Tudomány

Visszaváltható vagy eldobható? Melyik jobb a Földnek?

Érvek a puha, eldobható és újrahasznosítható mellett és ellen, érvek a kemény, tisztítható, újratölthető mellett és ellen. Hol az igazság?

Egyre nagyobb vita van kialakulóban az egyutas – vissza nem váltható – italcsomagolásokra tervezett betétdíj körül. Az érveket a környezetvédők és az állam, az ellenérveket a csomagolásban és az élelmiszer-feldolgozásban érdekelt szervezetek sorakoztatják fel, a lakosság pedig csak kapkodja a fejét. A lényegről nem nagyon esik szó, a lényeget próbáljuk kihámozni az egyre hevesebb vita forgatagában és már most tanácsokat adunk arra, hogy az esetleges bevezetés esetén hogyan kerülhetjük majd el a plusz költségeket.

Mi a baj a PET palackokkal, a sörös dobozokkal és a joghurtos poharakkal? Röviden összefoglalva: ezekkel semmi baj nincs. Mind a PET palack, mind a sörös doboz, de még a joghurtos pohár is úgy jó, ahogy van. Megfelelő kezelés esetén hatékony csomagolási módok ezek. Az emberekkel van baj, akik használják, mégpedig nem megfelelően használják ezeket a modern, könnyű és kényelmes csomagolási formákat. A mi hozzáállásunkkal van baj, ezért próbálnak minket rászorítani, hogy változtassunk ezen a hozzáálláson. És a gyártók – élelmiszergyártók és csomagolóanyag-gyártók – hozzáállásával van baj, akiket többnyire csak a profit érdekel és akiket szigorúan csak erről az oldalról lehet megszorítani. Hogy ránk próbálják majd hárítani a többletköltségeket, az szinte biztos.

A betétdíj intézménye nem új találmány. A rendszerváltás előtt sokkal szélesebb körben kerültek gyűjtésre az italok szállítására készült csomagolóeszközök. A rendszerváltás után a helyzet egyre romlott és a visszaváltható palackoknak pont a PET palack elterjedése pecsételte meg a sorsát. Nem kell túl régre visszaemlékeznie annak, aki a visszaváltható műanyag palackok iránt nosztalgiázik. Alig pár éve tűntek el a polcokról és vették át helyüket az eldobható, egyszer használatos PET palackok, amelyeket azóta számos helyen – erdőkben, folyókban, az utcán elszórva – látunk viszont. Éves szinten másfél milliárd darab kerül forgalomba, 48 tonna (más források szerint 60 tonna) csomagolási hulladékot eredményezve, a flakonok csupán 20%-a kerül visszagyűjtésre a lakosságtól a szelektív hulladékgyűjtési rendszeren keresztül.

Számoljunk! Ha másfél milliárd palack 48 (legyünk optimisták) tonna hulladékot jelent és ebből 20% kerül visszagyűjtésre, akkor néhány osztással-szorzással kiszámítható, hogy 1.500.000.000 darab palack 80%-a bizony 1.200.000.000 darab palack. 48 tonna hulladék esetén tehát 38,4 tonna az, amely a többi háztartási hulladék közé keveredve a szeméttelepeken, a folyókban és az erdőkben végzi. Óriási számok ezek, amiket az átlagember nem nagyon képes elképzelni. Próbáljuk meg!

Tegyük fel, hogy a PET palackok nagy része 1,5 literes és tegyük fel, hogy aki nem képes elvinni a szelektív gyűjtőkig – azaz a számok alapján a magyar lakosság nagy része – az nem is nyomja össze, hanem simán csak bedobja a kukába, esetleg a kupakokat is rajtuk hagyja. Ha pedig így van, akkor évente 1.800.000, azaz egymillió-nyolcszázezer köbméter levegőt csomagolunk vissza és tárolunk mint hulladékot. 1.800.000 köbméter pedig mennyi? Ha veszünk tízemeletes, négy lépcsőházas panel sorházakat, akkor ezekből nagyjából 60 darabot kell egymás mellé tennünk. Ha feltételezzük, hogy minden lakásában 4 ember lakik, akkor 30.720 azaz harmincezer-hétszázhúsz ember lakását, folyosóját, lépcsőházát, egyszóval az életterét töltené meg plafonig ez a szemét. Ismétlem, évente.

Így talán könnyebb elképzelni azt is, hogy az állam – természetesen az évi 25 milliárd forint plusz bevétel mellett – miért is szorgalmazza ennek a szeméthalmaznak az eltüntetését, vagy legalábbis mérséklését. Az a dologban a szép, hogy a magyar lakosság kétharmada támogatja is a kezdeményezést, ilyen mértékű támogatottsága pedig kevés ügynek van-volt országunkban.

A PET palackok betéti díja mellett a sörös dobozok és a műanyag poharak – joghurtos, kefires, tejfölös poharak – betéti díja kissé túlzásnak tűnik, de ha az ember az erdőt járja, nagyon hamar és tetszőleges helyszínen tud mindkét hulladékból fényképezni. Sajnos ma már nem divat a tejfölös poharak újrahasznosítása, de sokan emlékezhetnek még arra, ahogy nagyanyáink ezekben a poharakban palántáztak. A sörös dobozok esetében az súlyosbítja a helyzetet, hogy ezek a dobozok a víznél nehezebbek, a folyókban a mederfenékre süllyednek és eltávolításuk szinte lehetetlen feladat. Ellentétben a PET palackokkal és az egyéb műanyag csomagolóanyagokkal, a sörös dobozok láthatatlanul szennyezik a folyókat, évszázadok alatt sem bomlanak el.

A kormány tehát a 2014-es választások után tervezi bevezetni az egyesek által csak újabb adónak titulált betétdíjat, amelyet a magyar lakosság nagy része mégis támogat. Akkor mi a baj? Kinek van ellenére? Természetesen mint minden kezdeményezés esetében, itt is érdekek, mégpedig anyagi érdekek állnak a háttérben. A csomagolásból élő szervezetek véleménye, az élelmiszerekből – üdítőitalokból, joghurtokból és sörből – profitot termelők véleménye nem objektív és az is természetes, hogy minden ellenérvet megpróbálnak felsorakoztatni a tervezett intézkedés ellen. Lassan, de biztosan terjed az a rémhír, miszerint az intézkedés tönkretenné a szelektív gyűjtési rendszert és érvként hozzák fel azt is, hogy a betétdíjas rendszer működtetése kétszer-háromszor drágább a szelektív rendszer működtetésénél.

Nem kell mérnöknek lenni ahhoz, hogy az ember megérezze, ezek a számok légből kapottak, hiszen ha egy kiterjedt kutatáson alapulnának, akkor nem a „kétszer-háromszor” kifejezés, hanem egy konkrét szám, százalék szerepelne a felvetésben. Az is beszédes, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a környezetvédelem – idézem – csak „úri huncutság”, amelyet a vásárlók fizetnek meg. Nem mást mond ki ezzel, minthogy a kereskedők a környezetvédelmet nyíltan áthárítják a vásárlókra és csak mint hóbortra tekint a környezetvédelemre. A szemlélet jól látszik az ilyen megnyilatkozásokból is.

A betétdíjat nyíltan ellenzők logikájában is tetten érhető a csavar, a logikai bakugrás, hiszen szerintük a betétdíjat a vevők fizetik meg, miközben a kezdeményezés lényege pont abban rejlik, hogy aki nem akarja megfizetni a betétdíjat, annak legyen lehetősége visszavinni a palackot és ne ő fizesse meg a lusta, a környezet védelméért tenni nem akarók miatt keletkező szemétszállítási költségeket. Az átlag magyar állampolgár nem jártas az államigazgatásban sem, így azt sem tudják legtöbben, hogy egy ilyen volumenű jogszabály bevezetését széles körben végzett kutatás, társadalmi egyeztetés, minisztériumok közötti egyeztetés  – magyarul, számos hozzáértő ember munkája – előzi meg, mérlegelve a hozadékokat és a bekerülést is.

Ahhoz sem kell mérnöknek – környezetmérnöknek – lenni, hogy belássuk: ha valami nem működik, akkor azon változtatni kell. Ha nem lehet rávenni a magyar lakosság nagy részét – emlékezzünk, a 80%-ról van szó – arra, hogy az alig pár méterre található szelektív kukákig elbattyogjon a PET palackkal és ne a kukába dobja, akkor rá kell kényszeríteni. Ilyen egyszerű a képlet. Lehet szépítgetni, de a lényeg annyi, hogy a jelenlegi „petpalackozós”, „sörösdobozozós”, „tejfölösdobozozós” megoldás tarthatatlan, rövid-, közép- és hosszútávon is felmérhetetlen károkat okoz a környezetnek.

Van megoldás a PET palackok elkerülésére. Legalábbis az ásványvizet fogyasztók számára. Magyarországon a csapból folyó víz szinte az ország teljes területén tökéletesen alkalmas a közvetlen fogyasztásra, így ha már „úri huncutságról” beszélünk, nos, az ásványvíz-fogyasztás tényleg az. Olyan divatról van szó, amely rejtetten lopja be magát az életünkbe, miközben legtöbbünk számára teljesen felesleges. Mert a csapi víz iható. Ha valaki utánaszámol, könnyen rájön arra, hogy csak az ásványvízen havonta egy négyfős család tízezreket tud megspórolni még akkor is, ha a költségbe nem számoljuk bele a hazaszállítás árát és azt az időt, amit – jó esetben – a szelektív gyűjtőbe szállítással töltünk, vagy  – rossz esetben – azt az összeget, amivel a szemétszállítási díjunk megnövekszik, ha a kukába, a háztartási hulladék mellé dobjuk a palackokat. Konklúzió: igyunk csapvizet!

Aki fél a csapvíz minőségétől, vagy ténylegesen olyan helyen lakik, ahol a vezetékes vízzel baj van, annak számos cég kínál víztisztító berendezéseket. Ezek felszerelési költsége az első évben megtérül és van olyan szolgáltató, aki az éves karbantartási díj fejében – nagyjából 20 magyar ezresért évente – gyakorlatilag örök garanciát vállal a berendezésére. Ez annyit tesz, hogy ha a készülékkel BÁRMI probléma van, ingyen kijönnek és javítják. Aki tehát tiszta vizet akar, az már ma is megteheti a palackos ásványvíz költségének tizedéért úgy, hogy soha nem fogja érinteni a PET palackokra esetlegesen kivetett betéti díj és soha többet nem kell az üres palackokkal bíbelődnie. És soha nincs olyan, hogy éppen elfogyott az ásványvíz.

A sörös dobozok legegyszerűbb kikerülése a jelenleg is kapható üveges sör, nem véletlen, hogy az igazán nagy sörfogyasztó nemzeteknél reneszánszát éli a sör üvegbe palackozása. A nagy mennyiségben sört fogyasztók számára költségcsökkentő megoldás a nagyobb kiszerelés választása, a környező országokban ez is, a literes sörös palack is elterjedőben van. Sajnos nem mindenhol betétdíjasak, így a Duna hozza is ezeket a palackokat szép számban, elég leülni pár percre a szlovák-magyar határ környékén, magunk is meggyőződhetünk erről.

Összegezve tehát: a jelenlegi, eldobható PET palackos, eldobható sörös dobozos, eldobható műanyag poharas rendszer nem tartható, helyette mindenképpen kell valami más, környezetkímélőbb megoldás. Ha ezt tudomásul vesszük, akkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy az élhetőbb környezet bizony pénzbe kerül. A betétdíjas rendszerben vitathatatlanul az az előny megvan, hogy jobban terheli azokat, akik nem hajlandók tenni a szemét ellen és kevésbé terheli azokat, akik eddig is megtették azt, ami mindenkinek kötelessége lenne. A szelektív hulladéktárolókat használók mindössze annyit fognak érzékelni a változásból, hogy a palackokat nem a színes kukákba, hanem a boltokba kell visszavinni. Az állam feladata pedig az, hogy ne engedje a kereskedőknek áthárítani a költségeket.

Tetszett a cikk? Ezeket olvasta már?

Rákapcsoltak az esőerdőírtásra
Háromezer kamion torlaszolta el a francia utakat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik