Már egy átlagos szupernóva is igen lenyűgöző, egy szuperfényes szupernóva azonban halványabb társainál is sokkal érdekesebb. Egy-egy rendkívül vakító objektum akár 10-100-szor is fényesebb lehet a többi szupernóvánál.
Mivel eddig viszonylag kevés lehetőség volt az efféle objektumok vizsgálatára, még mindig igen vitatott kérdés, hogy pontosan milyen folyamat is hajtja őket. Éppen ezért volt izgalmas a kutatók számára, amikor egy chilei teleszkóp, a Viktor Blanco Négyméteres Távcső kiszúrta a DES15E2mlf-et.
Az érintett szupernóva az Univerzum egy igen érdekes korszakából származik. Az objektum 3,5 milliárd évvel az ősrobbanás után jelent meg, abban az időszakban, amikor a csillagszületés kicsúcsosodott – ezután a periódus után egyre kevesebb új égitest jött létre, ugyanis a galaxisok egyre inkább kifogytak felhasználható gázaikból. Azok a csillagok, melyek végső robbanásuk során szuperfényes szupernóvákká alakulnak, viszonylag rövid életűek, így az érintett időszakban létrejött objektumok közel azonos korúak.
Mivel a mozgalmas korszak 10 milliárd éve zajlott, bármi, amit ebből az időszakból az égen felfedezhetünk, 10 milliárd fényévre fekszik – tehát nem túl könnyű azonosítani.
Az objektum megtalálása már most is hatással van a tudományra. A legtöbb ismert szuperfényes szupernóva viszonylag kis tömegű törpegalaxisokban helyezkedik el, a DES15E2mlf azonban egy Nap tömegénél 3,5 milliárdszor nehezebb rendszerben fekszik – igaz, galaxisa így is jóval könnyebb a Tejútrendszernél.
A kis galaxisok és a szuperfényes szupernóvák közti kapcsolatot a rendszerekben található héliumnál nehezebb elemek kis mennyiségével magyarázzák. Korábban a kutatók úgy hitték, hogy a nagyobb tömegű elemek jelenléte ellehetetleníti az efféle objektumok születését, a DES15E2mlf-nek is otthont adó galaxis azonban igen gazdag lehet az érintett anyagokban.
Ryan Foley, a Santa Cruzi Kaliforniai Egyetem munkatársa szerint még a nagy tömegű rendszerekben sincs elég magas fémkoncentráció a kivételes csillagrobbanások létrehozásához. Egy ilyen fényes szupernóva jelenléte egy ekkora galaxisban azonban azt mutatja, hogy a Világegyetem korai szakaszában más volt a helyzet.
Egyszerűen fontos tudni, hogy nagyon nagy tömegű csillagok robbantak fel abban a korban
– mondta Foley.
A szakértő hozzátette, céljuk az, hogy összehasonlítsák a szuperfényes és a normál szupernóvák arányát. Ez kifejezetten nehéz feladatnak ígérkezik, ugyanis csak a legvakítóbb objektumok elég látványosak ahhoz, hogy ilyen távolságból megfigyelhessék őket.
