Tudomány

Vérivó magyarok: Kinizsi és vitézei

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2015. 11. 24. 18:00

Ezeket a srácokat gyermekkorukban nem anyuci kísérte oviba a reggeli kakaó elszürcsölgetése után.

Brutális, mai szemmel vadállainak mondható kép bontakozik ki Kinizsi Pálról a kortárs Bonfini leírása alapján. A herkulesi erejű vezér pusztán fogaival felemel a földről egy halott törököt – más beszámolók szerint a hóna alá is kap egyet-egyet -, és borgőzös győzelmi táncot jár. A mester szerint ez még cimboráiból is inkább megdöbbenést, mint nevetést váltott ki…

Igaz, Kinizsi ereje sem volt mindennapi, mint ahogy a kort, amelyben élt sem tudjuk megérteni foteljaink kényelméből. Baltavári Tamás történészt kértük meg, segítsen.

Félelmetes testi erő

Kinizsi nemes volt, a harcos rend tagja, amely adómentességéért cserébe katonáskodni tartozott. A gyerekek életének egész pici kortól kezdve része volt a harc, a vér, a halál – lelkesen szaladtak csatába lovagló apjuk, rokonuk után, vagy üdvözlésükre hazatértükkor. Hőstetteket, a magyarok vitézségét hallgatták ők is tábortüzeknél, elalvás előtt, látták a sebesülteket, a hadizsákmány, foglyokat és levágott fejeket.

Háborúsdit játszottak, játékfegyverekkel utánozták a felnőtteket, napi szinten mérték össze erejüket és ügyességüket.

Az “erőszak” életük annyira természetes velejárója volt, hogy a történész nyugodt szívvel meri állítani: Kinizsi lelke 10 éves kisfiúként már sokkal keményebb, acélosabb volt, mint bármely mai felnőtté, aki vért csak úgy lát, ha megvágja az ujját.

A Palkóhoz hasonló fiúk körülbelül 12 éves korukban egy-egy nagyobb úr udvarába kerültek apródnak. Itt kezdődött igazi hadi képzésük. Lovagoltak, vívtak, dárdát vetettek, célba lőttek – egymásra épülő “edzéstervvel” évek alatt képzett, kiváló harcosokká váltak. Fizikumuk pedig messze az átlag fölé nőtt, hisz még szabadidejükben is embert próbáló mulatságokat tartottak.

Ez volt a gyakori vadászat, ami a történész szerint az egyik legkomolyabb edzés. Nem a mai beetetős, lesen üldögélős sport volt az. Hetekig, hónapokig jártak a vad nyomában, lóháton és gyalog űzték, a terítéken ezrével hevertek az állatok. Szó szerint húst ettek hússal, zsíros, fehérjedús étrendjük eleve bivalyerőt kölcsönzött. A zöldséget, hüvelyeseket akkoriban a parasztok ételének tartották, egy nemesúr nem tűrte meg asztalán. Legfeljebb némi édes szőlőt, mézes csemegét lefojtás gyanánt.

Lelki felkészítés

Mindeközben pedig pszichikailag is képezték őket elviselni az életveszélyt, bátran belemenni a vérontásba. Eleinte kisebb portyákra vitték magukkal az ifjoncokat izgalmat tanulni, később már apróbb összecsapások szemtanúi lehettek, majd maguk is beszálltak az ütközetekbe. Ellenség és hadjárat is volt bőven a XV. század második felében.

A kenyérmezei csata (Wikipedia)

Ha pedig mellé tesszük az anyatejjel magukba szívott bajtársaiasságot, dicsvágyat, és főleg a török ellen a keresztény elhivatottságot, már nem is csodálkozunk a kortárs Bonfini mester leírásán a “vérivó” Kinizsiről a kenyérmezei csatában.

Kinizsi Pál két kardot vesz kezébe s üvöltő oroszlánként mindenütt vérben gázol. Amerre ront, feltarthatatlanul mindent, amit talál, letipor, széles sorban hatalmas öldöklést és mészárlást visz végbe. Most azt harsogja, hogy utolsó szálig vágják az ellenséget, majd övéinek dühét lobbantja lángra, s úgy dörög, hogy még a küszködők és hátrálók is meghallják.

Részeg bandát nem vihetnek harcba

Nem tudjuk elhessegetni a gondolatot, hogy az ilyen “őrjöngésben” mekkora szerepet játszhatott jókora adag belső fűtőanyag? De Baltavári Tamás azt mondja, alkoholról szó sem volt. Persze ittak a vitézek, a végvári katonaság örökös gondja volt, hogy a zsoldot két-három nap alatt elitták, utána meg csak vakarták a fejüket… Ezért is kapták sokszor fizetségüket természetben, a jó borocskát is porciózva.

De a csata más. Pálinkából egy kupica tényleg szíverősítőként hatott, de nem több, és az égetett szeszek különben is csak a XVIII. század végén jelentek meg. Bort ittak, a mainál sokkal gyengébbet, hisz a cukrot nem ismerték. Literszámra kellett vedelni, hogy valaki attól bátorra igya magát, ami ütközet előtt elképzelhetetlen.

Ráadásul melyik hadvezér vállalt volna harcot egy részeg bandával a háta mögött – cáfolja felvetésünket a történész.

Ha összegezni akarunk, a magyar vitézi rend tényleg minden szempontból egy kőkemény, edzett, vad, “vérivó” társaság volt. Másképp nem is lehettek volna eredményes harcosok. Kinizsi pedig alkatánál fogva kiemelkedett közülük, mind testi erőben, mind pszichés-lelki adottságaiban. Nyilván nem véletlen, hogy hadvezérként egyetlen csatát sem bukott el, ami még világszinten is nagyon ritka.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.