Sokan, sokféleképpen küzdenek a tengerek állatvilágának túlzott ritkítása ellen. Az eddigi érvek, bár mind jól megalapozottak, de sokak számára már az unalomig ismertek, ezért nem is igazán hatásosak. Ha túlzottan lehalásszuk az x haltípust, akkor az ő zsákmányállatának számító y haltípus túlzottan elszaporodik. Ha egy adott helyen túl sokat fogunk z halból, akkor földrajzilag borul fel a fajták kényes eloszlása. Ha valakit ez nem hat meg, beszéljünk inkább a korallokról és a halpisiről.
A Nature Communications-ben nemrég publikált tanulmány szerint a túlhalászás egyik következménye az is, hogy a tengerekben és óceánokban egyre kevesebb a halak által termelt salakanyagok és vizelet mennyisége. És mielőtt valaki azt mondaná, hogy “de hiszen ez nagyszerű, kevesebb halpisi és halkaki lesz a vízben”, hadd fejtsük ki mindezt bővebben.
A zátony, ami pisit eszik
Ezek a “termékek” ugyanis fontos szerepet játszanak abban, hogy a tenger élővilága számára megmaradjon az élelmezési körforgás. A legtöbb állati vizelet magas nitrogéntartalmú, a nitrogén pedig az élet egyik fontos építőkockája.
A Seattle-i Washingtzon Egyetem kutatója, Jacob Allgeier egy furcsa módszert választott a tétel gyakorlati bizonyítására. A Karib-tenger 43 korallzátonyán tanulmányozott 140 halfajtát, méghozzá úgy, hogy tengervízzel töltött műanyag zacskókba helyezte őket fél órás időtartamokra, majd miután visszaengedte őket természetes élőhelyükre, összehasonlította a víz tápanyagtartalmát a hal “beköltözése” előtti állapottal.
A számokat a korallzátonyok területével felszorozva egyértelművé vált, hogy a halak által termelt salakanyagok kifejezetten magas nitrogén- és egyéb tápanyag-tartalma közvetlenül hozzájárul például a korallzátonyok képződéséhez. Egy olyan zátony, ahol sűrűbb a halak elterjedése, akár kétszer olyan gyorsan növekedhet, mint az, ahol csak kevesebb hal úszkál, és “termel”.
Na de mire jó a korallzátony?
Ha csak a tényleg mindenki számára érthető hasznot nézzük, akkor a legfontosabb a tengerek elsavasodásának meggátlása, amely közvetlen kihatással van a vízi élővilág állapotára, ezáltal pedig közvetlenül visszahat a halászatra, ezáltal az élelmezésre, gyógyszeriparra és egy rakás egyéb iparágra. Emellett a zátonyok védenek a víz alatti óriáshullámok, cunamik terjedése ellen is, megtörve az óriáshullámok útját – akár a keletkező cunamik 70-80 százalékának csillapítása is köszönhető nekik. Emellett pedig halászati és turisztikai szempontból egy csomó, főleg Óceániai ország gazdasága múlik rajtuk.
A Föld korallzátonyai a bolygó legritkább ökoszisztémái közé tartoznak, és a nagyüzemi halászat, valamint iparosodás és közlekedés kezdete óta több mint 30 százalékuk pusztult el. Ráadásul az elemzések szerint, ha minden így megy tovább, 2030-ig már 60 százalékos lesz a veszteség.
