Ha szabadidős és turisztikai szempontból nézzük, kellemes az idén szokatlanul korán jött tartós meleg. Mit meleg, hőség: június legelején már 25 fokos volt a Balaton, a Fertő- és a Tisza-tó, a Velencei-tó 26, de bőven lehetett már fürdeni a Dunában és a Tiszában is. A klímaváltozás előnyös hatása gondolhatnánk, de a langyos vizet megérezve csak tovább kattog az agy. Mi lesz itt augusztusra? Hogyan viselik a halak és más élőlények a felforrósodott vizet?
E két kérdésre kerestük a választ meteorológus és biológus segítségével: a végeredmény lesújtó.
A szokásosnál sokkal melegebb
Az idén az időjárás másfél-két hónappal előzi meg a naptárt, a május végi-június eleji 30-34 fokok normális körülmények között július közepének csúcsértékei. Vizeink hőmérséklete is természetesen a környezetét követi, de mivel nehezebben melegszenek fel, mint a talaj, némi fáziskéséssel.
Állóvizeink az ilyenkor szokásosnál mintegy öt fokkal melegebbek, és az idei nyáron még jó öt fokos emelkedés benne van a pakliban, de attól nem kell tartani, hogy szó szerint halászlé lesz a Balatonból. Sőt, a mostani helyzetből nem következtethetünk az idei nyár időjárására
– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.
Fotó: Varga György / MTI
A lényeg, hogy tavaink 3-4 nap csúszással követik a napi átlaghőmérsékletet, vagyis az egész fizika és matematika. Ha a nappali maximum sokáig 30, az éjszakai minimum pedig 20 fok, akkor a napi átlag ugye 25, ez állt be most június elején. Komolyabb hőségnapokon durva átlagként 30-31 Celsius-fok is kijöhet, utóbbi jelenleg a Balaton vízhőmérsékleti rekordja.
Hogy ez megdőljön, tényleg embert próbáló kánikula kell nappal és éjszaka arányában például 40/25 fokkal, ráadásul hosszúidőn keresztül. Ez esetben 32,5 fokos vízre számíthatunk
– magyarázza a meteorológus.
Megtörténhet persze, a klímaváltozás egyik Magyarországra gyakorolt hatása épp az egyre hosszabb és forróbb periódusok, de a jelenlegi időjárásból semmi ilyesmi nem következik törvényszerűen.
Fullasztó víz
Épp elég nagy bajban van így is a vízi élővilág, engedjük most el a fokokat és nézzük, milyen hatással van rá szokásosnál melegebb víz. A fogalom tisztázása érdekében: nemcsak növények és halak számos faja érintett, hanem az összes vízi gerinctelen, kétéltű és olyan szárazföldi rovarok tömegei, amelyek szaporodása és fejlődésének egyes fázisa vízhez kötött. Kezdjük azzal, mi a baj a meleg vízzel?
Minél magasabb a víz hőmérséklete, annál kevesebb oldott oxigént tartalmaz, illetve olyan fajok túlszaporodását segíti elő, amelyek mérgező vagy a vízfelszínt lezáró vegyületeket bocsátanak ki magukból
– magyarázza lapunknak Dr. Farkas János, az ELTE TTK Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék adjunktusa.
A hőmérséklet változása nyilvánvalóan természetes folyamat, az éves körforgásában teljesen „normális”, hogy a vizek fokozatosan lehűlnek, majd felmelegszenek, ehhez minden itt honos faj hozzászokott. A probléma akkor kezdődik, amikor a felmelegedés hirtelen jön, tartós, illetve vagy szárazsággal párosul. Az idén első két tényező hatását tapasztaljuk.
A hirtelen felmelegedés tragédiája
Ahány faj, annyi mód az alkalmazkodásra, nézzünk néhány érdekes példát. Vízibolha néven sokak számára lehetnek ismerősek a hazai tavakban is gyakori aprócska ágascsápú rákok. A vízben lebegve parányi algákkal és a még náluk is kisebb egyéb gerinctelenekkel táplálkoznak, csápjaikkal sűrűn csapkodva hajtják magukat, tényleg mintha ugrálnának a vízben.
Lebegni viszont azért tudnak, mert testük sűrűsége többé-kevésbé megegyezik a víz sűrűségével, amelyben élnek. Csakhogy utóbbi a hőmérséklet függvényében változik, a meleg víz fajsúlya kisebb, a hidegé nagyobb. Ahogy haladnak a hónapok, úgy változnak a rákok gyors egymásutánban felnövekvő nemzedékei is: fejformájuk változtatásával növelik vagy csökkentik testük sűrűségét.
Maga az egyed nem tud alkalmazkodni, mindig csak a következő generáció. Amennyiben tehát május végén, június elején a 20-22 fokos víz már 25-26 fokot ér el, a „vízibolha” menthetetlenül lesüllyed, nem talál elég táplálékot, elpusztul, veszélybe kerül szaporodása. Mivel pedig a tápláléklánc igen alacsonyra sorolt tagjáról van szó, tucatnyi más fajt ránthat magával. Ezernyi egyéb példát hozhatnánk még, de talán ennyi is elég a hirtelen jött meleg káros hatásainak szemléltetéséhez.
Oxigénhiány, mérgezés a hosszú hőségtől
Második kategóriánk a hosszan tartó és/vagy extrém meleg volt. Ahogy említettük, itt az oxigénhiány a legnagyobb probléma, a hatás pedig igen sokrétű. A természet nagyon jó munkát végzett, hiszen teremtményei igen szélsőséges körülményeket is képesek átvészelni adott faj kipusztulása nélkül, de csak rövid ideig.
Ahogy öt-hatezer méteres hegycsúcsok „ritka levegőjén” mi is nehezen boldogulunk, egy szint fölött pedig oxigénpalack nélkül meghalnánk, ugyanúgy pusztít a melegedő vízben oldott oxigén csökkenő jelenléte. Felesleges tovább ragozni.
Vannak viszont olyan fajok, amelyek épp az oxigénhiányos vízben érzik jól magukat, ezek ilyenkor elszaporodnak, egyesek közülük mérgező vegyületeket választanak ki, mások olyan anyagot alkotnak, amelyek vékony, légzáró réteget képeznek a víz tetején még tovább rontva a helyzetet.
Kiszáradás szüli kannibalizmus
Mostanság inkább a párában fuldoklunk, de az éghajlatváltozás – korábbi évek tapasztalatai alapján legalábbis mindenképp – gondoskodni fog még aszályról is az idei nyáron. Az erős párolgás még a Balatont is képes a kiszáradás peremére sodorni, érdekes közbevetésként a szakértő megjegyzi: az élővilág stabilitásának megőrzése érdekében a jelenleginél jóval, körülbelül 1-1,5 méterrel magasabb vízszintre lenne szükség. De csak lenne, mert a tó köré épült infrastruktúra miatt ez a gyakorlatban kizárt.
Kisebb víztestek lakóit elpusztítja a szárazság, Farkas János ismét érdekes példát hoz. Az ásóbékák egészen kis pocsolyákba, keréknyomban meggyűlt vízbe is petéznek, és ha a hőség miatt intenzív a vízveszteség, az ebihalak között kannibalizmus üti fel a fejét:
Az erősebbek gyengébb testvéreik elfogyasztásával plusz növekedési hormonokat juttatnak a szervezetükbe, gyorsabban fejlődnek, így megvan az esélyük békaként elhagyni a kiszáradt tócsát
– magyarázza a biológus.
Sokan kipusztulnak, de helyük nem marad üres
Összességében tehát hazánk őshonos vízi élőlényei tűrnek és tűrnek, rövid ideig extrém környezetben is képesek túlélni. Ma még ott tartunk, hogy a hirtelen és tömeges pusztuláshoz haváriának kell történnie, mint például a Tiszán levonuló ciánszennyezés volt 2000-ben. Hosszú távon viszont, amikor laikus megfogalmazás szerint a korábbi szélsőségek válnak egyre inkább általánossá, elindul a pusztulás.
Először az úgynevezett szűk tűrésű fajok tűnnek el, majd sorban a többiek, amelyek nem tudnak alkalmazkodni a gyors változáshoz. Akár tetszik akár nem, a vízi növények és állatok jó része lassan kicserélődik az ember által behurcolt, illetve természetes úton érkező fajokra. Ma még nagyon nem szeretjük őket, ahogy tudjuk, próbáljuk védeni tőlük az őshonos élővilágot, de sok esetben már most is szélmalomharcnak tűnik az egész.
Akár tetszik akár nem, mi okoztuk az eszméletlen sebességű éghajlatváltozás előidézésével. Ehhez hasonló sors vár a szárazföld lakóira is, de róluk talán majd egy másik alkalommal.
Kiemelt kép: Varga György / MTI
