Tudomány zöldövezet

Tenyésztett korallokkal népesítenék újra a korallzátonyokat

vlad61 / Getty Images
vlad61 / Getty Images

Állatkertben tenyésztett korallokat telepítettek egy hollandiai akváriumban található korallzátonyába – írja az AP. A korallzátonyok világszerte eltűnőben vannak, ezért a szakértők sok különböző módszerrel igyekeznek megmenteni őket, ez az egyik közülük.

A korallok jelenleg is hatalmas veszélynek vannak kitéve globálisan, ugyanis az óceánok magas hőmérséklete rossz hatással van rájuk, ami miatt nemrég már el is kezdtek kifehéredni. Ezek a virágállatok elengedhetetlenek a tengeri élővilágok fennmaradásának szempontjából, hiszen a tengeri állatok 25 százalékának ők biztosítanak élőhelyet.

Éppen ezért egy korallok megmentésével foglalkozó természetvédő szervezet azt tűzte ki céljául, hogy egy hatalmas „bankot” hozzon létre, benne olyan korallokkal, amelyekkel újranépesíthetők lehetnek a zátonyok.

Ez a projekt persze önmagában nem elég ahhoz, hogy elhárítsa a klímaváltozás okozta veszélyeket, azonban jól működhetnek egy széleskörű megoldás részeként.

A holland állatkert 2022 óta tenyésztette a korallokat, amelyeket most búvárok telepítettek a korallzátonyba. A tenyésztett egyedek csak kis része származik a vadonból, többségüket más állatkertektől szerezték, de abban reménykednek, hogy a vad korallok tenyésztésével később majd természetes korallzátonyokat is képesek lehetnek újranépesíteni.

Terry Hughes, az ausztráliai Nagy-korallzátony szakértője szerint azonban az ilyen projektek helyett arra kellene törekedni, hogy féket szabjunk a klímaváltozásnak és minimalizáljuk az okozott károk mértéket, hiszen – mint mondta – „ilyen csodálatos ökoszisztémákat nem lehet akváriumokkal helyettesíteni.”

Kapcsolódó
Ismét nagy veszélyben a Nagy-korallzátony
A szokásosnál jóval melegebb a környező tenger.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik