Tudomány

Politikamentes tudomány mellett kampányolnak az európai tudósok

SEAN GLADWELL / Getty Images
SEAN GLADWELL / Getty Images

Nemzetközi kampány indult azért, hogy brit és svájci tudósok is részt vehessenek az Európai Unió kutatóhálózatában: a Stick to Science célja, hogy a politika a lehetőségek szerint kivonuljon a tudományból, és megnyissa az utat egy közös európai kutatóhálózat előtt. A kezdeményezés mögé 12 Nobel-díjas, 3 Fields-éremmel rendelkező tudós, és több mint 250 vezető állt be különböző ipari szereplőktől, kutatószervezetektől és intézetektől, jótékonysági szervezetektől, egészségügyi szervezetektől, egyetemektől és alapítványoktól.

Az alapvető cél az, hogy a BREXIT-tel EU-ból kikerült Nagy-Britannia, illetve a soha nem csatlakozott Svájc is bekerülhessen az EU Horizon Europe-ba, ami az EU kulcsfontosságú kutatási és innovációs finanszírozási programja 95,5 milliárd eurós költségvetéssel.

„A koronavírus-járvány megmutatta, hogy mennyire fontos a tudományos összefogás” – mondta el a Stick to Science kezdeményezés bejelentésekor Michael Hengartner svájci-kanadai biokémikus és molekuláris biológus, az ETH igazgatóságának elnöke. A svájci ETH az egyik legrangosabb felsőoktatási intézmény a világon a kémia, a fizika, a villamosmérnöki valamint a gépészmérnöki tudományok és a számítástechnika területén. „Az Európai Unió jelenleg blokkolja Svájc és Nagy-Britannia részvételét is a Horizon Europe-ban.

Pedig együttműködésre szükség van a globális járványok, klímaváltozás, biodiverzitás-veszteség, és a többi globális probléma megoldásához.

A szakértők olyan sikeres nemzetközi projekteket soroltak fel, mint amilyen a CERN vagy az ITER, és figyelmeztettek: a Horizonból való kizárás az ehhez hasonló kezdeményezések halálát jelentheti.

CLEMENT MAHOUDEAU / AFP Épül az ITER fúziós kísérleti erőmű.

Robert-Jan Smits, az Eindhoveni Műszaki Egyetem igazgatótanácsának elnöke elmondta: érdemes lenne a politikát teljesen kihagyni a tudományból. Ehhez Lina Gálvez Muñoz európai parlamenti képviselő hozzáfűzte: „nyilvánvaló, hogy nem reális, hogy a tudományos közösséget nem fogja érinteni a politika, mindent érint, ahol pénzügyi támogatásokról van szó. Természetesen az Egyesült Királyság és Svájc is hozzá akar járulni pénzügyileg is a Horizon Europe-hoz.” A megszólaló kutatók szerint akár 18 százalékát is adhatja a Horizon költségvetésének ebből a két országból származó pénzösszeg.

Antoine Petit, a francia állami kutatási szervezet elnök-vezérigazgatója elmondta: sok kutató nem ért egyet a BREXIT-tel, és a brit és svájci kutatók kizárásával nemcsak ezek az országok tudósai, hanem egész Európa veszít. „Óriási különbség van aközött, hogy az európai politikusok mit mondanak, és aközött, hogy mit tesznek” – figyelmeztetett Helga Nowotny, az ETH Zürich társadalomtudományi emeritus professzora. „Folyamatos a geopolitikai feszültség, Európa az Egyesült Államok és Kína közé van beszorítva.

Hiába hangoztatja azonban az Európai Unió, hogy digitális függetlenséget akar, ez a nemzetközi tudományos együttműködés nélkül nem fog megvalósulni.

Nowotny azt is kiemelte, hogy a korlátozások főként a fiatal kutatók munkáját nehezítik majd meg, hiszen nekik szakmai elvárás a külföldi kutatómunka, és ezzel Nagy-Britannia és Svájc is kiesik a rotációból. A kutatók azt is kiemelték, hogy a két országban található kutatólétesítményekhez is lezárul az európai kutatók előtt a lehetőség, ami többek között például a fúziókutatást is nehezíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik