Pénzt hamisítottak Budapesten, hogy romba döntsék a francia gazdaságot

Ma az informatika területén vívják azt a háborút, amikor egy állam nyílt agresszió nélkül próbál ártani a másiknak, fölébe kerekedni, erejét hangsúlyozni. A korábbi évszázadokban hasonló célból pénzt hamisítottak, amivel az ellenség gazdaságát igyekeztek padlóra fektetni.

Így próbálták a milánói Sforzák aláásni a nagy ellenség Velence bankjainak hitelét a XV. században. A britek a forradalmi Franciaországban, majd a függetlenségét frissen kivívó Amerikai Egyesült Államokban is hamis helyi fizetőeszköz „piacra dobásával” igyekeztek növelni a káoszt.

A módszer tömegessé vált az első világháború utáni Európában, a titkosszolgálatok egyik legkedveltebb fegyverévé vált, a szálak pedig nyilvánvalóan a legfelsőbb politikai körökig nyúltak.

A németek frankot hamisítottak, a franciák márkát, a magyarok pedig csehszlovák koronával próbálkoztak a Felvidéken, és lehetne folytatni. De maradjunk Magyarországon.

A miniszterelnök is benne lehetett

Sokan úgy vélik, a magyar koronahamisítás az igazi nagy dobás, az 1925-ös nagy terv főpróbája volt: hamis frankkal romba dönteni a trianoni igazságtalanságért leginkább felelősnek tartott Franciaországot, illetve ezzel a pénzzel finanszírozni külföldön a revíziós célokat.

Jól megtervezték, sokat dolgoztak vele, ám élesben már rögtön a legelső napon tragikomédiába fulladt az egész akció.

Windischgrätz Lajos herceg egykori közellátási miniszter 1922-ben próbált hamis ezerfrankosokat gyártani saját birtokán, de rá kellett jönnie, ehhez sok pénz, szakértelem és megfelelő eszközök szükségesek: a kőnyomott bankjegyek minősége rettenetesen rossz volt. Egy német szakértő, Arthur Schultze segítségét kérte, a tökéletesített módszerrel pedig már Budapesten, az Állami Térképészeti Intézet épületében folyt a hamisítás.

Sem akkor, sem később nem sikerült bizonyítani, de több mint valószínű, hogy a szervezésben számos magas rangú politikus, hivatalnok részt vett, valamint Teleki Pál és Bethlen István akkori miniszterelnök legalábbis hallgatólagos jóváhagyásával támogatta a tevékenységet.

Gerő László őrnagy és Windischgrätz Lajos vezetésével egy évig folyt a munka, de sok volt a probléma, például nem sikerült speciális papírt beszerezni, és a vízjelet sem tudták lemásolni. Végül 1925 őszére elkészült 30 ezer darab ezerfrankos bakjegy. Később szakértők állapították meg, hogy ezek közül 4400 volt jó, 9000 közepes, míg a maradék 16 600, vagyis több mint a fele csapnivaló minőségű. A Postatakarékpénztár igazgatója épp a bankók silány volta miatt nem javasolta felhasználásukat.

De Windischgrätzéket nem lehetett eltántorítani: hetekig gyűrték, taposták a papírokat, hogy használtnak tűnjenek, és még a Banque de France által hivatalos levelezésre használt borítékokból is beszereztek jó néhányat.

Az első nap lebuktak

Az akció kezdő lépéseként a diplomáciai útlevéllel rendelkező idős, nyugalmazott huszárezredes, Jankovich Arisztid több-bőröndnyi hamis frankkal Hollandiába utazott. Feladata annyi lett volna, hogy a pénzt egy hágai bankban átadja két ott várakozó személynek.

Ám előtte a nyugállományú tiszt hirtelen ötlettől vezérelve a pénztárhoz lépett, hogy felváltson egy ezerfrankost – nem kellett volna. Feltehetően szórakozottságból hamis bankót nyújtott át a banki alkalmazottnak, aki azonnal kihívta a rendőrséget.

Jankovich Arisztid nem adta fel: diplomáciai mentességét aktívan hangsúlyozva a pénzintézet közepén marokszám gyűrte harisnyájába a hamis bankókat.

Az MTI éppen 92 éve ezen a napon, 1925. december 19-én számolt be arról, hogy Hágában három magyar állampolgártól összesen 10 millió frank értékben foglaltak le hamis bankjegyeket. Ezzel kezdetét vette az úgynevezett frankhamisítási botrány.

A nyomozás hatására komoly nemzetközi perpatvar keletkezett, itthon az ellenzék az emigrációval összefogva a kormány megbuktatására próbálta kihasználni az esetet.

Nemzeti hősök

Csakhogy a francia kormánynak a Habsburgok visszatérésének megakadályozása és a magyarországi status quo fenntartása sokkal fontosabb volt némi hamis franknál, és a brit diplomácia is a magyar kabinet érdekében aktivizálta magát. Így történt, hogy az ügy nemzetközi porondon egyre inkább háttérbe szorult, majd 1926 elején lekerült a napirendről.

A bűnösöket, vagy mondjuk úgy bűnbakokat itthon bíróság elé állították. A kúria 1926 májusában Windischgrätz Lajos herceget és a Jankovichnak futárigazolványt kiállító Nádosy Imre országos főkapitányt négy, illetve három és fél évnyi fegyházbüntetésre ítélte.

A kormányzó 1928-ban kegyelemben részesítette őket, a magyar közvélemény pedig egyértelműen pozitívan ítélte meg hazafias tettüket.