Kívülről nézve meglehetősen unalmas, ahogy a Föld 30 km/secundum sebességgel száguld 924 kilométeres éves útján a Nap körül. Innen nézve viszont több izgalmat is találunk az évszakok, a nappalok és éjszakák hosszának váltakozásában.
Átfordulunk
Ha bolygónk szálfa egyenesen tartaná magát, az egész világon minden nap 12 órás sötét és 12 órás világos periódusra oszlana, nem lenne tavasz, nyár ősz és tél. A Föld viszont kissé megdőlt, forgástengelye 23,5 fokot zár be az ekliptika síkjára állított merőlegessel, így a mi szélességi körünkön a leghosszabb nap 16 órás, a leghosszabb éjszaka pedig 15,5 óráig tart.
Előbbit a nyári napfordulón, idén július 21-én tapasztalhattuk, utóbbi a télin, december 21-én jön. A kettő között pedig 2017-ben két jeles dátum március 20. és szeptember 22., a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség.
Megtapasztalhatjuk, fény-sötétség viszonylatában milyen lenne, ha a forgástengely 90 fokos lenne.
Így válik teljesen érthetővé:
Áthaladunk az őszponton
A világosság viszont tovább tart, ha valaki tengerszinten stopperrel a kezében ellenőrizné a 12 órát, 13 perces eltérést tapasztalna a világosság javára. Érzéki csalódásról van szó, a földi légkör fénytörése okozza: reggel percekkel korábban látjuk felbukkanni, este percekkel később lebukni a Napot, pedig az még/már nincs is ott.
De mi is az az őszpont? Képzeljünk el egy gömböt, aminek Földünk a középpontja, ezt nevezzük éggömbnek, és ha a földi Egyenlítőt az éggömbre tágítjuk, kapunk egy jókora kört, az égi egyenlítőt. Tőlünk nézve az állócsillagokhoz képest a Nap mozog az éggömbön, egy év alatt ír le egy kört, ez az ekliptika. Az ekliptika pedig két helyen metszi az égi egyenlítőt, az egyik a tavaszpont, a másik az őszpont.
Az őszi napéjegyenlőség akkor következik be, amikor a Föld áthalad az őszponton, ahogy írtuk magyar idő szerint 22:03-kor. Innentől az éjszakák egyre hosszabbak lesznek a nappaloknál, megkezdődik a csillagászati ősz.
(Kiemelt kép: Sebastian Voltmer/Novapix/Leemage)
