A “felszabadító” Vörös Hadsereg az ország kifosztásának pontos terveivel érkezett Magyarországra 1944-ben, amelyben rabszolgamunkára hurcolt emberek is szerepeltek. Így kívánták kipótolni az otthon hiányzó munkaerőt. Nem csak katonák, civilek százezreit hurcolták el és dolgoztatták embertelen körülmények között. Utóbbiak tömegeire azért is szükség volt, hogy Sztálin előtt a védők magas számával igazolhassák lassú magyarországi előrehaladásukat.
A szibériai pokol
A módszer egyszerű volt. Halálbüntetés terhe mellett háromnapos közmunkára szólították a lakosságot. Férfiakat, nőket út- és vasútépítésre, a háborúspusztítások legsürgetőbb javítására. Csakhogy haza már senkit nem engedtek. Hazai gyűjtőtáborok után vonatokra zsúfolták őket és irány a Szovjetunió. Csak a statisztika számított: Románián áthaladva helyi vasutasokkal, a környéken lézengő emberekkel töltötték fel a szökések miatt megfogyatkozott létszámot.
Sokan már a hetekig tartó utazás embertelen körülményeibe belehaltak, a többiek munkatáborokba kerültek. A legjobban még a valódi hadifoglyok jártak. Őket a hadsereg felügyelte, itt volt a legkevésbé rossz a bánásmód, a személyzet nem törekedett tudatosan és szervezett formában a deportáltak megtizedelésére. A német nemzetiségű és a közmunka ürügyén elhurcolt magyarok az NKVD (belügyi népbiztosság) felügyelte internálótáborokba kerültek. Ők nemre és korra való tekintet nélkül bányában dolgoztak, naponta csak kétszer kaptak enni, és nem volt joguk levelezni sem.
A rendkívül rossz körülmények miatt gyakoriak voltak a járványos tífuszos megbetegedések, ilyenkor a táborlakók 20-30 százaléka életét vesztette. A legrettenetesebb a szintén az NKVD vezetése alatt álló Gulag-táborokban volt. Ide a politikai elítélteket szállították, a kegyetlen bánásmódon és a tudatos, az akaraterőt megtörendő éheztetésen túl a táborlakóknak a zord földrajzi viszonyokkal is meg kellett küzdeniük.
Kétszázezren soha nem tértek haza
A magyar foglyok számáról csak becslések vannak, 600-700 ezer főről lehet szó, de egyesek szerint akár 900 ezren is lehettek. A legtöbb túlélő 1949-re térhetett haza, több ezren már nem is Magyarország területére, mivel otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került – írja a Múlt-kor.hu. A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben elpusztultak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető.
A kényszermunkások között különösen tragikus sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált különösen súlyossá, ekkor hozták létre ugyanis a Gulágon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak 5-6 ezer élte meg a szabadulást, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket. Az Országgyűlés 2012-ben döntött arról, hogy november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává teszi, ugyanis 1953-ban ezen a napon érkezhetett haza 1500 politikai elítélt.
