Tudomány

Már riasztás is érvénybe lépett Nyugat-Magyarországon

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Szerdára zivatarok érkezése miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést több megyére a HungaroMet, ahol elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Jelenleg Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Somogy, illetve Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád vármegye érintett.

A Kiderül.hu előrejelzése szerint a déli órákban elsősorban a Salgótarján-Szeged vonal szélesebb sávjában, valamint a Dunántúl nyugati és északi tájain alakulhatnak ki záporok, jégdara záporok, amelyeket villámlás, dörgés is kísérhet, a hegyekben hózápor is lehet. Az északi, északnyugati szelet az ország nyugati felén élénk, néhol erős lökések kísérik, emellett záporok, zivatarok környezetében is lehet átmeneti szélerősödés. A viharok meg is érkeztek, a legújabb frissítés alapján

Somogy, Zala és Vas vármegye több járásában elsőfokú riasztás lépett életbe.

A HungaroMet veszélyjelző oldalán kiemeli, hogy egy térségre kiadott figyelmeztető előrejelzés, riasztás azt jelenti, hogy az időjárási feltételek kedvezőek az adott veszélyes időjárási esemény kialakulásához a figyelmeztetett, riasztott és az ahhoz közel eső területeken. A figyelmeztető előrejelzés és riasztás így nem jelent garanciát az adott veszélyes időjárási esemény bekövetkezésére az érintett terület egy adott pontján.

Kapcsolódó
Fagyhat a héten, de látszik már a melegedés is
Az áprilisi nyárból délutánra megérkezünk az áprilisi télbe, majd fagyos éjszakákkal, néhol havazásba váltó esőkkel napokig lehorgonyzunk márciusban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik