Tudomány zöldövezet

1500 magyar életét mentette meg a levegő tisztulása

A Center for Research on Energy and Clean Air (CREA) friss jelentése alapján 2020-ban a fosszilis energiahordozók használatának visszaesése miatt mintegy 38 ezer európai korai halálát sikerült megelőzni. A járványügyi intézkedések hatására tisztult a levegő: a nitrogén-dioxid-szennyezés 14, a finomszemcsés 7, az ózonszint pedig 4 százalékkal csökkent.

Hazánkban a szálló por koncentrációja kifejezetten nagy mértékben zuhant.

Csak Magyarországon nagyjából 1500 ember korai halálát sikerült elkerülni.

A kutatók úgy vélik, hogy a pozitív hatások az elkövetkező hónapokban és években válnak majd egyértelművé.

John W Banagan / Getty Images

A szakértők szerint a légszennyezés mérséklése több tízezer ember életét menthette meg. A folyamat egyéb módon is hatott az egészségügyre: 17 ezerrel kevesebb asztmás eset alakult ki az európai gyermekek körében, 29 ezerrel kevesebb ember került sürgősségi osztályra asztmás roham miatt, és 4700 koraszülést kerültünk el.

A friss tanulmány ismét rámutat, hogy a légszennyezés súlyos egészségügyi problémát okoz. Korábbi vizsgálatok alapján a rossz légminőség évente több millió embert öl meg világszerte, Európában a légszennyezés jelenti a legnagyobb környezeti egészségügyi fenyegetést. Az Európai Unió állampolgárainak várható élettartama átlagosan nyolc hónappal rövidül meg a kitettség miatt.

Noha a járványügyi korlátozások miatt egy időre világszerte enyhült a szennyezettség, utóbb ismét emelkedni kezdett a károsanyag-koncentráció.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik