Élő Foci

A Real Madrid nyerte a spanyol bajnokságot

A Real Madrid labdarúgócsapata a klub történetének 33. bajnoki címét szerezte meg a Málaga elleni, idegenbeli győzelmével. A Barcelona kétgólos hátrányból győzött otthon, de csak a második helyen végzett.

Az utolsó fordulóra maradt a döntés a Real Madrid és a Barcelona között a bajnoki címről. A madridiak idegenben, a Málaga otthonában léptek pályára és elég korán vezetéshez jutottak, Ronaldo a 2. percben váltotta gólra Isco tökélete passzát. A szünetig még volt helyzete mindkét csapatnak, de az eredmény nem változott.

Hamar eldőlt aztán a meccs a második félidőben, Benzema ugyanis az 55. percben megduplázta az madridi előnyt. Innentől kezdve elcsendesedett a mérkőzés, akadt ugyan pár helyzet, de az eredmény már nem változott. A lefújás után pedig kezdődhetett a madridi ünnep:

a Real a 2011-12-es szezon után lett ismét bajnok. Ez volt a klub történetének 33. bajnoki címe, ami rekord.

A Real győzelme:

A Barcelona meglepetésre hátrányba került hazai pályán az Eibar ellen, Inui a 7. percben vette be a hazai kaput. Bár volt lehetősége még az első félidőben egyenlíteni a Barcának, Suárez két nagy helyzetet is kihagyott.

A második félidőben Inui lőtt egy óriási gólt, majd egy öngóllal szépített a Barca. Messi aztán kihagyott egy büntetőt, Suárez egy szöglet után egyenlíteni tudott. Ettől beindult a Barca, Messi egy újabb büntetőt már berúgott, majd még a végén beállította a 4-2-es végeredményt.

A Barcelona győzelme:

A Real Madrid és a Barcelona mögött az Atlético Madrid végzett a harmadik helyen, így ők a harmadik spanyol csapat, amely biztosan ott lesz a Bajnokok Ligája főtábláján a következő szezonban. A negyedik Sevilla a BL-selejtezőben érdekelt. A Villarreal biztosan főtáblás az Európa Ligában, a Real Sociedad pedig abban az esetben, ha a Barca nyerni a Király Kupát.

A gólkirály Lionel Messi lett 37 találattal.

Egyik csapat számára sem ért véget a szezon. A Real Madrid a friss olasz bajnok Juventusszal találkozik június 3-án, Glasgow-ban a Bajnokok Ligája döntőjében, míg a Barcelonára jövő szombaton az Alavés vár a Király Kupa fináléjában. Minden esélyük megvan Messiéknek arra, hogy trófeával zárják le az idényt. (Fotó: Getty Images/Aitor Alcalde)

Eredmények – La Liga, 38. forduló

Málaga – Real Madrid 0-2 (0-1)

Málaga: Kameni – Torres, Villanueva, Hernandez, Ricca – Recio, Camacho – Keko (Castro, 60.), Fornals, Jony (Duda, 72.) – Ramirez (Charles, 69.)

Real Madrid: Navas – Danilo, Varane, Ramos, Marcelo – Casemiro (Kovacic, 67.) – Isco (Rodriguez, 66.), Kroos, Modric – Benzema (Morata, 73.), Ronaldo

Gólszerző: Ronaldo (2.), Benzema (55.)


Barcelona – Eibar 4-2 (0-1)

Barcelona: Ter Stegen – Roberto (A. Gomes – a szünetben), Marlon, Umtiti, Alba – Rakitic (Paco, 71.), Busquets, Iniesta – Messi, Suárez, Neymar

Eibar: Yoel – Capa, Arbilla, Lejeune, Junca – Pena (Leon, 68.), Escalante (Rivera, 83.), Garcia, Inui – Enrich (Galvez, 76.), Kike

Gólszerző: Junca (63. – öngól), Suárez (73.), Messi (76. – 11-esből, 90+2.) illetve Inui (7., 62.)


A végeredmény:

1. Real Madrid 38 29 6 3 106–41 65 93
2. Barcelona 38 28 6 4 116–37 79 90
3. Atlético Madrid 38 23 9 6 70–27 43 78
4. Sevilla 38 21 9 8 69–49 20 72
5. Villarreal 38 19 10 9 56–33 23 67
6. Real Sociedad 38 19 7 12 59–53 6 64
7. Athletic Bilbao 38 19 6 13 53–43 10 63
8. Espanyol 38 15 11 12 49–50 –1  56
9. Alavés 38 14 13 11 41–43 –2  55
10. Eibar 38 15 9 14 56–51 5 54
11. Málaga 38 12 10 16 49–55 –6  46
12. Valencia 38 13 7 18 56–65 –9  46
13. Celta Vigo 38 13 6 19 53–69 –16  45
14. Las Palmas 38 10 9 19 53–74 –21  39
15. Betis 38 10 9 19 41–64 –23  39
16. Deportivo La Coruna 38 8 12 18 43–61 –18  36
17. Leganés 38 8 11 19 36–55 –19  35
18. Sporting Gijón 38 7 10 21 42–72 –30  31
19. Osasuna 38 4 10 24 40–94 –54  22
20. Granada 38 4 8 26 30–82 –52  20

Hiába nyert a Barca, a Real Madrid lett a spanyol bajnok

A Real Madrid már a 2. percben vezetett Cristiano Ronaldo góljával, végül 2-0-ra nyert a Málaga otthonában. Nem nagyon kellett így matekozniuk, nekik a pontszerzés is bőven elég lett volna. A nagy rivális Barcelona ezzel egy időben 0-2-ről fordított és nyert az Eibar ellen úgy, hogy Messi kihagyott egy büntetőt – egyet meg belőtt. Győzelemmel, de csak a második helyen zárt így a címvédő.

Még egy Navas-bravúr

Egy közeli bombába tudott belevetődni, a labda a testéről a keresztlécre vágódott, onnan pedig a mezőnybe pattant.

Messi bebőrözi a kapust

De lesről tette mindezt, érvénytelen a gól. Közben MÁlagán szép csendben csordogál a meccs, a realosok már ünnepelnének szívük szerint.

Már megint Inui

Az Eibarnak nem szállt az Inuiba a bátorsága… Na, ez elég erőltetett volt. Mindenesetre a japán gólszerzőé a második félidő első helyzete, ter Stegennek kellett nagyot védenie.

Egy félidőre a Real Madrid a bajnoki címtől

Mindkét pályán pihenőre vonultak a csapatok, eddig minden úgy alakul, ahogy azt Zinedine Zidanék akarják. A Real vezet Ronaldo góljával, a Barca hátrányban van az Eibar ellen. ha minden így marad, még a végén pár év múlva a 6 pontos különbségre nézve azt mondjuk, sima Real-győzelem volt ez, pedig…

Majdnem ott volt a második madridi gól!

Isco adott remek labdát Benzemának, a francia a bal szélről gurított középre, Isco lemaradt róla, de a hosszún ott volt Ronaldo, egy csel után lőtt, de Kameni hatalmas bravúrral védeni tudott.

NINCS BÜNTETŐ

Neymar esett el az Eibar tizenhatosán belül, Junca fogta keményen. Volt ugyan némi kontakt, de nem akkora, amitől a brazilnak padlót kellett volna fognia, a játékvezető sem ítélt tizenegyest.

Navas akkorát védett, hogy belesérült

Óriási bravúr a Real kapusától! Sandro szabadrúgását tornázta ki a felső sarokból, majd estében nekiütközött a kapufának. Ápolni kell, de tudja folytatni.

Egyenlít a Barc... Nem, mégsem!

Iniesta, Alba, Suárez volt a labda útja, az uruguayi szerzett gólt (volt már egy kihagyott ziccere), de Alba lesről adott gólpasszt, az Eibar jön szabadrúgással.

Elkezdődtek a meccsek!!!

Mi most elsősorban a Real Madrid mérkőzését fogjuk követni, de természetesen bármi fontos történik Barcelonában, arról is beszámolunk.

Olvasói sztorik