Tudomány zöldövezet

Akár ötven emberrel is végezhetne annyi méreg, amit a sasoknak szántak

Az elmúlt 15 évben 1346 állat kínhalálát okozták tudatos mérgezéssel hazánkban. Ki és miért tesz ilyet? Milyen ítéletek születtek eddig, és hogyan lehetne elejét venni a bűncselekményeknek? Ezekre keressük a választ az idén újra komoly méreteket öltő ragadozómérgezések kapcsán.
Korábban a témában:

Magyarországon állandó problémát jelentenek az úgynevezett „sasmérgezések”. Az elkövetők nem feltétlenül vagy nem kizárólag hazánk legnagyobb termetű ragadozómadarait célozzák, ám a fejedelmi állatok pusztulása minden esetben átüti a média ingerküszöbét. Múlt héten a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) adott ki közleményt, miszerint a szokásosnál is súlyosabb az idén a ragadozómérgezési hullám, április közepéig 77 elpusztult állatról szereztek tudomást.

Köztük három parlagi és kilenc rétisas – fokozottan védett madarak, természetvédelmi eszmei értékük példányonként egymillió forint –, egyéb ragadozómadarak, hollók, szarkák, rókák, kutyák és macskák. De mindez csak a jéghegy csúcsa, a valós esetszám alig néhány százalékát jelentik (vagy még annyit sem), ennyi jut csupán a természetvédelmi és bűnüldöző hatóságok tudomására.

A hír a 24.hu-n is megjelent, a visszajelzésekből pedig kiderül, az emberek reakciói mennyire hasonlóak, a megdöbbenés és düh keresetlen szavait követően mindenkiben ugyanazok a kérdések merülnek fel. Ki és miért tesz ilyet? Hogyan szankcionálja a magyar jog, és milyen ítéletek születtek eddig? Dr. Horváth Mártonhoz, az MME fajmegőrzési osztályának vezetőjéhez fordultunk.

Kihasználják a járványt: 12 sast öltek meg
Védett ragadozó madarak, hollók, varjak, rókák, kutyák, nyestek, macskák esnek áldozatul a mérgezéseknek.

Orvvadászok

Ősrégi és a világon mindenhol megfigyelhető jelenség, hogy egyes haszonállatokkal gazdálkodó vagy a vadgazdálkodáshoz köthető személyek a ragadozók válogatás nélküli mérgezésével próbálják megelőzni az őket ért vélt vagy valós károkat. A motiváció tényleg annyira egyszerű és aljas, amennyire elsőre hangzik:

a vidra kiveszi a halat a tóból, a róka elviszi a tyúkot, a ragadozó madarak a vadászható nyulat – így hát válogatás nélkül pusztítják őket.

A „vadgazdálkodáshoz köthető személyek” körmönfontnak tűnő megfogalmazás nem véletlen, mert ezek az emberek nem a hivatásukat vagy hobbijukat végző vadászok. Horváth Márton kiemeli, hogy a vadásztársadalom jogkövető tagjai elítélik a mérgek alkalmazását, orvvadászatnak tekintik, és az Országos Magyar Vadászkamara a természetvédelmi hatóságokat, szervezeteket segítve fel is lép ellene.

Lássuk mindenek előtt az ismertté vált mérgezéseket az első, a folyamat visszaszorítását célzó projekt megindulásától, 2006-tól 2020 április 30-áig: összesen 1346 állatot pusztítottak el, ebből 188 emlős (4 védett) és 1158 madár (763 védett, 284 fokozottan védett). A 15 év alatt 259 sas vált mérgezés áldozatává (111 parlagi sas, 144 rétisas, 3 szirti sas, 1 békászósas). Az összesített természetvédelmi érték meghaladja a 306 millió forintot.

Fotó: Deák Gábor/MME

Rendkívül erős mérgek

Kétféle módszer ismert, mindkettő illegális, ám jókora különbség van köztük. Az egyiknél épp veszélyességük miatt régóta betiltott, erős mérget helyeznek valamilyen csalétekbe, amiből a ragadozó fogyaszt. Direkt nem írunk konkrét termékeket, de egyébként idegmérgekről van szó, az állat rövid, viszont kegyetlen szenvedés után végül megfullad, leáll a légzőrendszere.

Aki ilyet tesz, négyféle bűncselekményt követ el: méreggel való visszaélést, orvvadászatot, állatkínzást, és amennyiben áldozata fokozottan védett faj egyede, természetkárosítást

– sorolja a 24.hu-nak a szakember.

Rendkívül veszélyes anyagokról van szó, egy késhegynyi belőlük képes végezni egy felnőtt emberrel. Egy esetben egy állattartó olyan mennyiségű méreggel látott el sasok csalijának szánt kacsatetemeket, ami képes lett volna végezni 40–50 felnőtt emberrel, vagy Európa teljes parlagisas-állományával. Egyetlen bejárás alatt tíz ilyen tetemet gyűjtött össze az MME kutyás keresőegysége.

Elvérzik belülről

A másik módszer nem ennyire tudatos, olyan rágcsálómérgek szabadföldi alkalmazásáról van szó, amelyek alkalmazása szigorúan csak és kizárólag kis dózisban, beltérben vagy zárt etetőállomásokon engedélyezett, ilyen hatóanyag például a brodifakum vagy a bromadiolon. A gazdálkodók a szabályozás ellenére a gyakorlatban sajnos ezt sok esetben figyelmen kívül hagyják, és nagyobb mennyiségben, illegálisan alkalmazzák mezőgazdasági területeken, elsősorban a mezei pocok és a hörcsög gyérítésére. Az elpusztult vagy haldokló hörcsögöt, pockot, egeret pedig felkapják a ragadozómadarak vagy emlősök.

Véralvadásgátló készítményekről van szó, belső vérzéseket okoz, és képes felhalmozódni a szervezetben, mígnem hosszú agóniát követő elhullást okoz. Mivel kültéri alkalmazása tilos, az orvvadászat kivételével itt is megállnak a fenti vádpontok. Ide tartozik egy eset, ami azt is példázza, mennyire nehéz a mérgezéseket utólag azonosítani.

Egy jeladós parlagi sas hetekig Békés megyében vadászott, majd egyszer csak elrepült kétszáz kilométert a Bükkig, ahol egy domboldalban találtak rá a tetemére. Kiderült, hogy hetekig brodifakummal mérgezett rágcsálókon élt, majd mikor érezte, hogy „gond van”, nekiindult. Ha nincs rajta a nyomkövető sohasem kerül elő a teteme, és a mérgezés ténye és helyszíne sem derül ki soha. Százával, ezrével történhetnek ilyenek ragadozómadarakkal és emlősökkel, a rágcsálóirtóval történő mérgezések az utóbbi négy évben nagyságrenddel emelkedtek.

A kihalás szélére jutottak

Miért nevezzük mégis sasmérgezéseknek? Mert feltűnő, illusztris állatok, és mert egyedszámukhoz képest arányaiban sok áldozat válik ismertté a hazai sasfajok közül.

Ennek oka elsősorban az, hogy az emberek érzékenyebben reagálnak, ha egy hatalmas, kétméteres szárnyfesztávolságú, meggyűrűzött, esetleg jeladót viselő madár tetemébe botlanak, ezért gyakrabban jelentik be. A »döglött« rókáról vagy varjúról a többség tudomást sem vesz

– magyarázza Horváth Márton. Másrészt pedig ezek a madarak hatalmas területeken keresik táplálékukat, sőt életük első 3–4 évében keresztül-kasul bejárják a Kárpát-medencét, de akár Európa, Ázsia vagy Afrika távolabbi tájaira is elvetődnek. Így nagyobb eséllyel bukkannak rá egy-egy mérgezéses gócpontra, mint a helyhez kötött fajok.

Megöltek egy egész sascsaládot
A szülőket és a két fiókát megmérgezték.

Hazánkban egyébként a XX. század utolsó harmadáig elterjedt volt a tudatos ragadozómérgezés, de e mellett hatalmas károkat okozott a hírhedt rovarirtó, a DDT is (ezt a rendkívül káros szert 1968-ban a világon elsők között hazánkban tiltották be, de a mai napig kimutatható a természetben). A ’70-es évekre hazánkban a kihalás szélére jutottak olyan fajok, mint például a parlagi sas, a rétisas, a kerecsensólyom, de a ma gyakorinak számító holló, egerészölyv és barna rétihéja is eltűntek az Alföld nagy részéről. A természetvédelem megerősödése és a vadgazdálkodás szemléletváltása nyomán négy évtized kellett hozzá, hogy ezek a fajok újra visszafoglalják természetes élőhelyeiket.

A törvény előtt

Térjünk vissza a jelenbe, a mérgezések az elmúlt jó 15 évben időben és térben is alaposan átalakultak, jelenleg ismét nő az esetszám, és Hajdú-Bihar megyében a legrosszabb a helyzet. Az utóbbi másfél évtizedben két nagy projekt is futott a jelenség visszaszorítására, méreg- és tetemkereső kutyás egységeket hoztak létre, a 2012–16 között futó a HELICON LIFE projektben az MME partnere volt többek között az Országos Magyar Vadászkamara és a Nemzeti Nyomozóiroda is.

Több ügy is a bíróságon ért véget, és bár letöltendő börtönbüntetést egyetlen elkövető sem kapott, Horváth Márton szerint így is születtek olyan elrettentő ítéletek, amelyek hatására a potenciális elkövetői kör visszavett a tevékenységéből a környéken. Nézzünk néhányat, nyilván mindenkit az érdekel a leginkább, mi az állatkínzás gyakorlati következménye Magyarországon?

  • Bács-Kiskun megyében M. János (42 éves) hivatásos vadásztól 2013-ban 1 borz és 3 barna rétihéja mérgezett teteme, valamint 30 darab, méreggel injektált tojás került elő. A bíróság két év próbára bocsátotta, e mellett 50 ezer forint vadvédelmi bírság és 58 242 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
  • Jász‐Nagykun‐Szolnok megyében ugyancsak 2013-ban elpusztult legalább két parlagi sas és egy barna rétihéja, valamint előkerült egy mérgezett csalétek is. Az egyik madár műholdas nyomkövetője, méreg‐ és tetemkereső kutya, illetve egy véletlen kamerafelvétel alapján két hivatásos vadász, Cs. Gábor (30 éves) és B. László (44 éves) ült a vádlottak padjára. Első fokon az elsőrendű vádlottat 500 ezer, a másodrendűt 600 ezer forint pénzbüntetésre, e mellett mindkettejüket 39 635 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a bíróság.
  • Heves megyében 2015-ben C. Gergely János (31 éves) hivatásos vadásznál házkutatás során 1 parlagi sas, 2 kékes rétihéja, 1 barna rétihéja, 1 karvaly, 1 héja, 1 egerészölyv, 1 erdei fülesbagoly, 1 vetési varjú és 1 mókus friss preparátumát találták. Az elkövetőt másod fokon a bíróság természetkárosítás vétsége miatt 1 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélte két évre felfüggesztve, két évre a vadász foglalkozás gyakorlásától eltiltotta és 126 490 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. Emellett a hatóság 800 ezer forint természetvédelmi bírsággal sújtotta.
  •  Bács-Kiskun megyében 2015-ben egy kacsatartó-telep körül történt illegális mérgezés során 14 egerészölyv, 3 róka, 1 kutya és 12 kacsa-csalétek került elő. Ez volt az első olyan eset, amikor rögtön házkutatás történt a helyszínelés során, és a méreganyagot is sikerült megtalálni a tettesnél. P. Jánosné (nyugdíjas gazdálkodó) elkövetőt másod fokon a bíróság természetkárosítás vétsége miatt 1 év 7 hónap szabadságvesztésre (3 év próbaidőre felfüggesztve) és pénzbírságra ítélte.

Nem lehet sterilizálni a környezetet

Mit lehet tenni? Egyrészt folytatni a felderítést, ami mára az unió és a magyar állam által is támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében a környező országokkal közösen folyik. A terepi felderítés nagyban támaszkodik a már említett kutyás egységekre, jeladós nyomkövetésre és a lakosság segítségére, de különösen fontos a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálatának a szerepe. Másrészt nyilván az sem lenne hátrány, ha minél több ügyben születne elmarasztaló ítélet, a szigorú büntetések visszatartó erővel bírnak. A legfontosabb azonban Horváth Márton tolmácsolásában viszont a szemléletformálás.

Elsősorban azt kellene elfogadni, hogy a ragadozók a természet szerves részét alkotják, a problémákra nem az a megoldás, ha sterilizáljuk a környezetünket

– fogalmaz Horváth Márton.

A haszonállatokat el kell zárni úgy, hogy ne váljon belőlük zsákmány, a ragadozón nem lehet számon kérni, miért használ ki olyan erőforrást, amit tálcán tesznek elé. A vadászható fajok szükség szerinti „gyérítésére” megvannak a törvényes lehetőségek, ez is járható út. A vadban esett kár már nehezebben értelmezhető, hiszen a nyúl és a sas a természetes tápláléklánc eleme, ráadásul nem a vadgazdálkodó, hanem az állam „tulajdona” mindkettő. Innentől kezdve miért érzi valaki úgy, hogy törvénytelen eszközökkel, önhatalmúlag közbelépjen?

Kiemelt kép: Deák Gábor/MME

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.