Tudomány

Baktériumokkal építenének kolóniát a Marsra

mars (mars)
mars (mars)

A szállítás helyett a NASA helyben alkotná meg az építkezéshez szükséges anyagokat - erre a célra kialakított mikroorganizmusok segítségével.

A New Scientist jelentése szerint az amerikai űrügynökség nem terhelné félkész panelházak elemeivel az első marsi telepesek űrhajóit, az űrúttörők téglák helyett baktériumtelepeket vinnének magukkal, melyek a helyszínre érkezve kezdenének el szaporodni és megoldani az asztronauták lakhatási problémáit.

Ezen cél eléréséhez a NASA kutatócsoportja a Sporosarcina pasteurii nevű baktériummal kezdett el kísérletezni, amely a karbamid lebontásában remekel. Ez azért nagyon hasznos, mert a jövő űrhajósai akaratlanul is rengeteg karbamidot visznek magukkal, hiszen ez az emberi anyagcsere egyik végterméke – a szervezetből a vizelettel választódik ki. Ezzel szemben a baktérium végterméke ammónia, ami a helyi környezetet megfelelően lúgossá teszi ahhoz, hogy kalcium-karbonát cement jöjjön létre.

Az alapvető ötlet itt az, hogy az űrhajósok táplálékkal látnák el a baktériumokat, a baktériumok pedig cserébe olyan kötőanyaghoz segítenék hozzá az űrhajósokat, amellyel téglák és az azokat egyesítő habarcs hozható létre.

Az egészben az a legjobb, hogy a kutatócsoport szerint a közeljövőben képesek lesznek olyan baktériumokat létrehozni, melyek a vörös bolygón található anyagok segítségével olajjal, műanyaggal és akár üzemanyaggal is ellátják az embereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik