Gellért, a velencei bencés szerzetes 38 esztendős volt, amikor 1015-ben lemondott a San Giorgio Maggiore-szigeten álló bencés kolostor vezetéséről, hogy a Szentföldön terjessze a keresztény hitet. Hajója azonban nem jutott messzire, egy vihar az adriai Szent András-szigetre kényszerítette, ahol hetekig rostokolt a sziget bencés rendházában.
Ez idő alatt ismerkedett meg Razina pannonhalmi apáttal, aki igyekezett őt István király udvarába csábítani. Hajlandó volt kitérőt tenni, ám amikor István király felkérte fia, Imre herceg nevelőjének, Gellért igent mondott – isteni látomás hatására.
Hét évig maradt a királyi udvarban, miután Imre betöltötte 15. életévét, nevelője a Balaton-felvidék erdőségeibe, Bakonybélre vonult vissza, hogy remeteségében az írással foglalkozhasson. Egészen addig élvezhette a nyugalmat, míg István 1028-ben rá nem bízta az újonnan alapított csanádi püspökség megszervezésére – írja a Rubicon.hu.
Látomás közölte a vértanúságot
István halála után a püspök fokozatosan szembekerült annak örököseivel, mert nem rejtette véka alá véleményét. Orseolo Pétert azért ostorozta, mert idegenpártoló politikájában veszélyt látott a fiatal magyar egyházra nézve, Aba Sámuellel pedig azután fordult szembe, hogy az Csanádon meggyilkoltatott 50 főurat.
Orseolo Péter visszatérése után Gellért elkeseredett harcot vívott a fiatal magyar egyházért, amelynek megóvása érdekében 1046-ban, a Vata-féle pogánylázadás kitörése után Fehérvárról Vazul fiai elé indult. Szent Gellért legendája szerint a püspök tudta, hogy nem találkozhat a hercegekkel. Útban a pesti révhez, Diósdon ugyanis álmot látott, másnap reggel így szólt társaihoz:
„mi a mai napon a mi Urunk Jézus Krisztushoz jutunk a vértanúság koronájával az örök boldogságba. […] Láttam ugyanis a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges anyjának, Szűz Máriának az ölében ülni, amint bennünket magához szólított, és saját kezéből megáldoztatott testének és vérének szentségével. De mikor Benéta püspök járult elébe, tőle visszavonta Jézus Krisztus a szentséget. Ő tehát ma nem lesz vértanúságunk részese.”
Brutálisan meggyilkolták
A testileg gyenge, 56 éves Gellértet kocsin tolták, így értek a révhez. Itt pogányok támadtak rájuk, kövekkel dobálták a küldöttséget, miközben Gellért a kereszt jelét vetette támadóira, térdre borulva arra kérte Istent, ne rója fel bűnükül, hiszen nem tudják, mit cselekszenek. Erre a pogányok méginkább megdühödtek, a Duna partján:
„leráncigálták kocsijáról, taligára rakták és Kelenföld hegyéről letaszították. Mivel pedig még mindig lihegett, mellét dárdával átütötték; ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották.” Szent Gellért püspök nagy legendája úgy folytatja, hogy
Egyedül Benéta püspök élte túl a vérengzést, ahogy Gellért megjövendölte, őt András herceg mentette meg. A mártírt először a pesti Boldogasszony-templomban – a mai Belvárosi Plébániatemplom helyén – temették el, majd testét Csanádra szállították, ahol rövid időn belül jelentős Gellért-kultusz alakult ki.
1083-ban, amikor Szent László király közbenjárására Istvánt és Imrét, valamint Zoárd és Benedek nyitrai remetéket is szentté avatták, Gellért is ebben a különleges kegyben részesült. A források szerint a csanádi püspök kanonizációjára körülbelül tíz nappal a Zobor-hegyi szerzetesek felemelése után, július 26-án került sor Csanádon, ahol a XIV. század végéig őrizték ereklyéit. A szent földi maradványait később Murano egyik templomába szállították, kultusza azonban továbbra is jelentős maradt Magyarországon.