Belföld

„Van, aki csak ezért jön ki a szobájából” – nyuszival és nózival mozgatja meg az időseket egy terápiás kutya

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

„Van, aki csak ezért jön ki a szobájából” – nyuszival és nózival mozgatja meg az időseket egy terápiás kutya

A Kutyával az Emberért Alapítvány heti kétszer tart terápiás kutyás foglalkozásokat egy újbudai idősotthonban. Ellátogattunk az egyik találkozóra, ahol a trükkök elsajátítása közben az is kiderült, hogyan is segít a kutya jelenléte a lakóknak.

Van haszna a foglalkozásoknak, egyértelműen jót tesz nekik, hogy itt vagyunk, azt mondják.

A Kutyával az Emberért Alapítvány több idősotthonban, köztük az Újbudai Idősek Házában tart terápiás kutyás foglalkozásokat. Az egyik legfontosabb céljuk, hogy a kutya iránti érdeklődést kihasználva aktivitásra késztessék a lakókat, a kapcsolódás során pedig lehetőség nyílik az apró kézmozdulatok fejlesztésére, az összehangolt mozgások megtartására, illetve az emlékezet fejlesztésére.

Az alapítvány 1996-ban azzal a céllal jött létre, hogy idehaza is munkába állhassanak és eljuthassanak a rászorultakhoz a speciálisan kiképzett segítőkutyák, mivel a kutya újfajta, szociális segítő szerepben való alkalmazása – eltekintve a vakvezető kutyáktól – Magyarországon egészen a közelmúltig szinte teljesen ismeretlen volt a terápiában és a rehabilitációban.

A mai foglalkozást Varga Erzsébet terápiáskutya-felvezető tartja Misha kutyájával, az ötéves labradoodle-lel. „Sokkal több az idősotthon, mint ahány terápiás kutya van, pedig sok helyen szeretnének ilyen foglalkozásokat”, árulja el Kiss Tamás, az alapítvány terápiás szakmai vezetője, akitől a fenti idézet is származik.

Mint mondja, az újbudai otthon kereste meg őket – ennek már két éve –, azóta heti kétszer járnak hozzájuk, egyik alkalommal Misha, a másik napon egy másik terápiás kutyájuk.

Farkas Norbert / 24.hu

Érkezésünkkor kezdenek gyülekezni a lakók, épp a karácsonyi műsorra való készülődéssel voltak elfoglalva, jöhet egy kis kikapcsolódás. Van, aki határozott léptekkel közelít, más a gondozóktól igyekszik megtudni, mikor jön már a felesége. A gyülekező alatt Misha körbe-körbe járkál, látszik rajta: alig várja, hogy dolgozhasson, a türelmetlen lépdelés közben azért egy-egy pacsit is kioszt.

Adj egy pacsit ezzel a szép kezeddel

– mondja az egyik lakó Mishának, más egy „jaj, de szép vagy” felkiáltással üdvözli, de nem maradnak el a simogatások sem, bónusz fülvakarás is jár olykor. Marika néni almával is készült a kutya legnagyobb örömére, úgy tűnik, semmilyen más jutalomfalat sem vehetné fel vele a versenyt.

Az egyik feladat a „nyuszi” nevet viseli, a „varázsszó” kimondása és egy begyakorolt kézmozdulat után Misha két lábra emelkedik a lakók legnagyobb örömére. Mint mindegyik gyakorlatnál, úgy itt is, mindenki sorra kerül, két ember között pedig belefér egy-egy taktikai nyújtózkodás is.

Farkas Norbert / 24.hu

A „nyuszi” után jöhet a „nózi”, a sokatmondó név itt azt takarja, hogyha az idősek két-két ujjuk összeérintésével egy négyszöget formáznak és kimondják a vezényszót, Misha érkezik is, majd belefúrja az orrát a lakók tenyerébe. A trükkök között persze a simogatás sem maradhat el, valaki nagy elánnal, más kicsit bátortalanul vág bele.

Előkerül két rúd, jöhet az ugratás. A „hopp” vezényszót követően Misha ügyesen abszolválja a feladatot, visszafelé azért néha a rúd alatt átbújás mellett dönt, mert az idősek túl magasan tartják. Pedig fontos, hogy lehajoljanak, hogy a feladat mindenkit alaposan átmozgasson.

Farkas Norbert / 24.hu

Az ugrálást egy plüss pingvin követi, amelyet egy ének kíséretében körbeadnak, majd, akinél vége a dalnak, el kell dugnia a játékot, Misha feladata pedig megtalálni azt. „Nagyon hideg”, mondják, amikor rossz irányban keresgél, néha a háttérből hallatszódó tányércsörgés is kicsit eltereli a figyelmét, de aztán mindig eredményesen zárul a kutatás.

Dobunk Mishának egy labdát, hátha attól mindenki egy kicsit felpörög

– veti fel a felvezető végignézve az álmos arcokon, az idősek lelkesen helyeselnek. Mindenkinek, szó szerint, két dobása van, valaki egyből a terem túloldalát célozza meg, más kedveskedik, pontosan Misha szájába célozva, aki pontosan ugyanolyan izgatottsággal várja a labdát minden egyes körnél, mint bármelyik kutya.

A labdázás után mindenkinek a széke alá bebújik az eb, ideális helyezkedés egy kis extrasimogatáshoz. Mindenki várja, mikor kerül rá a sor, de a kutya néha aztán annyira belefeledkezik a kényeztetésbe, hogy nem is nagyon akar felkelni, „kis lusta”, „jó, hát ő is öregszik” kommentárokat kap cserébe. „Aranyos vagy, habár nem látom”, szól hozzá Irénke néni, míg a széke alatt élvezkedik Misha, „de a kezével érzi”, válaszolják neki. „Igen, lassan mindent”, mondja.

Farkas Norbert / 24.hu

Elköszönhet hangosan?

– kérdezi Erzsébet a feladatok végén. A lakók igennel felelnek, úgyhogy a kiképző kacsacsőrszerűen tartva a kezét annyit mond a kutyának: „mondjad”. Misha pedig mondja: ugat egyet búcsúzóul.

Az alapítvány terápiás szakmai vezetőjétől a foglalkozás végeztével megtudunk még néhány kulisszatitkot a működésükről. Alapvetően rendelkezésre áll egy feladattár, ami idősekre van szabva, ezen a helyen annyival különlegesebb a helyzet, hogy minden lakó csak ülni tud, vagy ha fel is kel, nem jár annyira biztosan. Néhányan bottal közlekednek, ők meg tudják sétáltatni a kutyát. Sok feladatot kutyás sportokból emelnek át, a rúdugrás például kifejezetten agility-feladat, meséli.

Mindig készülnek új elemek is, egy óriás puzzle is nemsokára a foglalkozások részévé válik: ez lényegében egy 3×3-as játék, az elemeket az idős lakók küldik a helyükre, megmondják a kutyának, hova kell tennie, és az állat a helyükre is illeszti őket.

A tapasztalatok szerint leginkább a trükkökre van igény, valamint persze a személyes kontaktusra, érintésre a lakók és a kutya között. Az emberek közti kooperáció annyira nincs előtérben, inkább az egyéni figyelem a lényeg. „Az idősek ezeken a foglalkozásokon megélhetik, hogy valamiről ők döntenek. Az otthonban nem az ő döntésük, mit esznek vagy mikor jön az orvos, minden megszabott. A kutyának viszont ők mondhatják meg, hogy mit csináljon, hogyan csinálja” – magyarázza.

Farkas Norbert / 24.hu Erzsébet és Misha.

Ez egy esemény, ráadásul rendszeres, mikor kevésbé van hideg, sokszor kijönnek a lakók a kutya elé. Van mit várni, készülnek, mindenkinek megvannak a saját kis hóbortjai. Nincs két ember, aki ugyanúgy dobná a labdát, van, aki mindig csak pacsit kér. Sokaknak volt kutyája korábban, ez tudja az utánuk maradt hiányt is valamennyire pótolni.

Az alapítvány dolgozói tudják, hogy a demenciát nem fordítják meg ezek a foglalkozások, de képesek lassítani az időskori leépülést, ennek látható jelei vannak. Tamás feleleveníti, hogy eleinte, amikor úgy alakult, hogy két egymást követő napon jöttek az otthonba, több lakó nem emlékezett arra, hogy voltak itt előző nap is, ráadásul ugyanazzal a kutyával, arra pláne nem, hogy hívták a kutyát. Most már emlékeznek Misha nevére.

Farkas Norbert / 24.hu Tamás

Ezen kívül az idősek közérzetére is jótékony hatással van a terápiás kutya jelenléte. „Ezek az emberek nem biztos, hogy maguktól kijönnének a szobából, ez az az esemény, ami kihozza őket. Helga néni most nincs itt, de ő nagyon jól megvolt mindig a szobában, másért nem jött ki, csak ezért”, mondja, jelezve, hogy habár nem csodaszer a terápiás kutya, bizonyos embereknek mégis lehet az.

A foglalkozások mozgásos része sem elhanyagolható, hiszen itt labdát is dobálnak, márpedig egy átlagos hétköznapon valószínűleg nem emelgetik a lakók úgy a kezüket, mint akkor, amikor lehajolnak megsimogatni egy kutyát. De szociális szempontból sem utolsó a terápiás kutyázás: „ez egy kapcsolódási pont egymással, erről lehet beszélgetni akár a foglalkozások előtt is, hogy »tudod, ma jön Misha«.”

Olykor régi emlékek is előkerülnek, kinek milyen kutyája volt, hogy hívták. Anna néni például elmesélte, hogy gyerekkorában a német juhászkutyájával versenyekre jártak, egyszer másodikak is lettek. Előjönnek az emlékek, amelyek máshogy nem idéződnének fel.

Az idősek között vannak, akik nem foglalkoznak azzal, mik az aktuális feladatok, nekik megvan a konkrét elképzelésük arról, mit szeretnének látni. Másokat a kutya neve is kevéssé érdekli, „van, akinek a kutya az Csurika, és kész”. Eleinte egyébként férfiak nem vettek részt a kutyás programon, a mostani alkalommal viszont már hárman is voltak.

Farkas Norbert / 24.hu

Érdekes tapasztalata az alapítványnak, hogy mivel vagy nagyon fiatalokkal, vagy idősekkel dolgoznak, a két célcsoport között mennyi hasonlóságot lehet felfedezni. Mindkét korosztály szeretne valamit a kutyával csinálni, amit nem feltétlenül tud jól kommunikálni, de azért makacsul tartja magát az elképzeléséhez.

Arról nem is beszélve, hogy néha egészen gyermeki reakciók is előjönnek az idősekben az állatok miatt. „Marika néni például nagy játékos. Először az én kutyámmal, Tiplivel játszottuk azt, hogy bújjon át a szék alatt, mert nagyon szerették volna simogatni. Aztán, amikor átbújt a kutya, Marika néni a lábával lefogta, nehogy elmenjen onnan.” De nem ez az egyetlen kedves történet Marika néniről.

Az idén volt itt terápiás kutyás vizsga is, az egyik feladatnál Marika néni vállalta, hogy pórázon sétál a kutyával. Közben énekelte, hogy »sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, »csüccs«, aztán a »csüccs« után leguggolt. Mindenki meglepődött, hogy még egyáltalán megy neki, hogy egyedül leguggol és aztán feláll, hiszen Marika néni már 94 éves.

Hogy milyen terápiás kutyára van szükség egy idősotthonban? Röviden: olyanra, mint Misha. Ő elég univerzális, sokféle célcsoporthoz jár, de egy ilyen helyen szükség van arra, hogy nyugodtabb temperamentumú, kicsit lassabb természetű legyen az eb, nem kell persze egész nap annak lennie, viszont az otthonban muszáj ráhangolódnia azokra, akikkel éppen dolgozik.

Farkas Norbert / 24.hu

Misha itt nem mindig csinálja meg elsőre a trükköket, és ez így jó. „Így megvan az az élmény, hogy nem ment egyből, megpróbáltam még egyszer, még egyszer, aztán harmadikra csak összejött. Mishával meg kell dolgozni, de ez sok esetben nagyobb élmény.”

A kutya ebben természetesen elfárad, az egyórás foglalkozás után a külvilágról tudomást sem véve szundít, miközben az alapítvány dolgozói a távozáshoz készülődnek. Misha abban merül ki, hogy rövid idő alatt sok emberre kell ráhangolódni, figyelni, mit és hogyan kérnek tőle.

Amikor valamiért mást csinál, akkor annyi történik, hogy próbált dekódolni egy nem túl egyértelmű kérdést, megpróbálta, hátha jól értette, ha nem, akkor újra megpróbálja. A ráhangolódás egyre jobban megy, ma már van olyan idős lakó, aki, habár csak mutogatni tud, Misha a kezdeti nehézségek után már ezekből is pontosan kitalálja, mit is szeretne tőle.

Aztán, ha minden kérést teljesített, jöhet a megérdemelt pihenés, majd következő héten a folytatás.

Farkas Norbert / 24.hu
Olvasói sztorik