Nagyvilág

12 millió forintnyi összeget ajánlanak fel a svédek minden migránsnak, aki hajlandó hazamenni

Robert Nyholm / EPA / MTI
Eritreai menedékkérők érkeznek Olaszországból a svédországi Lulea repülőterére 2015. október 9-én.
Robert Nyholm / EPA / MTI
Eritreai menedékkérők érkeznek Olaszországból a svédországi Lulea repülőterére 2015. október 9-én.
Mostanáig 350 ezer forintnak megfelelő koronát ajánlott fel a svéd kormány a hazatérő migránsoknak, ám ez nem hatott elég ösztönzőleg – tavaly csak egyetlen ember utazott így vissza a szülőhazájába. A jobboldali kabinet nagy reményeket fűz az emeléshez, szakértők szerint ugyanakkor kidobják a pénzt az ablakon.

A korábban befogadásbarát politikájáról ismert Svédország most azt tervezi, hogy 350 ezer koronára, azaz 12 millió forintnyi összegre emeli azt a támogatást, amelyet azoknak a migránsoknak ajánlanak fel, akik hajlandók hazatérni a szülőhazájukba – jelentette be a napokban a jobboldali svéd kormány. Ezzel drasztikusan – a 35-szörösére – emelik meg az eddig felnőttenként 10 ezer koronás (350 ezer forintnyi), gyerekenként pedig 5 ezer koronás (175 ezer forintnyi) ösztönző összegét, ráadásul az eddigi juttatásnak eddig volt egy maximum 40 ezer koronás felső határa is családonként, amit a jövőben eltörölnének.

A 2026-ban életbe lépő változtatás ellentmond a kormány által tavaly megrendelt vizsgálat tanácsával, ugyanis a múlt hónapban közzétett jelentésben az áll: egy ilyen intézkedés csak akadályozza a migránsok beilleszkedését a svéd társadalomba.

A potenciális nyereség nem tűnik elégségesnek ahhoz, hogy indokolttá tegye a kockázatok várható emelkedését

– idézte a The New York Times.

Svédországban jelenleg egy többpárti kormánykoalíció van hatalmon, a 2022-es választáson győztes, és addig hatalmon lévő Szociáldemokrata Párt nem tudott kormányt alakítani, így az előző voksoláshoz képest meggyengült (a Mérsékelt Pártból, a kereszténydemokratákból és a liberálisokból álló) jobboldali blokk alakíthatott kormányt. A többséghez szükséges 175 mandátum azonban még így sem lett meg, mindössze 102 képviselői helyet szereztek, így meg kellett állapodniuk a választás igazi nyertesével, a második helyen végző szélsőjobboldali, bevándorlásellenes Svéd Demokratákkal – csak velük együtt tudnak még további 73 voksot begyűjteni a döntések meghozatalához.

A Svéd Demokraták neonáci szervezetként kezdte az 1980-as években, a 2005-től a pártot vezető  Jimmie Akesson irányításával aztán jobboldali pártként fogalmazták újra magukat, és a bevándorlás kérdését tették központi témájukká. Ennek megfelelően a koalíciókötés után 2022-ben Ulf Kristersson miniszterelnök azzal az ígérettel lépett hivatalba, hogy csökkenti a bevándorlást és küzd a bűnözés ellen országában.

A 10,6 milliós lakosságú Svédországban 2023 közepén 250 ezer menekült élt.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik