Tudomány

Folyamatosan süllyed a világ egyik legnagyobb városa

Egy új kutatás szerint meglepő ütemben süllyed a föld az iráni főváros alatt. A szakértők úgy gondolják, hogy a jelenséget a talajvíz mennyiségének csökkenése okozza, és könnyen elképzelhető, hogy a föld már nem lesz képes regenerálódni.

Mahdi Motagh és Mahmud Haghshenas Haghighi, a GFZ Német Földtani Kutatóintézet munkatársai 2003 és 2017 között begyűjtött műholdas adatokat vizsgáltak – írja a Live Science. Eredményeik azt mutatják, hogy Teherán bizonyos területein a talaj évente mintegy 25 centimétert süllyed. A roskadásként is ismert jelenség a belváros 10 százalékát, illetve a fővárostól északnyugatra található településeket érinti.

A szakértők úgy vélik, hogy a folyamat hátterében a talajvíz mennyiségének csökkenése áll.

A régiót az utóbbi időkben komoly szárazság sújtja, emellett a gátépítések, az illegális kútfúrások és a népesség növekedése is hozzájárul a talaj kiszáradásához.

A folyamat mellékhatásaként Teheránban és környékén sorra nyílnak a víznyelők és repedések. Ali Beitollahi, a Teheráni Építkezési és Lakásügyi Kutatóközpont munkatársa szerint egy alkalommal egy helyi földműves egy 6 méter mély üregbe zuhant, miután megnyílt alatta a talaj.

A kialakuló lyukak és repedések a termést is károsítják, hiszen a nyílások képesek elterelni a vizet a növényektől. Mivel a térségben így is kevés a talajvíz, ez súlyos következményekkel járhat.

Már korábbi, a 2000-es években készített tanulmányok is kimutatták, hogy a Teherán környéki mezőgazdasági területeken folyamatos a roskadás. A szakértők szerint mára az iráni fővárosnál az egyik leggyorsabb a talaj süllyedése az egész világon.

Teherán az egyik legnépesebb város Nyugat-Ázsiában, és a globális szinten is a legnagyobb metropoliszok közé tartozik. A kutatók attól tartanak, hogy a településnél megfigyelt folyamat már visszafordíthatatlan, és a helyi infrastruktúra idővel komoly károkat fog szenvedni.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik