Szalay Dániel

Szalay Dániel

újságíró
1982-ben születtem Budapesten. Általános iskolás diákként eleinte a családomról szóló újságot készítettem (én voltam az újságíró, a főszerkesztő, a tördelő, a korrektor és a nyomdász egyben), majd az iskolarádióban és a kerületi diákújságban kezdtem el a szárnyaimat bontogatni. A gimnáziumi évek alatt, 1996-tól az Internet Kalauzban és a Prim Online-on, valamint a Népszabadságban publikáltam rendszeresen, aztán egymás után jöttek a felkérések, dolgoztam a Figyelőtől a Computerworldig sok felé. Különösen is nagy hatással volt rám a Petőfi Rádió Modem Idők, majd Netidők című műsora, ahol 2001 és 2006 között online szerkesztő, produkciós asszisztens és riporter voltam. Majd átcsábultam a Klubrádióba, ahol Mobil címmel indítottam műsort. Többször is dolgoztam az RTL-nek (tévéműsort készítettem és az online portált szerkesztettem), az MTV-nek és a Kossuth Rádiónak, illetve különböző médiapiacról szóló lapoknak (Reklámvonal, Médiapiac, Digitalhungary, Marketing&Media stb.). 2009-ben talk típusú, jelenleg is működő podcastot hoztam létre vipcast néven. Közben végigcsináltam két szakot is a BKF-en (új nevén Metropolitan Egyetem), az egyik kommunikáció-újságírás, a másik pedig kereskedelem és marketing szak. A 24.hu-n a Média rovatot szerkesztem 2015 óta.

A kábeltévé és műholdas műsorterjesztők, valamint a digitális földfelszíni műsorszóró Antenna Hungária illetékese is azt mondja, csak akkor tudják bevenni Andy Vajnáék hat új tévécsatornáját a kínálatba, ha kivesznek más programokat.

2016. 05. 11. 11:48
juhász Előd, a Zenebutik műsorvezetője

A közszolgálati M3-on most is ismételt Zenebutik című műsor szerkesztője a 24.hu-tól értesült arról, hogy a TV2 védjegyoltalmat adott be a Zenebutik névre.

2016. 05. 09. 15:33
TV2 Csoport

Andy Vajna televíziója olyan új neveket regisztrált a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, amelyek előrevetítik, mire is készülhetnek a Róna utcában. A TV2 sajtóosztályán kérdésünkre azt mondták, hamarosan beavatják a nézőket és a piacot a terveikbe.

2016. 05. 09. 10:17
Olvasói sztorik