Kevés olyan régió van a Földön, amely annyira híres lenne, mint az Amazonas-medence. A biodiverzitásáról ismert térség több millió fajnak ad otthont, többségüket a tudomány még csak fel sem fedezte. Itt fekszik a világ legnagyobb egybefüggő trópusi esőerdője, amely az éghajlat szabályozásában is fontos szerepet tölt be. Amazóniára előszeretettel hivatkoznak a Föld tüdejeként – igaz, a népszerű kifejezés erősen túlzó.
A fentiek okán nem meglepő, hogy a régió romló állapotát világszerte figyelemmel kísérik szakemberek és laikusok egyaránt. Az utóbbi években az Amazonas-medencét pusztító lángok, az erdőt letaroló beruházások és az őslakosokat érő támadások egyre hangsúlyosabbak a híradásokban.
A terület megvédése mindannyiunk közös érdeke lenne, a problémát viszont nem lehet annyival megoldani, hogy a helyi államok mérsékeljék a vadonban történő előrenyomulásukat. Egyrészt azért, mert a pusztítás hátterében a fejlődés iránti jogos igény áll, másrészt az erdőirtásban közvetett módon a távol fekvő országok is részt vesznek.
Nincs még egy ilyen hely a bolygón
A 6,7 millió négyzetkilométeren elterülő, nyolc országot érintő amazóniai biom mérete és összetettsége páratlan. A WWF szerint a térségben él a világ fajainak legalább 10 százaléka, ezek közül több növény és állat máshol nem is fordul elő. Bár Amazónia elsősorban esőerdőiről híres, területén az ártéri erdőktől a szavannákig számos eltérő tulajdonságú élőhely létezik.
Maga az Amazonas mintegy 6600 kilométeren át folyik, ezzel a világ második leghosszabb folyója, de medencéjében más vizek is megtalálhatók. Amazónia teljes folyóhálózata szállítja a világ óceánjaiba ömlő víz 15–16 százalékát. A folyók nemcsak a természetet táplálják, a régióban mintegy 30 millió ember él, akiknek a vizek és az erdők az életet jelentik. A népesség nagyjából 9 százalékát még mindig őslakosok alkotják, a 350 ismert etnikai csoport közül több mint 60 még napjainkban is főként elszigetelve él.
Noha az Amazonas-medencére gyakran hivatkoznak a Föld tüdejeként, a megfogalmazás téves. A régió oxigéntermelése nem meghatározó, igaz, a szén-dioxid megkötésében már sokkal fontosabb szerepet játszik: a globális karbonelnyelés mintegy 8–10 százalékáért felelős.
A terület nemcsak lenyűgöző biológiai sokfélesége és nagy mennyiségű vize, hanem klímaszabályzó képessége miatt is rendkívül értékes.
Amazónia flórája a hidrológiai ciklus, a hőmérséklet és a nedvesség befolyásolásával kapcsolódik a regionális éghajlati mintákhoz, a globális felmelegedés korában pedig az sem elhanyagolható tény, hogy a térségben mintegy 90–140 milliárd tonna szén van elraktározódva, amely tüzek révén például képes felszabadulni.
Háború az esőerdőben
A munduruku brazil etnikai csoport vezetői ellen idén májusban intéztek támadásokat, miután egy rendőrségi akció keretében megpróbálták kiűzni az illegális bányászokat a brazíliai Pará állam őslakos területeiről. A betolakodók több házat is felgyújtottak, és a yanomamikat is fenyegetik.
Amazónia brazíliai részén a bányászok és gazdálkodók, illetve az őslakosok közötti konfliktus az elmúlt időszakban egyre fokozódott. Az idegenek súlyos károkat okoznak a környezetnek, a gyakran felfegyverzett betolakodók pedig sokszor erőszakosan lépnek fel a földjeiket védő helyiekkel szemben.
A folyó mocskos, a víz sárga, mindenhol gödrök vannak. Az illegális bányászok olyanok, mint a disznók
– mondta júniusban az AFP-nek Davi Kopenawa yanomami sámán, a Hutukara Yanomami Szövetség feje. „Úgy jönnek be, mint az éhes állatok, keresik a földünk kincseit” – tette hozzá, kiemelve, hogy a helyzet egyre romlik, a probléma pedig az őslakosok területének központját érinti. A gyémánt és az arany után kutató kisüzemi bányászok, akiket sokszor garimpeirosnak neveznek, egyre inkább kiszorítják a csoportot a saját otthonából.
A mundurukuk és a yanomamik a 20. század közepéig többnyire izolációban éltek, az 1970-es évek óta viszont folyamatos küzdelemben állnak a földjeikre betörőkkel. De nem ők az egyedüli olyan csoportok, amelyek veszélyben vannak, az utóbbi évtizedekben rengeteg helyit ért támadás. 2017-ben aranyásók tíz embert öltek meg, majd daraboltak fel; és van olyan törzs is, amelynek egyetlen életben maradt tagja 1995 óta él magányosan az esőerdőben. Nem ritka, hogy a betolakodók miatt az egyes őslakos közösségek közötti harcok is felélénküljenek.
Bár a konfliktusok régóta léteznek, Jair Bolsonaro 2019-es hatalomátvétele óta a helyzet sokat romlott. A brazil elnök a szegénység felszámolásának nevében nyíltan támogatja az amazóniai erőforrások minél átfogóbb kiaknázását, a régió drasztikus átalakítását.
A közösségi vezetők szerint az 1980-as években véget ért katonai diktatúra óta az esőerdők lakói most vannak a legnagyobb veszélyben. Júniusban a legfelsőbb bíróság felszólította a kormányt az őslakosok védelmére, és több hatósági beavatkozás is történt, a helyzet azonban továbbra is lesújtó, a garimpeirók nem egy esetben a rendőrökre és a katonákra is rátámadnak. A National Geographic szerint az amazóniai közösségek képviselői attól tartanak, hogy Bolsonaro továbbra sem akarja orvosolni a problémát.
Lángoló esőerdő
Amazónia brazíliai részén az erdőirtás az 1930-as évek óta létező probléma, a 2019-et megelőző években azonban némi javulást lehetett érzékelni. A Bolsonaro beiktatása óta eltelt időszak változásai ugyanakkor az őslakosok mellett magára az Amazonas-medencére is fokozott fenyegetést jelentenek. 2020 augusztusa és 2021 júliusa között a pusztítás évtizedes rekordot ért el. Az érintett időszakban az azt megelőző évhez képest 57 százalékkal nőtt az eltűnt erdő nagysága, egy közel koszovónyi területről veszett el a növényzet.
Az egyik legnagyobb gondot az egyre gyakoribb tüzek okozzák. 2019 augusztusában a nagy területeket érintő lángok híre az egész világsajtót bejárta, a tüzek száma viszont azóta is igen magas, a tűzszezon pedig kezd egyre hosszabb és hevesebb lenni. A WWF Brazília szerint a kormány az erdőirtás szempontjából kudarcot vallott.
Amazóniára két évszak jellemző: a novembertől júniusig tartó esős, illetve a július és október közötti száraz szezon – az elnevezés kissé megtévesztő, hiszen az utóbbi hónapokban is vannak kifejezetten csapadékos napok. A térség növénytermesztése, állattenyésztése, ipara és bányászata ezt a mintát kihasználva, tüzek segítségével igyekszik hasznosítani a területeket. A lángok jellemzően július és augusztus során lobbannak fel.
A gazdasági célú tűzhasználatnak három fő típusa van, az első lényege, hogy megtisztítsák a már létező mezőgazdasági területeket, a második célja pedig az, hogy új földeket hasítsanak ki a természetből. A harmadik változatról akkor beszélhetünk, amikor a mesterségesen keltett lángok elszabadulnak, és a tervezettnél nagyobb területeken tombolnak. Az erdőirtásra használt tűzhöz az esős évszakban előbb munkagépekkel ledöntik a fákat, majd a száraz szezonban meggyújtják a maradványokat.
A brazil elnök eleinte ugyan próbálta elbagatellizálni a katasztrófát, külföldi nyomás hatására végül többször is tűzgyújtási tilalmat vezetett be az érintett területeken. Az intézkedésekkel csak kisebb-nagyobb sikereket tudtak elérni.
A helyzeten tovább ronthat a klímaváltozás, amely az időjárási minták befolyásolásával növelheti az esőerdők sérülékenységét. Az aszályok például egyre sűrűbben és intenzívebben csapnak le Amazónia déli részére, ami növeli a nagy tűzvészek kockázatát.
Beláthatatlan következmények
Az Amazonas-medence élőhelyeinek pusztítása és az éghajlatváltozás drámaian átalakítja a régiót. A folyamat nem az elkövetkező generációk problémája, a változások már most tapasztalhatók. Egy idén júliusban megjelent tanulmány alapján a térség esőerdői már több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint amennyit elnyelnek: Amazóniában évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik, miközben csupán 0,5 milliárd tonnányi nyelődik el. A jelenség fő kiváltói az erdőtüzek, de egyéb faktorok is hozzájárultak a változáshoz.
Sok kutató attól tart, hogy az amazóniai biom ökológiai és klimatikus értelemben is fordulóponthoz közeledik. Ezeket elérve a térség visszafordíthatatlanul szavannaszerű területté alakul majd, a lehulló csapadék mennyisége pedig látványosan visszaeshet. Mindez már globális következményekkel is jár majd. Az értékes földek terméketlenné válnak, a folyók vízszintje lecsökken, míg a hőmérséklet egyre emelkedik.
Hogy a térség pontosan mikor fog elérni ezekhez a fordulópontokhoz, arról megoszlanak a vélemények. Noha Amazónia legnagyobb pusztítója – részben területéből adódóan – Brazília, egy 2019-es tanulmány alapján a folyamatból más országok – így Peru, Bolívia, Kolumbia és Ecuador – is kiveszik a részüket. Igaz, ha az Amazonas-medence kizsákmányolásáról van szó, a bűnösöket nem csak a térségben kell keresni.
Európa is vétkes
Az emberiség változatos célokkal több tízezer éve pusztítja az erdőket. A folyamat az újkőkorral, a mezőgazdaság megjelenésével fokozódott, a települések terjeszkedése, valamint az ipar fejlődése pedig még nagyobb nyomást helyezett a környezetre. A globális erdőirtás a 19. század közepén drámaian felgyorsult, sok, jellemzően ritkán lakott vagy kevésbé fejlett térség viszont hosszú időn át viszonylag érintetlen maradt. Míg az Egyesült Királyságban az évszázadok alatt az erdők helyét szinte teljesen átvették a legelők és a városok, addig a világ más tájain, így Brazíliában, a drasztikus erdőirtás kevesebb mint egy évszázada kezdődött csak meg.
Könnyű azt mondani, hogy az Amazóniát roncsoló nemzetek hagyjanak fel káros tevékenységükkel, de az erdők visszaszorítása valóban lehetőséget teremt a fejlődésre. Brazíliában most építik ki azt az infrastruktúrát, most tárják fel azokat a lelőhelyeket és mezőgazdasági területeket, amelyekhez hasonlók a fejlettebb országok számára már rég elérhetők. Tovább árnyalja a képet, hogy az Amazonas-medencében zajló, a növénytermesztést és állattenyésztést szolgáló pusztítás, valamint a fakitermelés egyik fő mozgatórugója az export – a helyi szója, marha és fa iránt óriási a nemzetközi kereslet.
A 2019-es tűzvész során több uniós vezető embargóval fenyegette Brazíliát. Bolsonaróék végül cselekvésre kényszerültek, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy Európa komolyabb lépéseket tenne Amazónia védelme érdekében. Pedig az Amazonas-medence megóvása globális érdek lenne. Ahhoz, hogy érdemleges változás történjen a régió helyzetében, a helyi kormányok erőfeszítése mellett nemzetközi összefogásra is szükség lesz. A munkához a természetvédelmi projektek önmagukban nem elegendők, a politikának is szerepet kell vállalnia, és az Amazónia kizsákmányolásához közvetetten hozzájáruló fogyasztók szokásait is át kell alakítani.
