Közélet

Szijjártó barátjának cége viszi a vizes vb kommunikációját, az ár rejtély

A Trinity International Communications Kft.-t bízta meg a nyári vizes világbajnokság (vb) kommunikációjával az esemény szervezésén dolgozó Bp2017 Nonprofit Kft. – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Trinity megbízását Borsa Miklós, a Bp2017 Kft. szóvivője is megerősítette a lapnak. Az értesülés azért is érdekes, mert a mert a szerződés megkötéséről egyelőre semmi nem jelent meg például a Közbeszerzési Értesítőben. A látszólagos ellentmondást Borsa azzal magyarázta a lapnak, hogy a céget a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül lebonyolított közbeszerzésen választották ki, az ilyen megállapodásokat pedig csak negyedévente teszik közzé.

A szóvivő azt mondta, a szerződést nem sokkal a vizes vb imázsfilmjének április végi bemutatása előtt írták alá. Azt egyelőre nem közölték, hogy pontosan milyen összegű megbízást kapott a Trinity.

A vb „kommunikációjához kapcsolódó komplex rendezvényszervezési feladatokra” kiírt kétmilliárd forintos közbeszerzést is egy Kuna-cég, a Young and Partners Kft. vitte el. A szerződés keretében egy eseményt szerveztek eddig, március 19-én: a Széchenyi fürdőben 113-an szelfiztek egyszerre egy medencében, egy korábban nem létező kategóriában rekordot felállítva ezzel.

A lap információi szerint négymilliárdos megrendelésről lehet szó, de az nem világos, hogy ebben a rendezvényszervezésre kapott 2 milliárd is benne van-e. Ha jól kalkuláltak, akkor a rendezvény költségei átlépték a 100 milliárdos határt. Seszták Miklós pedig korábban arról beszélt: a teljes költségkeret elérheti a 130 milliárd forintot.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a kommunikációs szakember jól ismeri Szijjártó Pétert és Seszták Miklóst, közbeszerzési sikereitől pedig gyakran hangos a sajtó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik