Egy új tanulmányban egy ősi, borostyánban konzerválódott szentjánosbogarat mutatnak be – írja a The Independent. A Mianmarban feltárt lelet segít jobban megérteni ezen rovarcsoport evolúcióját.
A világon számos élőlény, köztünk mélytengeri halak, gombák és rovarok képesek a biolumineszcenciára, a fénykibocsátás különböző célokat szolgálhat a zsákmányszerzéstől a pártalálásig. Napjainkban a legtöbb biolumineszcens faj a bogarak, azon belül a pattanóbogár-szerűek csoportjában található, ide tartoznak többek között a szentjánosbogarak.
A biolumineszcencia eredetének nyomon követését megnehezíti, hogy a rovarok puha teste jellemzően ritkán marad meg kövületekben. Csenjang Kai, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa és kollégái szerint a szentjánosbogarak biolumineszcenciájának korai evolúciója ezért jórészt ismeretlen.
A szentjánosbogár-fosszíliák különösen ritkák, korábban egyetlen példányról számoltak be, amely a 252–66 millió évvel ezelőtti mezozoikumból, a dinoszauruszok korából származik.
Az egyed jellemzői az ovális alakú érzékelő receptorok, a szakértők úgy vélik, az ősi rovarnak speciális szaglószervei is voltak. A Flammarionella hehaikuni nevű faj potrohának végén lévő fénykibocsátó szerv nagyon hasonlít a modern szentjánosbogarakéhoz.
Az eredményekből az is kiderült, hogy a szentjánosbogarak növekedését lehetővé tevő tulajdonságok stabilak maradtak az evolúció során. Úgy tűnik, ezen állatok lenyűgöző fényei már a kései mezozoikumban kialakultak, a rovarok körében pedig sokféle fényszerv létezett a periódusban.
A csapat abban bízik, hogy a jövőben újabb kövületek kerülnek elő, amelyek segítenek jobban megérteni a rovarok biolumineszcenciájának fejlődését.
