Belföld

Amikor egy kutatónak minden nap el kell gondolkodnia, miért maradjon az országban, az baj

Miután kiálltak a CEU mellett a szakkollégiumok, az ELTE médiaszaka, az amerikai külügyminisztérium, az MTA bizottságai, 14 Nobel-díjas tudós, több mint 100 amerikai tudós, az MTA kutatói, Navracsics Tibor, az ELTE vezetői és a Corvinus polgárai is, itt egy újabb levél, ami megmutatja, mit jelent ez a veszteség valójában.

Szöllősi Gergely János, az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika Kutatócsoport vezetője tavaly novemberben 1,45 millió eurós támogatást nyert olyan módszerek kifejlesztésére, amik révén lehetségessé válik az élet fájának génszintű adatok alapján felállított, datált rekonstrukciója.

Szöllősi levelet írt a 444.-hu-nak, amelyben azt írta:

  • “Már nem tudom meghallgatni, viccből sem a péntek reggeli miniszterelnöki interjúkat, sem a Kossuth Rádió hír- és magazinműsorait, amiket amíg Franciaországban laktunk, leginkább honvággyal követtem.”
  • “Az rontotta el, hogy tavaly év végén feladtam – első – álláshirdetésemet. Az rontotta el, hogy februárban Texasban, és tegnap este Bécsben a konferencia vacsoráján egyértelművé vált, hogy az általam pontos és árnyalt képnek gondolt leírás mára már külföldi kollégáim szemében egy születőben lévő diktatúra mentegetőjévé tesz. Praktikusabb szempontból egyértelművé vált az az óriás hátrány, amivel meg kell küzdenem, amikor nemzetközi kutatókat Budapestre akarok hozni mindaközben, hogy a kormányom a CEU betiltásán dolgozik.”
  • “Az ERC szabályai lehetővé teszik, hogy a kutatást az EU-n belül bármikor áthelyezzem. Mától minden nap sorba kell vennem, hogy milyen racionálisan, erkölcsileg és praktikusan megalapozott indokokat tudok felsorakoztatni, hogy ezt miért ne kérvényezzem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik