A valaha megfigyelt legerősebb vulkánkitörésre 208 éve, 1815 áprilisában került sor. Az akkor már évek óta forrongó indonéziai tűzhányó, a Tambora aktivitása az egész világra hatással volt – írja a Múlt-kor.
Ilyen volt a kitörés
A Tambora évszázadokig szunnyadt, 1812-ben azonban időnként zaj és füst kezdett előtörni kráteréből, ezzel jelezve, hogy ismét működésbe léphet. A kitöréssorozat végül 1815. április 5-én kezdődött meg, a robbanások olyan hangosak voltak, hogy 1400 kilométernyire is hallani lehetett.
Egy nappal később vulkáni hamu kezdett hullani az égből Jáva keleti részén, ekkor már a 2600 kilométerre lévő Szumátrán is hallani lehetett a robbanásokat.
A korábban mintegy 4300 méter magas tűzhányó, az indonéz szigetvilág egyik legmagasabb csúcsa 2851 méteresre zsugorodott. A hamuoszlop 43 kilométernél is magasabbra nyúlt fel a sztratoszférába, a kiszórt anyag teljes térfogatát 160–213 köbkilométernyire becsülik.
Az utóhatások
A kitörések április 17-éig tartottak, hamufelhőbe burkolva a környező szigeteket. Az aktivitás 7-es besorolást kapott a vulkánkitörési index 8-as skáláján, és a történelem legerősebb feljegyzett kitöréseként tartják számon.
Sumbawa szigetén, ahol a tűzhányó található, a növényzet egésze elpusztult és a szigeten élő őslakosok is kihaltak. A katasztrófának összesen 10-11 ezer áldozata volt, hatása világszerte érezhető volt, mivel a légkörbe került gázok, hamu és törmelék jelentősen befolyásolták az éghajlatot, vulkanikus telet okozva. A hőmérséklet-csökkenés világszerte élelmiszerhiányhoz és járványok kialakulásához vezetett, amelyekben több százezer ember vesztette életét.
A Tambora tűzhányó a mai napig aktív, az indonéz hatóságok folyamatos megfigyelés alatt tartják a hegyet, annak ellenére, hogy az 1815-öshöz hasonló nagyságrendű kitörésekből átlagosan 500–1000 évente csupán csak egy fordul elő világszerte. Egy ilyen kitörés a mai viszonyok között mintegy nyolcmillió embert érintene a Tambora közvetlen közelében.
