A jelenleg használt fogkrémekhez és szájvizekhez képest jobb védelmet nyújthat a fogszuvasodás ellen egy hínáron élő baktérium által termelt enzim.
Állítólag a közösségi oldal a lájk sikereit meglovagolva egy „akarom" gombot fejleszt, amivel a felhasználók virtuális kívánságlistát hozhatnának létre. Így nézhet ki.
Mint kiderült, az embriók arca nem nő, mint a gyerekeké - inkább "összerakódik", mint egy kirakós játék.
Az amerikai fejlesztők szerint találmányuk az emberi láb minden eddiginél pontosabb másolata biológiai szempontból.
Virágba borult egy délnyugat-angliai kertben az utoljára 25 éve virágzó Furcraea.
Az internetes véleménynyilvánítás szabadságának biztosításáról és védelméről fogadott el határozatot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa csütörtökön.
Az ausztrál kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan képes a moha megélni a hatodik kontinens kietlen környezetében.
2012. 07. 06. 09:00
Amerikai kutatók 45 ezer dán nő adatainak elemzése alapján vetették fel, hogy a macskák ürülékével terjedő parazitával megfertőzött nők körében nagyobb az öngyilkosság kockázata.
2012. 07. 06. 07:00
Több mint 16 ezer nő genetikai adatainak elemzésével hét olyan genetikai markert azonosítottak amerikai kutatók, amelyek kapcsolatban állnak a nők mellméretével.
Persze nem a gőzgépek térnének vissza - a tudósok egy gomba segítségével fából nyernének ki biodízelt.
Dohányzó és nem dohányzó nők embrióiról készült time-lapse fotósorozatok igazolják, hogy a dohányos nőktől származó embriók lassabban fejlődnek.
A hazai rádiócsillagászok szerint valóban két aktív galaxismag rejtőzik az optikai színképe alapján kettősnek sejtett, eredetileg kínai csillagászok által megfigyelt J1425+3231 jelű kvazárban.
2012. 07. 05. 07:00
A sydney-i Macquarie Egyetem kutatóinak leírása szerint hím társait becsapva udvarol a Csendes-óceán déli részén élő Sepia plangon nevű tintahal.
2012. 07. 04. 15:43
Egy Németország déli részén felfedezett, "mókusszerű" dinoszaurusz megváltoztathatja a tollas őshüllőkről alkotott nézeteket: a 150 millió évvel ezelőtt élt ragadozó ugyanis nem áll közeli rokonságban a madarakkal.
2012. 07. 04. 13:00
A Tokiói Egyetem kutatói megalkották a világ legvékonyabb és egyúttal legtisztább kijelzőjét.
A Tejútrendszer középpontjában lévő, feltételezések szerint négymillió naptömegnek megfelelő fekete lyuk jövő nyáron kezdi felfalni a felé száguldó hatalmas gázfelhőt.
- 14:36 Egy fiú meghalt, 19-en megsérültek a kijevi dróntámadásokban
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult testtel került kórházba
- 14:27 Róna Péter: Nem vontam párhuzamot Magyar Péter és Orbán Viktor között
- 14:23 Két német kulcsember is megsérült Hollandiában
- 14:07 Sepsi Enikő távozik az SZFE rektori székéből
- 13:51 13 ezer kilométeres felhősáv tűnt fel az Atlanti-óceán felett
- 13:49 Három újonc nem került meccskeretbe Ukrajna ellen
- 13:47 Silvio Berlusconi nevét vette fel Milánó legnagyobb repülőtere
- 13:44 Visszafoglaltak egy szankcionált olajtankert a szomáliai kalózoktól
- 13:12 Will.i.am is ellenzi Tom Jones kirúgását a The Voice tehetségkutatóból, meg is osztotta a döntés ellen tiltakozó petíciót
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek, alkotmánybíró a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 13:02 „A halálos nepáli villámáradás nem csupán helyi tragédia: figyelmeztetés a világ számára”
- 12:57 Rendszerváltás képekben: a 24.hu fotóriporterei is kiállítanak az idei World Pressen
- 12:44 Elítélték az anyát, aki halálra éheztette az ágyhoz kötött, 39 éves lányát. Beáta mindössze 27 kiló volt, amikor meghalt
- 07:57 Csődeljárás Magyarország egyik legnagyobb NER-es építőipari cége ellen
- 06:00 Autóalkatrészes vállalkozóhoz és az azeri pénzmosodához is elvezetnek a lélegeztetőgép-biznisz szálai
- 10:32 Meghalt a Mankind néven alkotó DJ, Varga Ákos
- 11:37 „Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók
- 08:33 Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
- 06:44 Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
- 12:08 Sesztákot és Hankót is a legkockázatosabb személyek közé sorolta az Integritás Hatóság
- 06:30 A 12 milliárdért szerződtetett britek oktatták a magyar katonáknak az idehaza is gyártott német Lynx használatát
- 07:59 Duzzogott a kapus, a kapufát támasztva háttal állt a tizenegyesnek
- 12:44 Elítélték az anyát, aki halálra éheztette az ágyhoz kötött, 39 éves lányát. Beáta mindössze 27 kiló volt, amikor meghalt
Címlapról ajánljuk
„Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók
Gregor Anikó szakszervezeti vezetőt arról is kérdeztük, mit mondott Magyar Péter, amikor átnyújtotta neki az ELTE-sek jelenlegi bérét igazoló papírt.
