Közélet

Elsírta magát a kiállításmegnyitóján Orbán Viktor fotósa

Hatodik éve, hogy Orbán Viktor Burger Barnát választja házi fotósának, akinek "művészi igényű fotódokumentációiért" évi 10,8 millió forintot fizetnek. Burgernek most a Kossuth Lajos utcában, állami támogatásból nyílt fotókiállítása, amelynek kedd délutáni megnyitóján mi is részt vettünk.

Burger Barna A KÉKvándor kiállítása augusztus 3-24. között látogatható, és az Országos Kéktúra gyalog megtett 1180 kilométerén készült fotókat mutatja be. A Budapest Projekt Galéria három hétre fotóalbummá változik, ugyanis a poszterméretűre előhívott képek mellett elolvashatjuk Burger gondolatait is.

Burger kerekesszékben köszöntötte a vendégeket, rövid beszéde pedig könnyekbe fulladt. A fotós nemrég az Óbudai Anziksznak beszélt betegségéről: ALS-sel, azaz izomsorvadással küzd, ágyhoz van kötve.

Ez a lehető legkíméletlenebb betegség, mert azelőtt meghalsz, mielőtt eltemetnének. A lényeg, hogy nem adom fel, mentálisan jól vagyok

– mondta a lapnak.

Az eseményen beszélt többek között Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Urbán Zoltán, az állami Eximbank vezérigazgatója is. A délutánon részt vett Kaminski Fanny, a Fidesz-frakció kommunikációs tanácsadója, Habony Árpád volt felesége és Orbán Viktor Facebook oldalának kezelője és Kökény-Szalai Vivien is, aki év eleje óta a megújult Tények hírigazgatója.

Olvasói sztorik