Tudomány

Korábban ébredtek a poloskák, de kell-e inváziótól tartani?

HUN-REN
HUN-REN

Idén a szokásosnál korábban ébredtek a poloskák, derül ki a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) közleményéből, de kell-e inváziótól tartanunk?

Habár közel 900 poloskafaj él hazánkban, mostanság egyetlen fajt emleget „poloskaként” szinte mindenki Magyarországon. Ez pedig az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys), amelyet évente kétszer, ősszel és tavasszal érzékelünk nagy számban. Ezekkel a rovarokkal általában évente kétszer lehet nagy számban találkozni: szeptember-október környékén, amikor csoportosan vonulnak téli pihenőre többek között az emberi építményekbe is, illetve tavasszal, amikor az áttelelt példányok kirajzanak.

Az idei korai melegedés ezt a kirajzást előrébb hozta, azonban Kóbor Péter, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének entomológusa szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy hamarosan invázióval kell szembenéznünk. Könnyen lehet ugyanis, hogy a gyors felmelegedés miatt felélték már tartalékaikat, így a mostani hűvös időszak beköszöntével és a virágzás megrekedésével sokuk táplálék nélkül maradhat és éhen halhat.

Arra azonban még korai lenne válaszolni, hogy idén mekkora szaporulattal kell majd számolni. Az élelmet kereső poloskák viszont már most gondot okozhatnak a kiskertekben, ahol első sorban a paradicsomot, a paprikát, az almát, az őszibarackot és a körtét veszik célba.

A Délkelet-Ázsiából származó márványospoloska egyébként hazánkban inváziós faj, amely először 2013-ban jelent meg Magyarországon, már viszont egyedszámban már felülmúlja az őshonos poloskákat.  A kutató szerint ennek okát a számukra egyre kedvezőbb magyarországi éghajlati viszonyokban kell keresni, ráadásul ebben a régióban nincsenek jelen azok a kórokozók, élősködők, illetve ragadozók, amelyek szabályoznák a populációik példányszámát.

A helyzetet ráadásul tovább rontja, hogy rendkívül ellenállóak a permetszerekkel szemben, taszító, mérgező bűzanyaga pedig eltántorítja a ragadozókat. Éppen ezért a kutatók intenzíven keresik a hatékony védekezést ellenük, de hogy mi lesz az általánosan bevethető módszer, egyelőre még nem látszik.

Kapcsolódó
Madarakat kellene a poloskákra szabadítani
A bokrokban fészkelő énekesmadarak összeszedik az invazív poloskák lárváit is, ehhez először is megfelelő bokrok kellenek Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik