, és bár vélhetően már nem lesz korábbi önmaga, nem csak a száz százalékos életet lehet életnek nevezni.

A szervezet védtelen a különböző betegségekkel és fertőzésekkel szemben, dr. Óváry szerint így hullámzó lehet az állapota, jobb és rosszabb periódusok váltogathatják egymást.

Schuminak még 2013 decemberében volt síbalesete, amiben súlyos fej- és agysérüléseket szenvedett. Fél évig kómában volt, abból felébredt, 2014 szeptembere óta pedig svájci otthonában gyógyul. Azóta semmilyen hivatalos információ nem derült ki az állapotáról, csak pletykák keringenek, ezeket cáfolta eddig mindig Sabine Kehm. Kivéve csütörtökön.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

A general view shows the Regency Airport Hotel in Dublin on February 5, 2016 following a shooting incident. 

One man has died and two others are injured after a shooting incident at a hotel in Dublin. The attack happened while a boxing tournament weigh-in was going on at the Regency Airport Hotel.  Around 300 people were attending the event.
 / AFP / CAROLINE QUINNMegszólalt a dublini lövöldözés magyar szemtanúja
Kovács Kokó István is ott volt a dublini leszámolásnál