Sopron, 2010. július 1.
Lukács László, a Tankcsapda rockzenekar énekes-basszusgitárosa szórakoztatja a közönséget a 2010. június 30-tól július 3-ig megrendezésre kerülő 18. VOLT fesztivál nyitónapján, a magyar rocklegendák napján 2010. június 30-án a soproni Lővér kempingben.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Kultúra

Hogyan legyél rocksztár 10 egyszerű lépésben?

24.hu
24.hu

2017. 03. 21. 14:35

A Tankcsapda a rendszerváltás-kori zenekarok közül az egyik legrégebb óta pályán levő együttes, idén ünneplik 28. születésnapjukat, és stílszerűen április 28-án hatalmas koncerttel készülnek az Arénában. Összegyűjtöttük, mi volt pályafutásuk tíz legfontosabb állomása.
Korábban a témában:

1. Start

1989 februárjában Debrecenben három fiatal srác, Lukács László gitáros/énekes, Buzsik György dobos és Tóth Laboncz Attila „Labi” basszusgitáros úgy döntött, elkezd együtt zenélgetni. Rengeteg közös próba után már az év őszén, 1989. október 14-én felléptek, méghozzá az Auróra előzenekaraként Debrecenben.

A történet furcsa fintora, hogy mindhárom zenekari tag amolyan “bulizenekarként” tekintett a Tankcsapdára,mert mindannyiuknak volt másik bandája is, de a koncert olyan jól sikerült, hogy elkezdték tolni az együttes szekerét. Pedig úgy tervezték, a koncert után fel is oszlatják a bandát.

2. Az első album

1990 nyarán készítették első albumukat Punk & Roll címmel, majd 1992-ben jelent meg A legjobb méreg, mindkettőt rengeteg koncert kötötte össze, viszont a várt áttörést az 1993-as zánkai poppiac hozta meg.

Ugyanebben az évben a bandából kilépett a basszusgitáros Tóth Laboncz Attila, helyét pedig a korábban technikusként dolgozó (amúgy az alapítás környékén már a Tankcsapdával zenélgető) Molnár „Cseresznye” Levente vette át, Lukács Laci ezzel párhuzamosan a basszusgitárt vette a nyakába.

3. Végre CD

Két kazetta után 1994 márciusában készült el a TCS első CD-n is megjelenő nagylemeze, a Jönnek a férgek.

Forrás: sziget.hu

4. Felnőtt zenészek

1999-ben felnőttek az addig laza rock and roll életformához szokott zenészek, komoly elhatározásra volt szükségük és felelősségteljes döntést kellett meghozniuk az új évezred küszöbén. Új tag és háttér kellett a zenekarnak. Fejes Tamás érkezésével elindult ismét, egy kreatív alkotói folyamat, a vérátömlesztésre éppen az utolsó órában került sor.

A közös munka gyümölcse még 1999 szeptemberében megszületett, Lukács és Fejes kettesben rögzített egy demót, rajta a Mennyország Tourist alapjaival.

5. Díjátadók

2002. március 20-án a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) által rendezett Arany Zsiráf díjátadó gálán a modern rock kategóriában az Agyarország megkapta az első helyért járó szobrocskát.

A gálán, mint a ritka alkalmak egyikeként, még egy rövid fellépést is elvállaltak. Az Akinek látsz sokkolta a gála helyszínén tartózkodó popzenészeket. A zenekar végül annyira jól érezte magát, hogy az elismerésül kapott szobrocskát, elfelejtették hazavinni.

6. Szakmai skerek

Az Élni vagy égni című album négy rangos szakmai díjat is hozott. A MAHASZ Fonogram-díja és a VIVA Televízió Megawatt Ászok-díjátadóján a legjobb hazai rockzenekar kategória elismerése mellett Lukács szövegírói munkáját külön is elismerték, amikor a legjobb hazai dalszövegírónak adható: a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Artisjus-, a Magyar Rádió eMeRTon-díját is megkapta.

7. Nézőcsúcs a Szigeten

A Tankcsapda húsz éves pályafutásának összegzése 2009-ben, az egész országot megmozgatta, a zenekar körüli események folyamatosan lázban tartották a közönséget. A Sziget fesztivál mínusz egyedik napjának estjére mintegy 50 ezren voltak már bent a fesztivál területén, közülük kb. 40 ezren ünnepeltek együtt a Tankcsapdával.

8. Rocktól a heavy metálig

A Tankcsapda legsikeresebb korszaka 2012-ben kezdődött, ekkor érkezett Sidlovics Gábor Sidi a bandához, felfrissült a dalszerzés és változatosabb témák érkeztek a balladisztikus daloktól a gyors és dallamos rock, punk heavy metál hangzásokig.

A Rockmafia Debrecen, és az Urai vagyunk a helyzetnek albumokat egy új generáció fedezte fel magának, a rajongótábor ismét szélesedett, a mai napig nincs olyan város, ahol ne teltházzal koncertezne a megújult debreceni trió. 2013 novemberében újra kiadták addigi összes albumukat, amelyek több héten át foglalták el a MAHASZ-lista első 14 helyét, ráadásul néhány hónap leforgása alatt a 100.000 darabos összeladási határt is átlépték.

9. Forgass filmet

Lévai Balázs 2014-ben készített a Tankcsapdáról dokumentumfilmet Három rohadék rockcsempész – A huszonötödik év címmel, amely az együttes jubileumi 2014-es évét dolgozza fel, s láthatjuk a zenekar munkáját, mindennapjait, bemutatva az időszak minden fontos történését a tavaszi európai turnétól a nyári lemezen és klipfelvételeken át a nagykoncertekig, utazásokon, és az évet záró eseményekig.

10. Újrafelhasználás

2016-ban érkezett a Dolgozzátok fel! című duplalemez, amelynek első CD-jén olyan klasszikus zenekarok dalait dolgozta fel a Tankcsapda, akik hatással voltak a zenekarra (pl. Kispál és a borz, Korál vagy az Auróra) , míg a másik lemezen mai magyar előadók és bandák játszanak Tankcsapda-dalokat, még olyanok is, akik teljesen más stílusban utaznak, például a Brains, Majka vagy a Wellhello.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

tourist bus moves in the night city
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.