Az Európában zajló véres háború teljesen érthető módon uralja a híreket és a közbeszédet, miközben egyes, hasonlóan fontos, ám jóval hosszabb távon ható eseményekről kevesebb szó esik. Így járt az Antarktisz is, ahol a keleti tájakon soha nem látott hőség tombol, 30-40 fokkal van melegebb az ilyenkor szokásosnál, februárban a tengerjég kiterjedése 40 éves mélypontra süllyedt.
Ha azt vesszük, hogy -50 Celsius fok helyett most -15 fokot mérnek az extrém hőhullám hatására, talán csak legyintünk, ám március 18-án megdöbbentő rekord született: -10,1 fokot mértek, ami 38,5 fokkal melegebb az átlagnál, és 20 fokkal többet az előző márciusi rekordnál.
Ilyen mértékű normáltól történő eltérésre (anomáliára) nincs példa a meteorológiai mérések elmúlt 200 évében. Olyan, mintha nálunk március végén 40-45 fokos kánikula tombolna
–mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa, akivel a lehetséges okokról, illetve magáról a jelenségről beszélgettünk.
🔥Heat wave in Antarctica, +38 °C (+68 °F) above normal.
That’s not an error, or a typo.
The remote research station at Dome C recorded a temperature nearly 40 °C above normal for this time of year, beating the previous March record by a startling 20 °C. pic.twitter.com/HkzydQyQ7A
— Dr. Robert Rohde (@RARohde) March 21, 2022
Az energiának ki kell egyenlítődnie
Földünk időjárása egy elképesztően összetett, számos elemből álló rendszer, ahol minden mindennel összefügg. Alapvetően a Napból hő formájában érkező energia áramlása, kiegyenlítődésre való törekvése mozgatja az egész rendszert, a „szállítóeszköz” pedig a légkör és az óceán.
Korábban írtunk arról, hogy az Egyenlítő térségéből meleg tengervizet szállító Golf-áramlás hozama jelentősen lecsökkent. Elsősorban a Grönlandról beolvadó hideg édesvíz az, ami lehűti, illetve kisebb sűrűségénél fogva idő előtt a mélybe kényszeríti a meleg sós vizet – itt írtunk erről részletekbe menően.
Az óceán északi irányú hőcseréje így jócskán gyengült, segítve ezzel a déli féltekén a relatív meleg víz pangását. Képzeljünk el egy gyufásdobozokat szállító futószalagot, aminek a közepére egy akadályt helyezünk: a gyufásdobozok torlódnak, potyognak le a szalagról, végül már a szalag elején a földre hullanak és halmozódnak. A szalag végén pedig hiába várjuk a csomagoláshoz a dobozokat, alig-alig megy át egy-egy a közbülső akadályon.
„A Föld hőháztartását az Egyenlítő északi és déli oldalra szeparálja el – pontosabban a hőmérsékleti egyenlítő, amely a trópusokon a legmelegebb pontokat összekötő vonal –, ha levegőről van szó. A víz azonban átjár az egyenlítőn, így az északi és déli félteke között ő végzi nagyrészt az energia kiegyenlítését. Azonban, ha a Föld vízkörzésébe „porszem” jelen esetben túl sok sarkvidéki olvadékvíz kerül, akkor bizonyos helyeken a víz »torlódni, pangani kezd«, tehát valamelyik irányba lelassul az áramlása” – magyarázza a meteorológus.
Ausztráliából indult, messzire jutott
A déli óceánok melegedése egyrészt a jég olvadását segíti az Antarktisz egyes part menti régióiban. Másrészt gyengíti az úgynevezett poláris örvényt, amely a sarkvidékek térségében igyekszik koncentrálni a hideg levegőt. Az éghajlatváltozás következtében a poláris örvény az északi és déli sarkvidék felett is gyengül, amelynek köszönhetően a sarkvidéki hideg légtömeg könnyebben kitör az egyenlítő irányába és a szubtrópusi meleg szintén messze, a sarkvidék térségébe juthat. Ezt nevezzük összefoglalva meridionális áramlásnak.
Nagyon leegyszerűsítve gondoljunk egy óriási légköri hullámra, amelynek egyik felén az északi meleg áramlik délnek (esetünkben, a déli féltekén), másikon pedig a déli meleg északnak. Minél nagyobb a két régió hőmérsékleti különbsége, annál nagyobb a hullám amplitúdója, magyarán annál „mélyebbre” jut el az extrém meleg vagy extrém hideg.
Ez történt most is: az Ausztráliából származó forró levegő soha nem látott távolságra jutott el, az Antarktisz belső területeiig, ráadásul a korábbinál melegebb tengerfelszín felett útja során sem tudott megfelelően lehűlni. Ma még nem lehet eldönteni, hogy vajon egy borzasztóan szélsőséges, 200 évente ha egyszer előforduló jelenségről van-e szó, vagy ízelítő a jövőnkből. Molnár László szavai szerint utóbbi esetben:
Ez már nem az éghajlatváltozás »jele«, amit évtizedek óta szedegetünk csokorba, hogy példálózni tudjunk, hanem maga a változás teljes súlyával.
Az Antarktisz óriási területe kilencszer nagyobb az északi jégmezőknél, mindeddig „érinthetetlennek” tűnt. Az idei év azonban bebizonyította, ez az irdatlan jégtömeg is sérülékeny, megroppanhat, és meg is roppan az éghajlatváltozás könyörtelen folyamatában.
