Kovács Márta

Kovács Márta

újságíró

A miskolci Herman Ottó Gimnázium matematika, fizika és biológia szakos tanára volt az egyik alapítója a Tanítanék Mozgalomnak. A pedagógussal az elmúlt hat évről, a tiltakozások hátteréről, a saját egzisztenciáját érintő szorongásairól beszélgettünk, és azt is megkérdeztük tőle, bedobja-e valaha a törülközőt.

Vilmos 19 évesen egy kocsmai verekedés során megölt egy rendőrt, aki egyébként egykori osztálytársa és jó barátja is volt. Húsz év börtön után, 2005-ben szabadult, az utcára került, majd a főváros határában egy kunyhóban próbált szerencsét. Történetéről film készült, mi pedig ellátogattunk hozzá, hogy megnézzük, hogyan építtette fel újra az életét.

A BOK-csarnokba érkező menekültek között akadnak olyanok is, akik házi kedvenceikkel együtt tették meg a hosszú utat idáig. Nekik segít az Animal Aid nevű kezdeményezés, amelynek tagjaitól megtudhattuk, mire van szüksége legtöbbször a hosszú út után az állatoknak, milyen megrázó történetekkel találkoztak eddig, illetve miért éri meg számukra ezt csinálni civil önkéntesként.

Olvasói sztorik