Belföld

Bunyós Pityu meglepő holland cimborát szerzett

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 04. 19. 19:00

Geert Wilders, a majdnem miniszterelnök populista rendszeresen jár Magyarországon, sőt akár Nyírparasznyán is. Mindez a zenei ízlésével köthető össze.
Korábban a témában:

Miért éppen Nyírparasznya? – vetődött fel bennünk a kérdés, amikor a rettegett holland populista (mások szerint szélsőjobbos) Geert Wilders, a Szabadságpárt vezetője becsekkolt a nyírségi falu határát jelző táblánál. Különleges pillanat volt ez, amikor találkozott a nyugati jólét és a kelet rögvalósága.

A lapok arról kezdtek cikkezni, hogy Wilders felesége, Márfai Krisztina miatt jött el a községbe, ugyanis Márfai onnan származik, ott élnek a szülei. A Bors egy picit mélyebben beletúrt a dologba, megkérdezett helyieket is, akik viszont cáfolták ezt, szerintük Márfai nem parasznyai.

Így megint adódott a kérdés: miért éppen Nyírparasznya?

Mi is érdeklődtünk a faluban, illetve megkerestük a Szabadságpártot is. Az előbbiek állították, Wilders feleségének tényleg nincs parasznyai rokonsága, az utóbbi nem méltatta válaszra a 24.hu-t. Úgy tűnt, zsákutcába jutunk, aztán egyszer csak Wilders kitette ezt a fotót a Facebook-oldalára:

Igen, ahogy látható, a szőkített Wilders együtt mulatott a mulatós műfaj nagy sztárjával, Bunyós Pityuval, polgári nevén Szikora Istvánnal. Bunyós Pityuról pedig köztudott, hogy Nyírparasznya leghíresebb szülötte, akit még Mike Tyson se volt képes KO-zni.

Kézenfekvő volt hát, meg kell keresni Bunyós Pityut, hogy a végére járjunk, mi köze van a majdnem választást nyerő (de aztán a törökök segítségével azt elbukó) Geert Wildersnek Nyírparasznyához.

Egy nagy barátság története

Kiderült, Wilders az ünnepek alatt járt Magyarországon, és együtt ebédelt Bunyósékkal, családostul, egy házias étteremben, a XI. kerületben. És hogy kerül egy asztalhoz Bunyós és Wilders? Még Wilders felesége mutatta meg neki Bunyós muzsikáját.

Ahogy Bunyós fogalmazott a 24.hu-nak,

szereti a magyar mulatóst, és én vagyok a kedvence. Az összes klipemet ismeri és nézi.

Elmondta, két napot együtt buliztak a fővárosban, és nagyon rendes embernek tartja Wilderst, aki “típusilag olyan, mint én”. Hozzátette, nem ért ő a politikához, nem is akar állást foglalni Wilders politikájáról. “Örülök, hogy szereti a zenét, hogy kikapcsolódik” – mondta jóbarátjáról, akit egyszer majd meglátogatnak ők is Hollandiában.

Amúgy Bunyós is megerősítette, Márfai Krisztina nem parasznyai származású, de valamelyik környékbeli község szülötte (bővebbet nem szeretett volna elárulni). Mindenesetre a mulatós-polihisztor azt mondta, bizony miatta pózolt anno Wilders a Nyírparasznya táblánál.

Wilderst tehát magyar felesége és a hazai mulatós zene miatti szeretete miatt sokat fogjuk még látni Magyarországon, ahol szintén testőrök kísérik, de nem olyan veszélyes kimennie az utcára, mint Hollandiában. Ugyanis az ottani muszlim közösséget és a vallásukat többször illette már kemény szavakkal, nem kevés halálos fenyegetést kapott, ezért folyamatos rendőri védelem alatt áll otthon. Mindenesetre úgy tűnik, ez a bezártság csak megerősítette abban, hogy a bevándorlóktól mentessé kell tennie Hollandiát.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. június 13.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. június 13-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.