Zámoly, 2010. február 22.
Családi ház Zámolyon, amelyet az Országos Cigány Önkormányzattól kapott húsz évre Lakatos Piroska és családja. Az OCÖ 2009. december 16-i közgyűlése döntött arról, hogy a tulajdonában lévő befejezetlen zámolyi ingatlan egy nehéz helyzetben élő zámolyi lakos tartós bérleménye legyen 20 évre, bérleti szerződéssel, bérleti díj nélkül.
MTI Fotó: Koppán Viktor
Belföld

Magyarország rossz úton: kaszttársadalom jöhet, ha nem vigyázunk

Angel Marianna
Angel Marianna

újságíró. 2016. 09. 23. 11:29

Nyomorúságos képet festett  amagyarországi romák helyzetéről az Európai Tanács szakbizottságának legutóbbi jelentése. Csepeli György szociológus szerint nem etnikai, hanem tömegeket érintő szegénységi kérdésről van szó, Szakács András pedig úgy látja: a politikának nem érdeke felemelni a nélkülözőket. Tíz év múlva néhány maharadzsa uralkodik majd a nyomorban tengődő embertömegeken - állítja a szakember.

Szegregációról, társadalmi kirekesztettségről, lakhatási, egészségügyi és munkavállalási hátrányokról írt az Európai Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményének tanácsadó bizottsága 50 oldalas jelentésében. Az elemzés szerint a magyarországi romák az országos átlagnál tíz évvel rövidebb ideig élnek. Miközben az Európai Tanács a romakérdés megoldására tesz javaslatokat, a legeredményesebb jogvédő civilszervezetek lehúzzák a rolót forráshiány miatt.

Csepeli György szociológus szerint nem kisebbségi, hanem szegénységi problémáról van szó, és a szakember nyomorúságos jövőt vizionál. Szakács András, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa pedig arra panaszkodik, hogy a romákat egyetlen kurzus sem tekintette partnernek, és maximum propagandacélokra használták a nehéz helyzetben lévő népcsoportot.

Budapest, 2007. február 6.
Csepeli György szociálpszichológus az őszi fővárosi demonstrációkat elemző szakértői munkacsoport ülését követő sajtótájékoztatón a Parlament Munkácsy-termében.
MTI Fotó: Soós Lajos
Csepeli György
Fotó: MTI / Soós Lajos

“Az uniós csatlakozás semmin sem lendített”

Minden statisztikával vigyázni kell – figyelmeztet a szociológus, aki szerint semmilyen hivatalos statisztika nincsen a magyarországi romák számára vonatkozóan. A 2011-es népszámlálás szerint 315 583 roma nemzetiséghez tartozó személy él az országban, Csepeli György azonban rávilágít: az, hogy ki tartja magát romának és kit tartanak mások romának, két jelentősen eltérő populációt fed le. Többek között emiatt is nehéz értelmezni a bizottsági jelentés életkori kijelentését és felvázolni, hogy miért és hogyan jutottunk odáig, hogy egy kisebbségi csoport tagjaira – és mint később kiderül, nem csak rájuk – jelentősen rövidebb és rosszabb élet vár az Európai Unió egyik tagországában.

Az uniós csatlakozás semmin sem lendített. Egyre inkább úgy látom, hogy diskurzusproblémáról van szó: a romakérdést mindenki propagandacélokra használja. Van, aki feszültséget akar gerjeszteni, más pénzt akar magának szerezni

– mondja Csepeli György. Hangsúlyozza: szociológiai értelmezésben szegénységről és kirekesztettségről lehet beszélni, azt, hogy ezt ki hogyan értelmezi például a cigányság kontextusában, már politikai probléma. Szegénység pedig van – szögezi le a szociológus – és ebben a populációban valóban úgy alakul az átlagéletkor, ahogyan az Európai Tanács jelentésében megfogalmazták.

Magyarországon hatalmas, gettószerűen elkülönülő területek vannak.

Ha elmegy a Csenyéte nevű faluba, azt fogja tapasztalni, hogy aki odaszületik, valószínűleg ott is fog meghalni az értelmes élet legcsekélyebb reménye nélkül.

Függetlenül attól, hogy ön cigánynak látja-e őket vagy sem.

Hozzáteszi: a leszakadó vagy már leszakadt és a kilátástalanságban stagnáló területeken a drága közlekedés, a munkanélküliség, az elégtelen egészségügyi ellátás és a közösségfejlesztés hiánya a felzárkózás kerékkötője. A szegények, a sikertelenek nem kellenek a magyar társadalomnak, emlékeztet:

Lázár János meg is mondta: akinek nincsen semmije, az annyit is ér. Ilyen szempontból én is cigány vagyok, elég nagy a populáció. Nem etnikai kérdésről van szó: a szegénység, a kilátástalanság, a kirekesztés a probléma.

A társadalomtudós a kirekesztő attitűd okát a magyar társadalomfejlődésben, az üres individualizmusban, a bizalmatlanságban, az együttérzésre való képtelenségben, a szolidaritás hiányában, a Móricz Zsigmond által is leírt barbarizmusban látja.

Ez a sajátos magyar állapot nem tesz minket alkalmassá sem a kooperációra, se a versengésre. Enélkül pedig zsákutcába kormányozzuk, kormányoztuk magunkat.

Magyarország 2004 óta egy olyan közösség – az Európai Unió – tagja, amelyben számos, az együttműködésben és az egyenlőtlenségek kiegyensúlyozásában gyakorlottabb, sikeresebb országtól tanulhatott volna. Azonban az unió pont a tanulást nem teszi lehetővé Csepeli György szerint: Brüsszel felelőtlenül, hatalmas pénzeket oszt ki, azonban a pénzek elosztását, felhasználását nem ellenőrzi, “egy korrupt elit kinevelését segíti”. Ezzel az unió több kárt okozott, mint hasznot – summáz a szociológus. Példát is hoz:

Nem tudok elmenni olyan nyomorult faluba, ahol ne látnék uniós pénzből létrehozott csodálatos játszóteret, fantasztikus utcatáblákat. De nincs munkahely, nincs közösségfejlesztés, az iskolában pedig olyan tanárok tanítanak, akik maguk is analfabéták.

Arról azonban nem az unió tehet, hogy a rendszerváltás óta drasztikusan romlanak a szegénységi mutatók – mondja. A szocializmus kapitalizmusra átállásakor több millió emberről derült ki, hogy nincsen rájuk szükség. Először segélyekkel, majd az utóbbi időben közmunkával próbálták kezelni a helyzetet, utóbbi a szakember szerint csak egy hajszálnyival jobb, mint tétlenül várni az anyagi megsegítésre, de a közmunka “látszattevékenység, ami a semmi újratermeléséről szól”. Hozzáteszi:

A segítséget el kell felejteni, mert a segítség kialakít egy rossz fajta pszichózist, amiben az érintett nem magán akar segíteni, hanem elvárja, hogy segítsenek rajta. Ez a segélypolitika átka, kizárja az önaktivitást.

Bár úgy tűnhet, hogy eleve megoldhatatlan problémáról van szó, másoknak – például Észtországnak – mégis sikerült jókor jó döntést hozniuk. A hatékony társadalompolitika az egyenlőség megteremtését szolgálja és támogatja az önaktivitást, azt sulykolja, hogy “Változtass az életeden!”, a segélypolitika viszont megbénít, passzívvá és kiszolgáltatottá tesz. Csepeli György szerint új kormányra, új társadalompolitikára van szükség, mert “stadionokból nem lesz gazdaság.”

Uszka, 2010. március 17.
A súlyos asztmás és szívbeteg Sankó Andrásné oxigénpalackra kötve fekszik Uszkai otthonában, ahová hat éve költöztek. Az önkormányzattól kaptak egy régi épületet, amit férjével együtt tettek lakhatóvá. A 402 lakosú Uszka csendes, békés, 80 százalékban cigányok lakta település, melynek összetartó erejét a hit adja. A Magyarországi Szabadkeresztény Gyülekezet imaházában minden csütörtökön és vasárnap összegyűlnek Uszka és a környékbeli települések (Méhtelek, Tiszabecs, Kispalád) cigány és nem cigány hívői, hogy lelkipásztoruk, Kovács Edgár vezetésével együtt imádják az Urat. A nagy szegénység ellenére a településen gyakorlatilag nincs bűnözés, ismeretlen a rendbontás, és mint egy nagy családban, a problémákat is együtt oldják meg.
MTI Fotó: Balázs Attila
Fotó: MTI / Balázs Attila

A szovjet uralom alól felszabaduló Észtország Magyarországgal ellentétben felismerte ezt, komolyan vették a digitális írástudást, az oktatási javakhoz való egyenlő hozzáférést és az egészségügyet. Csepeli György kiemeli: ez az átgondolt társadalompolitika meglepően gyorsan megtérült, mára Észtország jócskán elhúzott mellettünk, pedig ’89-90-ben még a magyarnál is rosszabb pozícióból indultak. Két és fél évtized alatt sikerült az, ami nekünk nem: egy demokratikus, jóléti társadalom felépítése. A szociológus szerint

Magyarország most nagyon rossz úton halad: ha nem változtatunk, tíz év múlva egyfajta kaszttársadalom épül ki,

amelyben lesz egy

viszonylag szűkkörű maharadzsa-réteg és egy hatalmas pária-réteg. A többiek mind Nyugat-Európában lesznek.

A mostohagyereket senki sem képviseli

Az összes párt – legyen ellenzékben vagy éppen kormányon – a szakmai anyagokban, stratégiákban ígértekkel szemben olyan programokat indít, amelyek elsősorban a segélyezésben merülnek ki. Az összes ilyen kormányzati elképzelés befulladt, valószínűleg azért, mert a romákban mindig egy segítségre szoruló, felemelendő népréteget láttak, sohasem kezelték őket egyenrangú félként, partnerként

– mondja Szakács András, a Méltányosság politikaelemző munkatársa. A szakember meglehetősen sötéten látja a romáknak a közélet alakításában betöltött szerepét. Kiemeli: a romák politikai képviselete még ma sem megoldott.

A cigányságra megsegítendő, problémás, saját ügyeiben eljárni képtelen kisgyermekként tekintett a mindenkori politika, akinek meg kell mondani mit és hogyan csináljon.

Az elemző egy lehetséges megoldásként a kötelező kvóta mérlegelését említi a pártokban és az Országgyűlésben is. Bár a cigányság az ország legnagyobb lélekszámú nemzetiségi kisebbsége, a kötelező képviselet ötlet szintjén sem merült fel. A szakember jó példaként Justin Trudeau kanadai miniszterelnök esélyegyenlőségéről híres kormányát említi, amelyben tárcát kapott bevándorlóként és menekültként érkezett, szikh, kanadai őslakos és kerekesszékes miniszter is.

Európában viszont nem is jellemző és nem is téma, hogy például a roma kisebbség tagjai – akár kötelező kvótával is – megjelenjenek a politikai palettán. Két társadalmi csoportra figyelnek oda markánsan, őket a kommunikációban is erőteljesen kiemelik: ők a nők és a muzulmán kisebbséghez tartozók. A romák kezét az európai politika is elengedi, nem kényszerít ki kötelező képviseletet.

Szakács András szerint önálló romapártok azért nem tudnak megerősödni, mert a legtehetségesebb nemzetiségi politikusokat felszippantják a hagyományos pártok, de nem engedik őket deklaráltan cigány politikusként érvényesülni. A cigányság hangja így nem jut el a törvényhozásig, a romákat úgynevezett “lista ötödikként” használják, a kötelező nők, kirakat-kerekesszékesek mellett – egyszerűen azért, mert ez politikailag korrekt és jól mutat a sajtóban.

Bódvalenke, 2013. október 24.
Egy nő és kecskéje egy bódvalenkei ház udvarán 2013. október 24-én. A településen ezen a napon tartották a Magyar Református Szeretetszolgálat Bódvalenke Freskófalu című projektjének zárórendezvényét a 33. freskó elkészülte alkalmából.
MTI Fotó: Sóki Tamás
Fotó: MTI / Sóki Tamás

Aki szegény, elfogadja  a kegyelemkenyeret

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a honi cigányság szavazógép a pártok szemében. A rossz helyzetben lévő embereket könnyebb megvásárolni

– fest sötét képet a romák helyzetéről Szakács András. Mint mondja: a cigányság még annyira sem számít a pártoknak, mint a klasszikusan magára hagyott diákok. Valódi igényeikkel nem számolnak, az ígérgetésben maximum a megalázó lekenyerezésig jutnak, nem tekintenek rájuk politikai partnerként.

A társadalom elkülöníthet bármennyi pénzt és erőforrást a romák megsegítésére, ha nem teremtődik meg a valódi – tehát nem a Farkas Flórián-féle – önkormányzás lehetősége, akkor csak elfolynak a pénzek, semmivé válnak a lehetőségek.

A gyanú szerint az Országos Roma Önkormányzathoz érkező pénzeket is arra használták fel, hogy a Farkas-féle vezetést a székükben tartsák a szavazatok megvásárlásával – emlékeztet a milliárdos bukáshoz vezető botrányra a szakember, aki aláhúzza: ha nem demokratikus a rendszer, ha felülről, a valódi párbeszéd nélkül adnak pénzt az önszervezésre, a források nem jutnak el a megfelelő helyre. A pénz önmagában nem elég. A 2018-as választások kapcsán sem kecsegtet sok jóval: a cigányok képviselete semelyik párt számára sem prioritás, a kormány most is csak akkor szólította meg a romákat, mikor a segély csökkentésével riogatta őket a népszavazási kampányban. Propagandacélokból, érdekből.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind