Tech

Aszteroidaütközést észlelhettek egy idegen rendszerben

NASA/LYNETTE COOK
NASA/LYNETTE COOK

Szakértők egy csoportja úgy véli, sikerült aszteroidaütközést megfigyelniük egy idegen csillagrendszerben – írja az IFLScience. A lehetséges felfedezés a James Webb űrtávcsőnek (JWST) köszönhető.

20 évvel ezelőtt a Spitzer űrteleszkóp segítségével vizsgálták meg a 63 fényévre lévő Beta Pictoris csillagot, akkor nagy mennyiségű port detektáltak az objektumnál. A Spitzer utódjával, a JWST-vel ugyanezt az anyagot keresték, ám meglepő módon nem bukkantak a nyomára.

Christine Chen, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa és kollégái úgy vélik, hogy a port a fiatal csillag sugárzása lökte el, ezzel együtt az anyag kihűlt, és többé nem lett észlelhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a por nem állandó a rendszerben, valami kivételesnek kellett okoznia.

A kutatók úgy vélik, hogy a jelenség hátterében aszteroidaütközés állhatott.

A Beta Pictoris rendszer fiatal, nagyjából 20 millió éves, az esemény a bolygóformálódás részeként történhetett. „A Beta Pictoris olyan korban van, amikor a bolygóképződés a kőzetbolygók zónájában még mindig zajlik óriás aszteroidák ütközése révén, így amit itt láthatunk, az lényegében az, ahogy a kőzetbolygók és más égitestek valós időben kialakulnak” – mondta Chen.

A kutatócsoport úgy véli, hogy az ütközés hatalmas mennyiségű port szabadított fel. A Beta Pictorisnak már most is van két kialakult gázóriása, kőzetbolygóról azonban nem tudnak a szakértők.

A hasonló vizsgálatok segíthetnek megérteni, hogy a kőzet- és gázbolygók létrejöttének folyamatai, illetve a Naprendszerhez hasonló rendszerek mennyire gyakoriak.

Kapcsolódó
Ősi kozmikus ütközést sikerült megfigyelni
A James Webb űrtávcső segítségével vizsgálták meg, ahogy két fekete lyuk összeolvad a korai univerzumban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik