Gazdaság
Fotó: 24.hu / Bielik István

Green Holidays-ügy: A jogász csalást emleget, az Indulhatunk.hu cáfol

24.hu
24.hu

2017. 07. 06. 10:07

Korábban a témában:

Dr. Salamon András ügyvéd, utazásjogi szakértő, a Turizmus.com jogász szaktanácsadója a külön számlázott utazási szerződéseket, dokumentumokat vizsgálta meg. Mint szerdán írtunk róla, kétséges, hogy ezeknél lesz-e kártérítés.  A szakértő megállapította, hogy mint olvasónk is mondta, a papírokon nem szerepel a Green Holidays neve, holott az utasok azt a tájékoztatást kapták utólag, hogy greenes útra szól a foglalásuk.

Dr. Salamon az iratokat megvizsgálva azt állapította meg, hogy nagyon fondorlatos rendszert alakítottak ki az ügylet kitalálói.

Az iratokból az olvasható ki szerinte, hogy kizárólag a megrendelés nevű irat tartalmaz utazási csomagot, ezt azonban az a Professional Outlet Kft. állította ki, amely erre nem jogosult. Tehát a megrendelés ugyan tekinthető utazási szerződésnek, azonban a cégnek nincs vagyoni biztosítása, így az itthon maradt utasokat nem kártalanítja senki. Szerinte mivel az iratokon nem tüntettek fel utazásszervezőt, így az Indulhatunk.hu-t kell annak tekinteni. Azt is írta, hogy azok az utasok, akik még nem indultak el, bejelenthetik a lemondást, és visszakérhetik a pénzüket.

Véleménye szerint ez a rendszer nem véletlenül jött létre, hanem feltehetően azért, hogy:

  • A megnevezett cégek (Indulhatunk.hu, SzállásOutlet Kft. és Professional Outlet Kft.), vagy egy negyedik, a háttérben maradó feltehetően a tényleges utazásszervező mentesüljenek a vagyoni biztosíték igazolása alól.
  • Az utazási szerződés hibás vagy nem teljesítése esetén arra hivatkozva mentesülhessenek a kártérítési kötelezettségük alól, hogy nem utazási szerződést kötöttek.
  • A megnevezett három cég fedezéke mögött lévő feltehetően tényleges utazásszervezőt az utazási szerződés nem teljesítése miatt ne lehessen az utasok befizetett pénzének visszafizetésére kötelezni.

Dr. Salamon úgy véli, ez a magatartás megvalósítja a bűnszövetkezetben, esetleg nagy értékre megvalósított csalás Btk. szerinti minősített esetét, amelynek 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tétele.Az Indulhatunk.hu cégcsoport vezetője a cikk megjelenése után reagált, amit szintén leközölt a Turizmus.com. Forró Tamás leírja, hogy valóban külön értékesítették az utakat, a Green Travel NUI Kft. mint szállásszolgáltató és a Green Air Kft. mint repülőjegy foglalással megbízott közreműködővel kötött szerződést két cégük, a SzállásOutlet Kft. és a Profession Outlet Kft. és ezeket a szerződéseket a MEKH is rendben lévőnek találta. Amikor pedig a Green Holidays megkapta engedélyét, utána már ez a cég vállalta a külön értékesített utakra a teljesítést, illetve az új csomagokra már velük szerződtek.

Hangsúlyozta, jóhiszeműen, a jogszabályoknak megfelelően jártak el. Ezzel a mondattal zárta sorait:

Rendkívül sajnálatosnak tartjuk, hogy vonatkozásunkban bűncselekmény gyanúját nagy nyilvánosság előtt híreszteli, mellyel társaságainknak beláthatatlan károkat okoz oktalanul és indokolatlanul.

Arra nem tért ki, hogy a külön értékesített, meghiúsult, illetve visszamondott utakkal kapcsolatban anyagilag helytállnak-e.

Megnéztük: az Indulhatunk.hu-nak egyébként mindössze 5 millió forintos vagyoni biztosítéka van a megbízható utazási irodák jegyzéke szerint.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.