Az úgynevezett perm-triászi kihalási esemény mintegy 250 millió évvel ezelőtt következett be a perm és triász földtörténeti időszakok határán.
Ez volt a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalás: becslések szerint a tengeri fajok 95 százaléka, a szárazföldi gerinces fajok 70 százaléka pusztult el. A tömeges kihalások közül kizárólag ez okozott komoly veszteséget a rovarvilágban.
Feltételezések szerint az eseményeket a mai Szibéria területén bekövetkező hatalmas vulkánkitörések indították el, a légkörbe kerülő óriási mennyiségű gáz és por megváltoztatta a Föld éghajlatát.
A kihalási eseményeknek estek áldozatul a javarészt tűlevelekből álló erdőségek, amelyek a Pangea szuperkontinens egyenlítőjének mérsékelten száraz éghajlatú területeit borították. Az erdők helyét kapcsos korpafű – Lycopodium – foglalta el, és a tűlevelűek 4-5 millió éven át nem tudták kiheverni a történteket.
A Kaliforniai Egyetem kutatói brit és holland kollégáikkal hangsúlyozzák a tanulmányban, hogy a perm időszakból származó kőzetekben igen gyakoriak a fonalgombák fosszíliái. Ezek a ma általánosan elterjedt Rhizoctonia patogén gombafaj rokonai voltak.
Bár elismerik, hogy egyéb környezeti ártalmak is hozzájárulhattak az erdők kipusztulásához – például a vulkánkitörés nyomán a légkörbe kerülő és az ózonpajzsot tönkretevő szén-dioxid és metán -, úgy vélik, hogy az agresszív gombafaj elszaporodása mérte rájuk a végső csapást világszerte.
Mint a szerzők rámutatnak, nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy a mostani éghajlatváltozás is előidézheti egy olyan kórokozó elszaporodását, amely megtizedelheti a globális felmelegedés és légkörszennyeződés miatt amúgy is meggyötört erdőket.
