Tudomány

Öt dolog, amit eddig nem tudtál Tesláról

Nikola Tesla talán a világ egyik leghíresebb feltalálója, kevesen vannak, akik ne ismernék a nevét – már a róla elnevezett mértékegység miatt legalább biztosan. Ennek ellenére rejteget még néhány érdekes információt az életrajza, amiről nem sokan tudnak – ez az öt dolog például pontosan ilyen.

1. A szomszédban született

Nikola Tesla 1856-ban született az Osztrák-Magyar Monarchiában, egészen pontosan a horvátországi részén, de már 1884-ben az Egyesült Államokba költözött, hogy Thomas Edisonnal dolgozhasson együtt. Egészen addig egy rövid akadémiai karriert tudhatott maga mögött, de dolgozott távíróban és villanyszerelőként is, mielőtt a tengerentúlra utazott. 60 éven keresztül élt New Yorkban, a földi maradványai még mindig ott vannak eltemetve. 1891-ben lett teljes jogú amerikai állampolgár.

2. Ő csinált először távirányítót

Tesla nemcsak a leghíresebb találmányain dolgozott, összesen 146 szabadalmat jegyzett be életében. Ilyen többek között a tévé távirányítójának őse is, amelyet ő készített el először. 1898-ban mutatta be először a nagyérdeműnek a Madison Square Gardenben, és teleautomatizálónak hívta. A demonstráció során egy kishajót irányított a ráerősített antenna segítségével, rádióhullámokon keresztül. Az első távirányító tulajdonképpen egy doboz volt, amely képes volt rádióhullámos jelet adni a hajónak, és ezzel megmondani, hogy merre menjen.

3. Az anyjának köszönheti, hogy feltaláló lett

Tesla több ízben kifejtette, hogy a szüleinek köszönheti a karrierjét, de főleg az anyját csodálta ilyen téren. Egyszer azt írta, hogy az anyja is egyfajta feltaláló volt, zseniális eszközöket és szerkezeteket készített, és a legjobb terveket rajzolta fel, de nem érdekelte a modern világ, ezért nem lett velük sikeres. Tesla tőle merített inspirációt a munkájához.

4. Sokkolta saját magát a váltakozó áram kedvéért

Ő maga a váltakozó áramot preferálta (alternating current, AC), míg Thomas Edison az egyenáram (direct current, DC) mellett tette le a voksát. A tét az Egyesült Államok áramellátásának alapja volt, a két feltaláló azonban nem tudott megegyezni egymással. Edison úgy gondolta, hogy a váltakozó áram túl veszélyes, és akár embereket is ölhet – Tesla pedig ezt úgy cáfolta meg, hogy 25 ezer voltos sokkhatásnak tette ki magát közönség előtt. Ugyan végül a váltóáram lett az elektromos rendszer alapja, Edison annyira bebetonozta magát a kampányolással, hogy egészen az 1960-as évekig nem sikerült teljesen felváltania a váltóáramnak az egyenáramot.

5. Nagyon ironikus, de egy óriási vihar közepette született

1856-ban egy óriási, villámlással és mennydörgéssel járó vihar közepén született, a bába rögtön azt is gondolta, hogy ez egy nagyon rossz ómen, és a sötétség gyermeke lesz a fiú. Persze nem biztos, hogy mindez szóról szóra így történt, de azt mondják, hogy az anyja erre csak annyit válaszolt: dehogy, inkább a fény gyermeke lesz. Kiderült, hogy anyukának volt igaza – Tesla életműve nélkül ma sokkal szegényebbek lennénk, és könnyen lehet, hogy a technológiai fejlettségünk sem lenne ennyire előrehaladott.

Szponzorált tartalom

A cikk Nikola Tesla Mind from the Futura című kiállítás támogatásával készült. Jegyek és információk: teslamindfromthefuture.com

Kiemelt kép: Kean Collection/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik