Tudomány

300 millió évet tévedhettek a tudósok

Matteo Colombo / Getty Images
Matteo Colombo / Getty Images

Több mint 300 millió évet tévedhettek a kutatók, egy friss felfedezés szerint ugyanis közel 540 millió éves múltra tekint vissza a tengeri élővilág biolumineszcenciája, írja a Live Science.

Andrea Quattrini, a tanulmány szerzője szerint bár az igaz, hogy nem sok fény szűrődik le a mélytengeri élőlényekhez, egyes fajok azonban képessé váltak arra, hogy saját maguk állítsanak elő fényt. Biolumineszcenciáról beszélünk, ha valamely élő organizmusban egy kémiai reakció foton kibocsátásával jár.

A világításnak számos, a túlélést segítő szerepe van: a táplálék csalogatása, a támadó elijesztése, lehet továbbá párválasztási segédeszköz is. 

Annak kiderítésére, hogy mikor fejlesztették ki ezt a képességet az élőlények, a Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences folyóiratban közzétett kutatás szerzői ismert korú és fizikai jellemzőkkel rendelkező, fénylő oktokorall-fosszíliákat helyeztek el az evolúciós létrán, és azonosították, mely fajoknál mikor jelent meg a képesség. Ezt követően a fajok őseinél statisztikai elemzést vetettek be, hogy megnézzék, világíthattak-e a sötétben.

A biolumineszcencia eredetét korábban 267 millió évvel ezelőttre, a perm időszakban élt rákokra vezették vissza, az új felfedezések azonban már inkább a korai kambriumi időszakra (541 millió-485,4 millió évvel ezelőttre) teszik ezen képesség megjelenését. A feltételezések szerint a képesség megjelenése a levegőben vagy vízben lévő anyagok méregtelenítésére jöhetett létre alapvetően.

Kapcsolódó
518 millió éves tengeri szörny maradványaira bukkantak
A Timorebestia nevű férgek félelmetes ragadozók lehettek a kambriumban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik