Tudomány

Amazónia fellélegezhet, de csak átmenetileg

Augusztusban az egész világot bejárta a hír, hogy óriási erdőtüzek pusztítanak az Amazonas-medencében, főként Brazíliában. Idővel sikerült visszaszorítani a lángokat, ráadásul az esős évszak is megérkezett, ez azonban nem jelenti azt, hogy az esőerdő biztonságban van.

Az Amazonas-medencében két szezon különböztethető meg, az esős, illetve a száraz évszak. Az elnevezés megtévesztő lehet, hiszen a jellemzően júliustól októberig tartó száraz évszak alatt is előfordulnak rendkívül csapadékos napok. A kevesebb eső miatt ugyanakkor ezen periódus alatt csökken a térség lángokkal szembeni ellenálló-képessége.

Mára a természetes okok mellett az emberi tevékenység is fontos tényezővé vált, fajunk nagyban hozzájárul a helyi tűzvészek rendszeres kialakulásához.

Amazóniában a mezőgazdasági területek kialakításához gyakran szándékosan keltenek tüzeket, a régióban pedig egyre több fát vágnak ki, ami sebezhetőbbé teszi az esőerdőt. Sőt az adatok alapján az utóbbi időkben jelentősen csökkent az Amazonas-medence feletti légkör páratartalma is, ez szintén az ember hatásának tudható be.

Átmeneti megoldás

Az amazóniai tűzvészek augusztusban érték el csúcsukat, ekkor 30 901 tüzet regisztráltak. Ez majdnem háromszorosa a 2018. augusztusi számnak. Jair Bolsonaro elnök utasítására augusztusban vezettek be 60 napos tűzgyújtási tilalmat, ez, illetve a nagy erőkkel végzett oltás végül meghozta eredményét: szeptemberre jelentősen zsugorodtak a lángok által érintett területek.

Fotó: AFP / Gustavo Basso / NurPhoto

Szeptemberben már kevesebb tüzet regisztráltak, mint a tavalyi év azonos időszakában, sőt októberre, az eső megérkezésével a 2018. októberi adatokhoz képest már elenyésző volt a tűzesetek száma.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy megnyugodhatnánk, hiszen csak a tünetet sikerült kezelni, nem magát a betegséget.

Amazónia továbbra is sebezhető, és ebben hatalmas szerepe van az erdőirtásnak. A műholdas felvételek alapján egyre gyorsabb ütemben zajlik a fakivágás a régióban, ha ez így folytatódik tovább, a 2019 augusztusában tapasztalt tűzvészek még gyakoribbak lesznek. Az Amazonas-medencétől délre húzódó, biodiverzitásában kimagasló szavannai területen, Cerradóban ráadásul még mindig szokatlanul sok a tűz. Az emberi tényező jelentősége itt is komoly.

Most akkor ki is hazudik?

Jair Bolsonaro nyilatkozataiban gyakran vádolta a médiumokat és tudományos szervezeteket azzal, hogy torzan számolnak be a tűzvészekről, és hamisan állítják, hogy szerepe lenne a jelenségben. Tény, hogy nem az idei augusztusi volt a legsúlyosabb száraz évszak az Amazonas-medence brazíliai részén, ez azonban nem jelenti azt, hogy Bolsonarónak ne lenne felelőssége. Beiktatása óta az esőerdő kizsákmányolásában érdekelt szervezetek támogatása nőtt, Amazónia pusztulása pedig ismét látványosan felgyorsult. Persze az is túlzás, hogy egyedül a brazil elnök tehetne a folyamatról, hiszen az Amazonas-medence egyéb területein is nőtt az erdőirtás üteme.

Az augusztusi tüzek megmutatták, hogy mire is lehet számítani a jövőben, ha az esőerdő pusztulását nem sikerül jelentősen lassítani. Bár az átmeneti intézkedésekkel Brazíliában sikerült orvosolni a helyzetet, hosszabb távú megoldást kell találni. Már csak azért is, mert bár Amazónia talán nem a Föld tüdeje, mégis globális szinten is fontos szerepet tölt be.

Kiemelt fotó: AFP / GUSTAVO BASSO / NURPHOTO

Ajánlott videó

Olvasói sztorik