Különleges képek is lesznek.
A tudósok az élet kialakulását is vizsgálni tudják.
Első útja az angliai Southamptonból a francia Cherbourgba, majd az ír Queenstownba vezetett, majd innen indult volna az Atlanti-óceánt átszelve New Yorkba. A Titanic korának legnagyobb utasszállító gőzhajója volt. A luxushajónak eredeti terv szerint április 16-án délután 5 óráig kellett volna megérkeznie célállomására, azonban az indulás után két nappal, vasárnap 23.40-kor jéghegynek ütközött, és alig [...]
A kis korzikai ázsiója a francia forradalom idején kezdett emelkedni, számos sikeres hadjáratot vezetett Európaszerte az 1700-as évek vége felé. 1804-ben lett császár, és hatalma egyre csak nőtt, 1810-re Európa nagy része uralma alá került. Bár hataloméhes és veszélyes ember hírében állt, számos rendelkezése a mai napig érezteti hatását. 1812-ben a vezető európai hatalmak koalíciót [...]
Japán kutatók olyan robotöltözéket fejlesztettek ki, amely átlagosan 62 százalékkal növeli az emberi izomerőt.
2010. 04. 10. 19:45
A film nemcsak az első, nagyobb filmstúdió által gyártott 3D film volt, hanem az egyik első horror, amit színes filmre forgattak. A viaszbabás horrorfilmnek kettős magyar vonatkozása is van: rendezője, Tóth Endre – külföldön Andre de Toth – Magyarországról vándorolt ki Amerikába; maga a film pedig Kertész Mihály A Panoptikum rejtélye című 1933-as filmjének remake-je. [...]
Egy nappal meghosszabbította a Discovery űrrepülőgép küldetését a NASA.
Sikeresen befejezték első munkanapjukat a világűrben a Discovery űrrepülőgép asztronautái pénteken.
Több helyen megjelent a bétaverzió.
Brazília Mato Grosso államában irtják leginkább.
Egy talajlakó baktérium termeli.
Működő prototípust mutatott be egy holland cég.
Animációs sorozat készül.
A "Lorenz" kódnevű verzió fontos újításokat hoz
Egy kísérletben hatásosnak bizonyult egereknél.
Idáig csak a baktériumok voltak erre képesek.
Zen Style és X-Fi Style az új sorozat neve.
Keresik a hormon olcsó előállításának módját.
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 21:10 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 25.
- 20:58 Karácsonyi támadásokra készült az Iszlám Állam Törökországban, 115 embert vettek őrizetbe
- 20:31 Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
- 20:15 Magyar Péter úgy érzi, készen áll
- 19:58 Hanuka bárzongorára: boldog ünnep – nincs ebből sok a zsidóknak
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 19:36 Hadházy szerint Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a szülinapját
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 19:11 Előzetest kapott A Bridgerton család negyedik évada
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 18:33 Az ünnepi készülődés egyszerűbb oldala
- 18:15 Két kigyulladt konyhához is riasztották a tűzoltókat karácsony napján az ország két különböző pontján
- 20:10 Meghalt John Robertson, aki két BEK-döntőben is főszerepet játszott
- 20:31 Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
- 13:41 Több mint 1 milliós Valentino-ruhában fotózták Buzsik Borkát: karácsonyi képek készültek a Szoboszlai családról
- 14:47 Olyan változtatást vezet be a Gmail, amiért sokan régóta könyörögnek
- 15:57 Négy életet követelő karácsonyi tragédia miatt nyomoznak Liechtensteinben
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 16:47 Újvidéki tragédia: megszüntették a büntetőeljárást a volt építésügyi miniszter ellen
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 15:15 Merész manőver után, nagy tempónál pördült meg egy autó az M0-on – videó
- 15:25 Januárban egy nagy mobilmárka ismét megpróbálja bevenni a hazai piacot
Címlapról ajánljuk
Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
A MÁV megerősítette a hírt.