Kovács Márta

Kovács Márta

újságíró
2016 májusa óta a 24.hu újságírója, ma már vezető hírszerkesztője. Szívügye a hírszerkesztés professzionális kivitelezésén túl a címlap gondozása: fontos számára, hogy a nap legfontosabb ügyei pontosan, érzékenyen és átláthatóan jussanak el az olvasókhoz. Cikkeiben főként szociális ügyek kapnak helyet, hiszen mindig az érdekli, mi történik az emberekkel a döntések mögött. Írásaiban az érintettek hangját keresi, különösen azokét, akik ritkán jutnak szóhoz. Munkásságát Szegénységről Méltósággal különdíjjal és fődíjjal is elismerték. Ha van egy története, amelyről úgy érzi, méltatlanul kevés figyelmet kap, és érdemes volna publicitást szereznie a 24.hu hasábjain, keresse őt bátran!

Matos Ibolya 25 évig dolgozott a szentesi gimnáziumban, tavaly ősszel a státusztörvény miatt távozott. Az iskola vezetőjétől – aki egyben a Fidesz egyik helyi képviselőjelöltje – ezek után meghívót sem kapott a volt osztálya ballagására és szalagavatójára. Az egykori drámatanárral beszélgettünk.

2024. 05. 21. 15:20

Nemrég Isztambulban jártunk, ahol nemcsak a Hagia Szophiát, hanem az építészeti csodaszámba menő épületről készült múzeumot is megtekintettük, utóbbi pedig a legnagyobb meglepetést okozta az út során. Elmondjuk, illetve egy videóval szemléltetjük is, miért.

2024. 01. 01. 13:18

Raskó Gabi Hoztok nekünk túrórudit? című könyve külföldön élő magyar családok történeteit mutatja be. A családjával Balin élő szerzővel többek közt arról beszélgettünk, ő mit tanult a többi család történetéből, hogyan adaptálódtak a gyermekei az új otthonukhoz, illetve hogyan segíthetnek az országot elhagyóknak az itthon maradó szeretteik.

2024. 01. 01. 06:56

Miskolcon a Lyukóvölgyben több ezren élnek nehéz körülmények között – rengeteg fiatal is. Közülük néhányan felismerték, hogy képesek és akarnak is segíteni a saját közösségükön, így jött létre a Lyukóvölgyi Fiatalok Közössége, amelynek fejlődését hétről hétre segíti az Élményakadémia egyesület is. Riport.

2023. 12. 03. 07:18
Olvasói sztorik