Az Európai Űrügynökség (ESA) képe a Mars Express Orbiter űrszonda öt fotójának felhasználásával készült el – írja az IFLScience. A felvételen a fagyott vízzel teli Koroljov-kráter látható.
A mélyedés a vörös bolygó északi alföldjén helyezkedik el, az északi jégsapkától nem messze délre. A Koroljov-kráter mintegy 82 kilométer széles és 2 kilométer mély, a benne felhalmozódott jégtömeg a legvastagabb részen 1,8 kilométeres.
A mélyedésben egy hidegcsapda alakult ki, ahol a jég folyamatosan hűti a levegőt. A kráterben a hőmérséklet alig ingadozik, a jég így állandó marad.
A képződményt Szergej Pavlovics Koroljov szovjet rakétamérnökről nevezték el, aki a Szovjetunió első rakéta- és űrprogramjainak vezetője volt. Koroljov a mai Ukrajna területén született 1907-ben, majd a sztálini nagy tisztogatás során a Gulágot is megjárta.
A hidegháború alatt a Szputnyik–1, a világ első műholdjának, illetve a Vosztok–1, a világ első űrhajósát szállító űrhajójának megtervezésében vett részt, így nagyban hozzájárul a Szovjetunió űrben elért sikereihez.
Kiemelt fotó: ESA/DLR/FU Berlin