Belföld

Divatba jöhet az egyentesicucc, bár a minisztérium nem tud róla

Egy budapesti iskolából jutott el hozzánk egy email,

amelyben a “Minisztérium kérésére” küldenek tájékoztatást a szülőknek a tesicucc.hu oldalról.

Az eddig nem ismert honlapról kiderül, a vállalkozás célja, hogy „megbízható minőségű, trendi, mégis megfizethető áru sportfelszereléshez” juttassa az iskolásokat. Elsőre valóban úgy tűnik, mintha a kezdeményezés az Emberi Erőforrások Minisztériumával közös lenne. A szülőknek küldött tájékoztatás ugyanis így kezdődik:

Az Emmi 2015 óta sikeresen működteti a Sport legyen a Tiéd! programot. A minisztérium kezdeményezéshez illeszkedik az a tesicucc program, amelynek képviselője iskolánknak is kedvező lehetőséget kínál.

A tesicucc iskolákhoz eljuttatott üzenetének második bekezdésében pedig szintén az Emmi támogatásával indult programról és annak céljairól írnak. Ezért megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy

  • miért lenne hasznos a minisztérium szerint, ha minél több iskolában a cég által kínált ruhákat hordanák testnevelés órán?
  • mit lehet tudni az egyedüliként megjelölt forgalmazóról, a Next Competency Zrt.-ről?
  • mi alapján választották vagy ajánlják őket?

A válaszban azt írták,

a minisztérium és annak háttérintézményei nem küldtek tájékoztatót és nem is kértek senkit, hogy tájékoztatót küldjön a megnevezett portál tevékenységével kapcsolatban.

Ugyanezt mondta a 24.hu-nak Mihályi Endre, a Next Competency Zrt. tulajdonosa. Azt mondta, ajánlatuk teljesen független az Emmitől, amelyet bár megkerestek ötletükkel, választ sem kaptak onnan. Vállalkozásuk célját úgy foglalta össze, a mindennapos testnevelés bevezetése után,

ha már nincsenek normális tornatermek, legalább legyenek rendes felszerelések.

Hogy egyszerű félreértésről van szó, vagy más iskolák is úgy értelmezték-e a levelet, mintha a cégnek köze volna a minisztériumhoz, nem tudni, az viszont biztos, hogy az iskolák érdekeltek abban, hogy együttműködjenek a tesicuccos vállalkozással.

Mihályi Endre elmondta, elképzeléseik szerint a kezdeményezéssel mindenki jól jár, hiszen a bevétel 40 százalékát átutalják az iskola alapítványának vagy egyesületének, amelyet szabadon felhasználhatnak. Vagyis a haszonmegosztás elvén működne a program: ha egy iskolában száz diák rendel az oldalról, akkor az intézmény 53 ezer forinttal gazdagodik. 400 megrendelés esetén pedig 210 ezerrel.

Bár az iskolák érdekeltté tétele ilyen módon legalábbis újszerű, a felszerelésért kért ár valóban kedvezőnek tűnik, az alsó tagozatosok 6700 forintért kapnak két pólót, egy lány leggingset vagy fiú tornanadrágot és egy pár edzőcipőt. A felsősök 7500 forintért juthatnak hozzá a tesicucchoz.

Kép: tesicucc.hu

A Decathlon kínálatával összehasonlítva, ott

A felszerelések minőségét ortopéd szakorvos, sportegészségügyi szakember vizsgálja, az első vizsgálatok során a teljes szett kiváló minősítést kapott – mondta a cég tulajdonosa.

A cég egyébként szinte az összes hazai iskolába elküldte már ismertetőjét, és tájékoztatásuk szerint az intézmények 60-70 százaléka érdeklődőnek tűnt.

(Kiemelt képünk illusztrácó. MTI / Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik