AppleMark
Közélet

Hadházy: emberéletekbe kerülhettek a mentőszolgálat vitatott beszerzései

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2017. 01. 18. 15:53

A mentőszolgálat mentésirányítással kapcsolatos milliárdos beszerzéseinek visszásságairól beszélt szerdai sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke. Hadházy Ákos szerint a mulasztások emberéletekbe kerülhettek.
Korábban a témában:

Az ellenzéki politikus egy 2,3 milliárd forintos, valamint egy 1,5 milliárdos uniós program megvalósítását bírálta. Azt mondta: előbbit, amely mentésirányítási szoftverek és tabletek beszerzésére, valamint 23 diszpécserszolgálat kialakítására szólt, már 2014-ben készre jelentette a mentőszolgálat, ugyanakkor csak 2016-ban kezdték el használni azt.

A projektet egy elhúzódva kiírt, majd első ízben megsemmisített közbeszerzés keretében a Hadházy Ákos szerint korábban jogszabályellenes közbeszerzést megvalósító Tigra Kft. végezte. Emellett a mentőszolgálat 1,5 milliárd forintért egy másik társasággal dolgoztatott ki egy rendszert a 112-es egységes európai segélyhívó kiszolgálására, ugyanakkor 2016-ban 190 millió forintért írtak ki egy újabb pályázatot a két rendszer összehangolására.

Hadházy: felháborító, hogy a leleplezőt idézték be

Hadházy Ákos a tájékoztatón emellett felháborítónak nevezte, hogy az egykor az adóhivatal alkalmazásában álló Horváth András – aki jelentős áfacsalásokról beszélt korábban a sajtónak – gyanúsítottkénti idézést kapott. Kijelentette: akiket ő leleplezett, meg fogják úszni, a hatalom pedig azt vegzálja, aki felemelte a szavát.

Szólt arról is, hogy Köpeczi-Bócz Tamást, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkárát másodízben is felmentette legújabb pozíciójából a kormányzat, de szerinte az uniós fejlesztések koordinációja monitoring csoportjának egykori vezetője olyan anomáliákkal hozható összefüggésbe, amelyekért a tárca vezetője is felelős.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.