Tudomány

Helló, Pluto: új törpebolygót fedeztek fel a Naprendszerben

Azon, hogy a Pluto most akkor bolygó vagy sem, lehet vitatkozni, de legalább már tudjuk, hogy nem egyedül kering a naprendszerünk szélén.

Michigani tudóscsoport publikálta tegnap a hírt, miszerint egyértelmű bizonyítékuk van egy eddig nem ismert törpebolygó létezésére a Pluto pályáján is túl. Az egyelőre UZ224 névre keresztelt égitestre utaló jeleket egyébként 2014-ben regisztrálták először, de mostanra a méret és egyéb tulajdonságok alapján sorolták a törpebolygók közé.

A szikla átmérője nagyjából 530 kilométer, és a Naptól körülbelül 13,7 milliárd kilométerre kering, egy fordulót ráadásul kifejezetten lassan tesz meg, közel 1100 évre van szüksége hozzá.

Az égitestet felfedező David Gerdes önmagát csak felnőttkorban átkpzett csillagásznak nevezi, ugyanis részecskefizikusként kezdte a karrierjét, viszont szakterületéből kiindulva végül egy olyan projektbe kezdett, ami segített az UZ224 megtalálásában. Egy olyan speciális fényképezőgépet, úgynevezett “Sötét Energia Kamerát” készített, amellyel távoli galaxisok feltérképezése is lehetségessé válik.

A felfedezéshez használt Dark Energy Camera
A felfedezéshez használt Dark Energy Camera

Aztán néhány éve Gerdes-t meglátogatta néhány tanulója, akiknek a tanár azt a feladatot adta, használják a kamerát a Naprendszeren belüli objektumok megtalálására. A módszer viszonylag egyszerű volt: olyasmit kellett keresni, ami mozog. A távoli galaxisok ugyanis, bár természetesen szintén mozgásban vannak, a Földről nézve gyakorlatilag mozdulatlannak tűnnek, míg egy közelebbi tárgy könnyen kitűnhet ebből az állóképből. A vizsgálódás közben találtak is egy apró pontot, ami változtatta a helyzetét a képeken.

Ugyan még többen vitatkoznak azon, hogy az UZ224 valóban elég nagy-e ahhoz, hogy törpebolygónak lehessen nevezni, a közmegegyezés elvileg már elfogadta a tényt, főleg azért, mert egyes elméletek szerint az apró objektum a Földnél akár tízszer sűrűbb is lehet. Most már csak az a feladat, hogy valamilyen módon valódi képet lehessen készíteni róla, ez ugyanis egyelőre nem sikerült.

Egyébként nem az UZ224 az egyetlen így felfedezett égitest a Naprendszerben, az elmúlt években már találtak hasonló objektumokat az úgynevezett Kuiper-övben, amelyek többek között Sedna, Eris és Makemake névre hallgatnak, ám ezek pontos besorolása is még folyamatban van.

torpebolygo-002

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik