Géza nagyfejedelem, Szent István királyunk édesapjáról nagyon keveset tudunk, fájdalmasan kevés forrás maradt fenn róla. Munkájának eredményét viszont ismerjük, és elmondhatjuk róla: sarokpont volt a magyar nép megmaradása, továbbélése szempontjából. Egyetlen sztyeppei lovas népnek sem sikerült, amit Árpád fiainak: megmaradni, túlélni, sőt erős államot alkotni Európa közepén, a népek országútján.
Géza Apja Taksony nagyfejedelem volt, édesanyja pedig egy besenyő fejedelem, a híres Tonuzoba leánya. Valamikor a 950. esztendő táján látta meg a napvilágot, feleségként a világszép, ám nagyon erős jelleműnek, határozottnak leírt Saroltot kérte neki az apja, az erdélyi Gyula leányát. Ez a tény már önmagában arra utal, hogy Taksony tudatosan erősítette dinasztiája helyzetét országon belül – nyilvánvalóan ugyanígy tett Géza is, miután 972-ben, apja halála után átvette a főhatalmat.
Válaszút: kelet, vagy nyugat?
Ekkorra a magyar állam kivívta helyét a Kárpát-medencében, a támadó jellegű hadjáratok kora lezárult, el kellett dönteni, hogyan tovább. Egyértelmű volt, hogy a szomszédokkal való békét csakis a kereszténység felvétele biztosíthatja, de hogy a keleti vagy a nyugati irányzathoz csatlakozik-e, az nem hitbeli, hanem kőkemény politikai kérdés volt.
A X. század folyamán a magyar vezetők mindkét irányban rendelkeztek kapcsolatokkal, a magyar államot, ahogy Szabados György történész korábban lapunknak fogalmazott: „pogányságában el nem kötelezett hatalomnak tekinthetjük a Kárpát-medencében”.
Árpád leszármazottai közül a Zolta ág, azaz Taksony és Géza családja inkább nyugat felé tapogatózott, hiszen birtokaik is a Dunántúlon összpontosultak. És lehetett egy még fontosabb indokuk, amit azonban a forráshiány csak sejteni enged. Árpád hét fiától hét nemzetség származott, és a főhatalom a hagyomány szerint köztük szállt mindig a legidősebb férfira – ez ugye az István a király című rockopera egyik központi dilemmája is.
Támogatást remélt nyugatról
Tény viszont, hogy Taksonytól Szent Istvánig egyenesági leszármazást látunk, de innetől kezdve csak a kérdéseket tudjuk sorolni. Taksony akarata volt ez, vagy Géza kényszerítette ki magának? Hogyan reagáltak erre a hatalomtól nyilván eleső Árpád-utódok? Egyáltalán: kik voltak ők, hányan voltak ekkor? Nincsenek válaszok.
De okkal feltételezhető, hogy Taksonynak, de Gézának mindenképpen külföldi támogatásra lehetett szüksége belső ellenfeleivel szemben. Mindketten tudták, mit csinálnak, tetteik azt mutatják, a dinasztikus politika mesterei voltak. Először is feleségül kérték Gézának Saroltot. Sarolt apja erdélyi gyulaként nemcsak az ország második főméltósága volt, de bizánci rítus szerint meg is keresztelkedett: a házassággal a nagyfejedelem „kelet felől” a lehető legerősebb kötelékkel biztosította magát.
Géza pedig ahogy írtuk, birtokai elhelyezkedése és a meglévőkapcsolatok alapján nyugat felé mozdult. Megkeresztelkedett, miközben elhihetjük a forrásoknak, lelkében pogány maradt:
A mindenható Istennek és a különféle képzelt isteneknek áldozott. Amikor püspöke emiatt szemrehányást tett neki, azt felelte, hogy elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy megtegye.
Fiát, Istvánt is keresztény szellemben nevelte, és megszerezte számára a német uralkodóház egyik „legértékesebb” tagjának, a későbbi német-római császár (II. Henrik) testvérének a kezét. Gizella volt a két monarchia jó kapcsolatának élő záloga, Géza biztosítéka céljai elérésére.
Elég logikus: a korabeli Európa egyik leghatalmasabb dinasztiája 995-ben csakis úgy engedhette Magyarországra a hercegnőt, hogy ő lesz a nagyfejedelemség első asszonya, és ha törik, ha szakad, az marad. Vagyis a hatalmas német szomszéd egy csapásra érdekeltté vált benne, hogy Géza halála után István maradjon az uralkodó.
Géza nem lehetett király
A későbbi Szent István 997. február 1-je, apja halála után vette át a kormányrudat, meglehetősen simán. Sőt, nagyon simán. Itt megint felmerülnek a Taksony-Géza váltáskor feltett kérdések, nem soroljuk fel ismét. Nem tudjuk, mi történt, de Szent István legendájában van egy baljós utalás.
Egy éjjel gyönyörű ifjú képében megjelent Géza előtt az Úr küldötte, és ezt mondta:
Béke veled, Krisztus választottja, megparancsolom, hogy szűnjenek meg gondjaid. Nem néked adatott meg véghezvinni, amit eszedben forgatsz, mert kezedet emberi vér szennyezi be. Tőled származik a születendő fiú, kire az Úr mindezek elrendezését az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízza. Ő az Úrtól választott királyoknak egyike lesz, a földi élet koronáját majd az örökkévalóval fogja felcserélni.
Vagyis nem lehet keresztény király, mert kezeit embervér szennyezi. Elég valószínű, hogy ellenség, netán szolgák, bűnösök életének kioltását még egy olyan jámbor püspök sem rója fel egy fejedelemnek, mint Hartvik püspök. A X. században járunk, az embervér ontása mindennapos. Akkor milyen emberek vére? Esetleg rokonok vére, hiszen az még a trón árnyékában is bűnnek számított.
Bizonyítani persze nem lehet, de kizárni sem, hogy Géza “eltüntette” az útból mindazon férfiakat, akik a régi jog szerint trónkövetelőként léphettek volna fel Istvánnal szemben. A történelem számtalan ilyen esetet ismer, minden kor és minden földrész tele van ilyenekkel – Gézának se igen róhatnánk fel, ha így is történt.
Hartvik püspök szavai mellett pedig igencsak feltűnő tény, hogy Árpád fiainak leszármazottjai ekkorra egyszerűen eltűntek a forrásokból. Pedig három generáció alatt logikusan legalább tucatnyi olyan férfinak kellett volna lennie, aki az ősi szokásjogra hivatkozva magának követeli a hatalmat. Mégis csak egy, a jól ismert Koppány “jelentkezett”.
