Tech

Föld-szerű bolygót találtak egy szomszédos rendszerben

magann / Getty Images
magann / Getty Images

Egy friss tanulmány alapján Föld-szerű bolygót találtak a Naprendszerhez legközelebbi magányos csillag, a Barnard-csillag mellett – írja a Space.com. Az objektum tömege nagyjából fele a Vénuszénak.

A Barnard b nevű exobolygó kicsit több mint három földi nap alatt kerüli meg vörös törpe csillagát, amely tőlünk nagyjából 6 fényévre, kozmológiai szempontból karnyújtásnyira található. A bolygó mindössze mintegy 1,8 millió kilométerre van a csillagtól.

A Barnard b az egyik legkisebb tömegű ismert exobolygó, és azon kevés ismert exobolygók egyike, amelyeknek tömege kisebb a Földénél

– mondta Jonay González Hernández, a spanyolországi Instituto de Astrofísica de Canarias munkatársa és a csapat tagja. Az égitest azonban túl közel van gazdacsillagához ahhoz, hogy felszínén jelen lehessen az általunk ismert élet alapja, a folyékony víz.

A szakértők a chilei Very Large Telescope (VLT) segítségével fedezték fel az objektumot. Az észlelést az exobolygókra vadászó High Accuracy Radial Velocity Planet Searcher (HARPS) adatai segítségével erősítették meg.

A Barnard-csillag egyébként nem a Naprendszerhez legközelebbi csillag, ez a cím az Alfa Centaurié, amely egy hármas rendszer. A Barnard-csillag magányos, közelsége miatt viszont az elmúlt időszakban a kőzetbolygók keresésének egyik fő célpontjává vált. A kifejezetten könnyű bolygók megtalálása könnyebb a hasonló vörös törpék közül, ezek a Tejútrendszer leggyakoribb csillagai.

A Barnard-csillag felszíni hőmérséklete mindössze 2800 Celsius-fok körül van, ez nagyjából fele a Napénak, az objektum 80 százalékkal kisebb csillagunknál. További érdekessége, hogy kevésbé gazdag a hidrogénnél és héliumnál nehezebb elemekben, az ilyen csillagokról úgy vélik, hogy kisebb eséllyel alakulnak ki körülöttük Föld-szerű égitestek.

A csapat egyébként három potenciális exobolygót is detektált a rendszerben. A további vizsgálatok remélhetőleg megerősítik ezek létezését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik